2013. május 31., péntek

A konyha másik fele

Egy előző bejegyzésben már megmutattam a konyhánk egyik felét, de akkor most jöjjön a másik is. Mily meglepő, ez sincs még kész, a munkalap hetek óta várat magára, pedig azzal sokkal egységesebb lenne már az összkép. De egyelőre elférünk így is, szóval most nem is olyan sürgős a dolog.
Nagy szerencsénk volt, hogy a saját hűtőnk éppen befért, bár szerintem egy papírlap sem férne már el a plafon és a teteje között. Amit az öreg itt hagyott az annyira le van már harcolva, hogy azt majd maximum kutyakaja hűtőnek fogjuk használni. A fenyő komódot pedig a garázsban találtuk, szerszámos szekrényként tengette életét, de egy jó nagy takarítás, illetve csiszolás-átlakkozás után a konyhában az egyik kedvencünkké vált.
Az elválasztó falat pedig a saját kezűleg hímzett Házi Áldásunk díszíti, amit Krisztián születésnapjára készítettem. Életemben először fogtam hozzá a hímzésnek, de azt kell mondanom, hogy eddig aki látta, mindenkinek nagyon tetszett. Biztos volna rajta mit javítani, de első próbálkozásnak azt hiszem, jól sikerült. :)

2013. május 30., csütörtök

Hálószoba előtte-utána

A hálónkról még nem is mutattam fotót igazán, csak amikor teljesen üres volt már. Nos, ezúton pótolom. :)
Az első képen lévő hatalmas, gyönyörű fa vitrint kivittük az étkezőbe, most abban pihennek a különleges alkalmakkor használatos edények, étkészletek. Teljesen új állapotában találtuk, csak a mérhetetlen mennyiségű portól kellett megszabadítani, de igazából még csak meg sem kellett csiszolni. Nagyon szeretjük.
A bal oldali fotón az a hatalmas kanapé még sajnos azóta is, hogy kivittük, ott várja további sorsát az egyik eresz alatt, de már olyan rossz és elhanyagolt állapotban van, hogy azon semmilyen tisztítás nem segítene, nagy valószínűséggel a szemétdombon fog véget érni a karrierje. A dohányzóasztalt Krisz átcsiszolta és átlakkozta, most az ajtó mögött tölti be tv-állvány szerepét. És ugye jól látszik, hogy ez az a bizonyos fal, ami nagyon feladta a leckét, és igazából 4 réteg festék sem tudta tökéletesen eltüntetni az elszíneződéseket.
A lámpa egyelőre maradt, mert még nem találtunk jobbat helyette, bár ez most nem is olyan égetően sürgős feladat. A 6 égőből hármat kicsavaroztunk, aztán majd ha meglesz az utódja, akkor leszereljük.

Kedden volt itt nálunk radiesztéziával foglalkozó barátunk, Józsi. Kimérte a különböző rezgéseket, és arra jutottunk, hogy az ágyat sajnos fel kell tolni egészen a bal oldali falra, hogy ki tudjunk kerülni bizonyos földrezgéseket, amik hosszú távon káros hatással vannak az emberi szervezetre. Lehet, hogy a feltolás után még merőlegesen el is fogjuk fordítani, úgyhogy egyáltalán nem végleges még ez a kinézet, de mióta beköltöztnk, azóta így használjuk. Jobb is, hogy még valamennyit változtatunk rajta, mert túl kevés a bútor és valahogy elvesznek a nagy térben, nem igazán harmonikus az egész.

Túra és egy kis betegeskedés

A Nyeregszemle, mint esemény 2011 óta elég fontos részét képezi az éveknek. Krisztiánnak azért, mert a barátaival már hagyomány szerűen megy el lóháton egy nagyobb túra keretében a helyszínre, s onnan haza. Illetve ő volt azon 3 férfi egyike, akik 2011 őszén lóháton Ópusztaszerről Erdélybe lovagoltak, hogy elvigyék az ottani magyaroknak a jövő évi rendezvényre a meghívót. 800 km és 4 hét lovaglás volt ez.
Nekem azért, mert már előtte hetekkel szinte csak erről szólnak a beszélgetések a baráti körben, ezt szerezzük még be, azt kell venni, amazt el ne felejtsük. :) Tavaly nem tudtam kimenni a rendezvényre, de idén még az utazásom előtt egy napra kilátogatok, hogy ismerősökkel és más lovasokkal találkozzak, bemutatókat nézzek.

Tegnap hatan indultak el Eördögh András tanyájára Jászszentlászlóra. Mi Zsófival este 6-ra autókáztunk át. A csapat végül fél 9-re futott be, nagy szerencséjük volt az időjárással, mert egész nap 25 fok felett volt a hőmérő és verőfényes napsütés volt végig. Ma már ugyanezt nem lehet elmondani, itthon jelenleg átláthatatlan esőfüggönyt alkot a zuhé. Már a reggeli etetés is gumicsizmát és hosszú esőkabátot igényelt. Amikor a kiskutyákhoz odaértem, nem várt, kellemetlen meglepetés ért. A kis kreatívok az éjszaka során valószínűleg unatkoztak, és fogalmam sincs, hogy hogyan, de valahogy sikerült a kennel hálóján keresztül elérniük a mellettük lévő csapra szerelt slagot, és azt mind a több tízméterével behúzták magukhoz. A közepét miszlikre rágták. Ez volt a leghosszabb slagunk :/ Ezután már vagy elvágjuk ott, ahol széttrancsírozták és rövidebbként használjuk, vagy pedig spriccelő locsolónak jobb híján.

Gondolkozom, hogy még mi történés volt az elmúlt napokban... Ja igen! Csutak hétfő estére nagyon rosszul lett. Egész nap akkor is esett az eső, a tanya ura s parancsolója épp vidéken volt munkaügyben, én pedig nem dugtam ki egész nap az orromat se a házból. Amikor esik, Csutak mindig befekszik a bejárati ajtó elé és jókat szundikál, ezért nem tűnt fel különösebben, hogy az egész napot átaludta. Aztán amikor Krisz hazajött szólt, hogy szerinte nincs jól a kutya. Én is megnéztem, illetve mértem neki egy lázat, 39.5 lett a második mérésre, de addigra már zakatolt a szíve, zihált, az egész mellkasa remegett, nem akart lábra állni, és az elé rakott vacsorát még csak meg sem szagolta. Persze este 7-kor az ügyeleten kívül már közel s távol nincs állatorvos, viszont az ügyeleten nagyon borsos árat kérnek mindenért. Végül egy izsáki állatorvost hívtunk fel, aki nagyon rendes volt, azt mondta, hogy 8-ra vigyük át. Sajnos mivel a napokban észrevétlenül széttépett egy hatalmas fóliát, nagyon féltünk attól, hogy mi van, ha lenyelt egy darabot, ami aztán bélelzáródást okozott nála. Mivel konkrétan a doki se tudta megmondani, mi a gond, ezért kapott babézia ellen imizolt, vérképzőt, valamint egy általános antibiotikumot és a kezünkbe nyomott némi parafinolajat, hogy ha tényleg esetleg lenyelt valamit, akkor az segítsen kihozni belőle. Annyira rosszul volt a kis kamaszlány, hogy végül az éjszakát bent töltötte nálunk a házban. Aggódtunk, hogy reggelre mi vár ránk,d e hála Istennek amikor Krisz kiment hozzá, akkor mint ha kicserélték volna a kisbeteget. Látszott, hogy még gyenge, de már örült nekünk, felkelt, csóvált, nyújtózkodott és a legfontosabb: egy szuszra megette az előző esti vacsoráját.
És miután jobban lett, nagytakarítást tartott magán, Luna pedig végig őrizte.

2013. május 27., hétfő

Vendégséges hétvége

Kriszta és Ádi jó barátaink, Darwin a kutyájuk pedig azon ritka kutyák egyike, aki belopta magát Luna szívébe és örök barátságot kötöttek. Ők így hármasban jöttek hozzánk el, hogy megnézzék kis otthonunkat végre és együtt legyünk kicsit.
Szombat délután érkeztek, és a tanya körbemutogatása után, amíg a fiúk fákat pakoltak, mi lányok és a két border kimentünk sétálni, meg fotózkodni. Kora este ugyanezt megismételtük, de akkor már kötőféken Omárt is kihoztuk magunkkal, hogy hadd harapjon egy kicsit frissebb füvet is. Gyönyörű naplemente, csodaszép színek, elégedetten rohangáló kutyák voltak a társaink. Nem is álltuk meg, hogy néhány iszonyúan giccses fényképet ne készítsünk. :)

Vacsorára pásztortarhonyát készítettünk, természetesen bográcsban. Közben délután megérkeztek hozzánk a kútfúrók is, hogy egy mélyebb kutat fúrjanak, és ne legyen olyan zavaros, sárga és vasas a vizünk. Becsületükre legyen mondva, körülbelül délután 4-től este 10-ig rendületlenül tették a dolgukat, ám 70 m mélyen sem találtak sajnos vizet. :( Pár nap múlva valamikor újra megpróbálják távolabb, de sajnos ennek a próbafúrásnak is meg lesz az ára. Reméljük, hogy ha arrébb mennek, akkor még 70 m-ig sem kell lefúrniuk a megfelelő vízért.
A vasárnapi program pedig egyrészt hát a józanodásé volt a főszerep, másrészt Tücsöké, akit könyörtelenül megnyírtunk. Ráfért már, a 9 éves bundáért nem volt kár, ráadásul ugyan az időjárást nem ezt tükrözi, de nyáron kánikula lesz, a kisöregnek meg így talán könnyebb lesz elviselnie a nagy hőséget, illetve talán megszűnik kullancsbuszként üzemelni. Mit mondjak? Nem lett szép. Mármint nem a nyírás, abból kihozta Kriszta a lehető legtöbbet, amennyire a kutya engedte, de csórikám eddig se volt egy díjnyertes darab, most meg aztán pláne nem. :D

A "tegnap" margójára

A minap éppen mentem ki a kertbe, hogy a hétágra sütő napra végre kiteregethessek. Fordultam kettőt-hármat, és mire a csap mellé érek, látom, hogy Csutak az egyik vödörnél matat előreszegezett fülekkel. Odamegyek, és mit látok? Egy fiatalabb madárka ücsörög a vödör szélén, és hiába bökdöste a kutya az orrával, ő bizony egy tapodtat sem ment arrébb. Gyanús volt, azt gondoltam, hogy talán megsérült, vagy hasonló, de féltettem az életét, mert a hatalmas kamasz közép-ázsiai nem riad vissza attól, hogy levadássza, ezért megpróbáltam megfogni, de abban a pillanatban, hogy a markom a lábára kulcsolódott, éktelen visításba kezdett és kivergődte magát a kezemből. Bebújt az egyik bokor tövébe, és onnan nézett körbe körülbelül 1 órán keresztül. Valószínűleg semmi baja nem volt, és mivel a fején még látszódtak a kis tollpihék, gondoltam, hogy most tanulnak repülni, és kifáradt. Igazam lehetett, mert délutánra már sehol sem volt, és a tető környékén is abbamaradt a nagy madárricsaj, úgyhogy gondolom, hogy mindenki lenyugodott :)

2013. május 22., szerda

2013.05.22.

Esik az eső, az állatokat igyekeztem mielőbb ellátni, hogy ne ázzak szana-szét (be kellene szerezni egy jó kis esőkabátot). Jó lenne, ha azért déltől kitisztulna az ég, hogy lovagolni is tudjak egy nagyobbat, Omárt kondiba kell hozni a Nyeregszemle túrájára. Addig is, amíg nincs semmi különös történés, hozok néhány naplementés fotót tegnapelőttről.


Árvalányhaj
Luncikám gyönyörű, mint mindig
Egyik este - hát igen, amikor tárcsán sütöttünk hurkát és kolbászt - hatalmas vihar kerekedett ismét. Csak úgy szikrázott az ég a rengeteg villámtól, szerintem nem is tel el úgy 1 perc sem, hogy ne vakuztak volna az égiek. Hogy kicsit enyhítsünk a viharfóbiámon, kihoztuk az állványt és a fényképezőgépet a teraszra, és onnan fotóztuk az egészet.

2013. május 19., vasárnap

Veteményezés

Végre-végre sikerült időt szakítani rá, hogy a palántákat elültessük. Mivel a sokféle magról növesztésünk nem jött be, így végül most csak paradicsom, paprika, cukkini és zeller lesz, illetve Krisz szeretné megpróbálni a dinnyét is később. Ezen kívül meg még fűszernövények vannak/lesznek, de azok nem a kertbe kerültek, hanem cserepekbe. Amilyen sokáig halogattuk, végül olyan hamar végeztünk vele. A maradék két napban meg a kerítést is kihúzzuk körbe, hogy ne kelljen állandóan elzárni a kutyákat a közeléből.
 
A málna már szépen növekszik.
Persze, amíg hátul munkálkodtunk, az összes létező kutyának körülöttünk kellett ténferegnie. De még mielőtt nekiláttunk volna, kiengedtem a piciket is egy nagy hancúrozásra, mert utána már csak akkor jöhetnek ki, ha lekerítettük az ágyásokat. Csutakot mindig becélozzák, és mint amikor egy óriásbébi bekerül a kiscsoportosok közé, úgy húzzák-nyúzzák, Csutak meg persze szintén ilyen kis törpicseknek hiszi magát, úgyhogy néha akkorákat dob magán, meg bukfencezik, hogy menekülnek az útjából a kisebbek :D

Csutak és Panna
Aztán este pihenésképpen megint bográcsozásba fogtunk bele. Igazából már péntek este nekiláttunk, de a hagyma- és szalonnapirítási fázisban akkora zuhé szakadt a nyakunkba, hogy nem tudtuk folytatni. Viszont este végre felhőmentes volt az ég, már a hozzávalók is össze voltak készítve, szóval hamar elkezdtük főzni a bográcsos tarhonyás húst. Isteni lett az eredmény.

Másnap, napfényben is lefotóztam a végeredményt, desszertként pedig a szerelmemtől kapott eperből készített turmix hűsített le minket.

2013. május 17., péntek

Füveztünk

Ugyanis örömmel találtunk rá az egyik sufniban egy ősrégi, de annál jobban működő fűnyíróra! Az utóbbi idők esőzése miatt méteresre nőtt a gaz, úgyhogy ideje volt megállj parancsolni neki. Egyelőre még a gaz van fölényben, mert nem ám úgy van az, hogy fűnyíró bekapcs, aztán had szóljon.
Először is le kell kaszálni a nagyját, azt összegyűjteni és csak azután lehet nekiesni a technika ördögével. Krisztián napokig halogatta, hogy megmutassa nekem a használatát, és nem titkolta azt a tényt, hogy félti az életemet, meg a kutyákét, meg tulajdonképpen bárkiét, aki a közelembe kerül eme ténykedés közben. Aztán végül csak megmutatta, és egyelőre még megvan mind a 10 lábujjam, a kábelt sem nyírtam ketté, a kutyák is jól vannak, szóval örömésbódoccság.
Persze nem olyan egyszerű ám a történet. Ott van a kábel, végén a kettőhússzal. De a kábel nem csak ott, hanem itt és amott meg emitt is van, de a lényeg, hogy mindig útban. És persze áldásos lenne, ha nem mennék rá a masinával, mert meglehetősen megrázó élményben volna valószínűleg részem, azzal meg nem szeretnék élni. Aztán az is ott van, hogy állandóan megtelik a tárolója, úgyhogy mindig lehet caplatni a fűkupachoz vele, de még ez a legkisebb nyűg.
Sok hűhó semmiért?
Tegnap délután már nem bírtam nézni a ház melletti dzsungelt, és mivel Omár azon a részen már lelegelte azt, ami a fogára való, így csak a színtiszta gaz maradt. Krisz dolgozott, én meg haladni akartam. Viszont a kaszáját nem akartam használni, mert minél nagyobb egy ilyen eszköz, én annál veszélyesebb vagyok vele, ráadásul az az ő nagypapájáé volt, inkább békén hagytam. Viszont nini, mi rejtőzködik felakasztva? Hát egy sarló. Képen már láttam ilyet. Meg azt is tudtam, hogy kalapáccsal együtt nem érdemes lefotózni, mert még elkapnak önkényuralmi jelkép terjesztésével. Nézegettem, forgattam, soha nem láttam még, hogy dolgoznak vele, de hát meglehetősen egyszerű léleknek tűnt, gondoltam, csak nem kell a használatához felsőfokú végzettség. Úgyhogy elkezdtem vele hadonászni, s bár egy hozzáértő valószínűleg elsírta volna magát, minden esetre a gazt vágta. Ugyan háromszor annyi időt és még több energiát vett igénybe, mint egy kaszálás, de úgy voltam vele, hogy íme az ingyenfitnessz. És még a reflexeimet is javította, ahogy a rám ugró/repülő/mászó bogaraktól megszabadítottam magam a művelet végrehajtása során. Ájm a hiró.
Utána le is nyírtam a maradékot, majd amikor körbenéztem a művemen, lesújtó volt a látvány. 1 óra alatt jó, ha mindösszesen 4 négyzetmétert haladtam.

(fél óra múlva)

Ezek a dögök kiszöktek már megint. Igazán fantasztikus, hogy a kis közép-ázsiaiak rájöttek az ásási képességükre, de jobban örülnék, ha csak a kennelükön belül végeznének régészeti kutatásokat, és nem a kapu alatt, hogy aztán a szélrózsa minden irányában rosszalkodjanak. Még szerencse, hogy ezt a hobbijukat nem bírják csendben végezni, és mivel gyanús volt a nagy hangzavar, hamar lebuktak. Kaptak is a bejárat elé szép nagy téglát, ezen ássák át magukat. Nem túl esztétikus, ráadásul így már csak befelé fog nyílni a kapu, de remélhetőleg hatásos biztonsági rendszert sikerült eszkábálni :D
Gyorsan körbenéztem az egész helyüket, de mivel a fiúk a kerítéshúzáskor egy jó 20 cm mélyre levezették a hálót, így talán azt már nem lesz kedvük aláásni. Minden esetre, ahol láttam, hogy nagy volt a buzgóság, ott azt ugyanolyan buzgón megpróbáltam visszatemetni.

2013. május 15., szerda

Kis színesek

Kissé lemaradtam a rendszeres írással, de igazából nagyon nagy újdonságok (még) nincsenek. Amik meg még csak hamarosan következnek, azokról majd akkor írok, ha már aktuálisak úgy igazán :)

Sokat esett hál Istennek az eső az utóbbi napokban, de épp ezért még a palántákat sem tudtuk elültetni (oké, papírkutyák vagyunk... ez van). Végül amiket magról próbáltunk meg kinevelni, azok csúfos kudarcot vallottak, úgyhogy a piacon vettünk paradicsomot, paprikát és cukkinit. Sose gondoltam volna, hogy én valaha is megszeretem a cukkinit, de mióta édesanyám fasírtot készített belőle, azóta a szerelmese vagyok, még rántott formában is.
Valamint Elenától, aki lovagolni jött hozzám a hétvégén, volt olyan aranyos, hogy egy hatalmas kosár fűszernövénnyel lepett meg. Szebbnél szebb levendulák, menták, citromfüvek fogják nap végére ékesíteni a ház előtti részt, mert most már végre jut egy kis időm rá, hogy elültessem őket. Sajnos úgy tűnik, hogy Csutak miatt semmit sem szabad elöl hagyni, így az a tervünk is füstbe ment, hogy a fűszernövényeket a ház elé/mellé ültessük a földbe. Marad hát a hatalmas cserepekbe való rakás.
Lunával egyébként már kezd rendeződni a helyzetük, tegnap este már majdhogynem játszottak is, úgyhogy szerintem hamarosan nagyon jóban lesznek, amint Luna rájön, hogy ez a nagy mafla csak játszani akar vele, és nem az életére törni. :)

A kiskutyákből is még van nálunk 4, aki gazdit keres. Végül az egy helyett 2 csöppséget tartunk meg. Történt ugyanis, hogy az egyik kisebbik szukácska észrevétlenül úgy belopta magát a szívembe, hogy egyszerűen a gondolattól is elszomorodtam, hogy egyszer el kell tőle köszönnöm. Így az én egyetlen, drága, vajszívű uram meghozta a döntést: maradhat. Mivel állandóan csak Pöttömnek, vagy Pöttöm Pannának hívtam, így az ő neve Panna lett véglegesen.

Jut eszembe! Múlt héten sort kerítettem rá, hogy az összes saját kutyánknak beadtam az ún. "Nincs Kullancs!" nevű homeopátiás keveréket, amit Patadokitól rendeltem. Csutakból az első napján rögtön 5 kullancsot szedtem ki, így nem akartam kockáztatni egy lehetséges babéziát, szóval megkapták a cseppeket. Nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, hogy tényleg működik. Lunánál ezt nem tudom 100%-osan lemérni, mert rajta ott van a Foresto nyakörv is. Viszont ez utóbbival is nagyon elégedett vagyok, hiszen mióta rajta van, őbenne egy darabot sem találtam, ami nagyon nagy szó. Folyamatosan figyelem a kutyákat, ha ténylegesen hat, és 1 hónapig nem lesz kullancsgondunk, akkor rendszeresítjük a használatát, és Omár is fog belőle kapni, ugyanis nem csak kutyák, de lovak is kaphatják!

És végül hadd mutassak pár fotót, amik az utóbbi napokban készültek. :)
 

 



2013. május 9., csütörtök

Sűrű nap

Az 1 hónap alatt, mióta itt lakunk, még egyszer sem fordult elő olyan, hogy lassan és eseménytelenül telt volna egy nap. Most sem volt ez másként.
Ma reggel ráadásul Krisznek 7-kor kellett kelni, úgyhogy én sem tétlenkedtem, fél 9-kor már lovon ültem. Előtte persze elrendeztem a csirkéket, meg a kiskutyákat. Szeretem a napot lovaglással indítani. Még nincs olyan nagyon meleg sem, én is friss vagyok agyilag és fizikailag is, valamint ha már a nap elején "letudom", akkor véletlenül sincs az, hogy a sok tennivaló miatt már nem jut rá idő.
Egészen felismerhetővé tapostuk már ki a járást a kijelölt pályánkon, most már csak a gazt kellene középen felszámolni, mert az elég magasra nőtt és zavaró.

2 napja beköltözött hozzánk végre az egyik kamasz közép-ázsiai szuka, akit még tavaly foglaltunk le ópusztaszeri barátainknál. Amíg telt-múlt az idő, a kis pöttöm megnőtt, időközben elcsavargott otthonról 2 napra a legnagyobb, márciusi hóban, de senki sem tudja, hogyan, akkor haza is ért, mint ha mi sem történt volna. Közel 6 hónaposan viszont most már a mi tanyánk lakója lett Csutak. Nagyon kemény security válik belőle hamarosan, főleg, ha itt lesz Abszint is, aki mellett biztos, hogy nagyon megnő az önbizalma.
Helyes kutya nagyon, de amikor valami zajt hall, úgy kihúzza és mutatja magát, hogy öröm nézni. Lassan az itteni falkában is elfoglalja a helyét. Lunával még vannak kisebb viták, de ma már talán eljutottak arra a szintre, hogy most már kizárólag Lunán múlik a haverság. Ő meg azt azért nem szokta elsietni, de az újoncka már próbált vele ma játszani, és meg is adta magát egyszer-kétszer, ha úgy alakult.

Nap közben a szokásos menetrend szerint megint kiengedtem a kis ovisokat a szín alá, hogy kedvükre hancúrozzanak a szalmában. Imádják, ilyenkor alaposan kitombolják magukat. Nagyon tündériek, és lassan meg is fogyatkoznak, ahogy szép lassan megtalálják az új gazdáikat.
Ezután a csirkéknél rendet tettem: összehúztam a szalmát, mert szanaszét kapirgálták már, még az etetőikbe is jutott. Összeszedtem a napi tojásadagot, és ha már ott voltam, le lettek tesztelve, hogy vajon szeretik-e a salátát? Már egy ideje a hűtőben szomorkodott egy jégsaláta, mi már nem akartuk megenni. És láss csodát, teljesen bepörögtek rá, és hatalmas örömmel megették az összes eléjük szórt levelet! Dobálták, a csőrükbe fogva elszaladtak vele, csipkedték. Nagyon elvoltak vele.

Közben egy nagyon gyors, de annál finomabb ebédet sikerült összeütnöm. Spagettit főztem ki, mártásnak pedig olajon megfonnyasztottam némi bazsalikomot, megpirítottam 15 dkg sonkát, belemorzsoltam egy kevés kecskesajtot (hú, volt ám illata!), és egy egészen pici tejszínt adtam az egészhez, amihez még ment só, bors, szerecsendió és oregánó. A kifőtt tésztára ezt az egészet ráöntöttem, még a tűzön átforgattam, és amikor jó meleg volt mindenhol, akkor ráütöttem egy tojást is, ami jól besűrítette. Nos, azt kell mondjam, hogy isteni lett. El is fogyott, pedig azt hittem, sikerült két napi adagot megfőznöm. :)

Mire kettőt pislogtam, már itt is volt a délután, és megérkezett két lóval a faluból egy bácsi, aki a leendő konyhakertünk helyét jött felszántani. A kisöreg jött, intézkedett, kifogta a kocsi elől a lovakat, át az eke elé, közben Krisz is hazajött, úgyhogy pontosan kimértük, hogy mettől meddig legyen felszántva, s már kezdett is bele a munkába. Öröm volt nézni, ahogy sávonként haladva egyre nő a kert területe. A lovak - egy 18 éves és egy 3 éves - a legnagyobb együttműködésben dolgoztak, egy rossz szava nem lehetett rájuk az embernek. Omár persze mindezt a lehető legközelebbről követte nyomon, és mikor a két dolgos ló végzett a munkával és megindultak hazafelé, ő helyettük is meghempergőzött, mint aki nagyon elfáradt még a nézésükben is. :)




2013. május 8., szerda

Jelképes díj

A bloggerek körében van egy szokás, miszerint apró, jelképszerű díjakkal ajándékozzák meg azt, akinek a blogja tetszik nekik. Én is kaptam most egy ilyet, méghozzá Pillecukor Szilvitől. Megmondom őszintén, még soha nem jártam a blogján, de ez a gesztus hozzásegített ahhoz, hogy egy nagyon helyes, kreatív bloggal nőtt a napi olvasandóim száma, mert ahogy benéztem hozzá, ott ragadtam.
Szóval, az ő leírásából is kiderül - nagyon kedves szavakat írt a Tanyasi életünk blogról, hogy tetszik neki, amit és ahogy írok ide. Már néhány ismerősöm szintén megjegyezte, hogy jó az, amit csinálok, de nekem ez annyira hihetetlen, hiszen csak egy magunknak szóló dokumentálásnak indult az egész, de szinte minden nap kapom az üzeneteket barátoktól, ismerősöktől, sőt ismeretlenektől is, hogy írjak-írjak abba ne hagyjam. És ez annyira jól tud esni. Köszönöm! Szilvi szavait idézve hadd dicsekedjek picit:
"a blog írója nemrég költözött ki a párjával egy tanyára, ami nagyon régóta szívük vágya volt. Bár még csak nem is olyan régen indult a blog, de a lányok közül a fórumról sokan a rajongójává váltak (köztük én is), hiszen olyan jó olvasni a történeteit, hogy éppen mi történik a tanyán, milyen akadályokba botlottak és azokat hogy sikerült megoldani. Néha én is elképzelem, milyen lehet ott élni, szinte a természet lágy ölén, az állatokkal, távol a város zajától és szmogjától. "

Három kérés van ezzel a díjjal kapcsolatban, amit teljesítenem kell:
♥ Meg kell említeni azt, akitől a díjat kaptuk.
♥ 4 bloggernek tovább kell adni, feltétel, hogy 200 fő alatt legyen a feliratkozók száma a blogján.
♥ Egy-egy kommentet kell írni a 4 kiválasztott blogger oldalán a díjjal kapcsolatban.

A 4 blogger, akiknek adnám, az a Falusi Libák, a Magyar népi motívumok, az Otthon, édes (öko)otthon, illetve "sorstársam", Muci a tanyán. Jó szívvel ajánlom őket, nézzetek be hozzájuk is, ha olvasnivalóra vágytok. :)

2013. május 7., kedd

Jó is - rossz is

Késő este megjött az éltető eső. Viszont egy életet el is vitt, az egyik csirkénk kimúlt. Kedves Mihály, vagy még esetleg akinek van ötlete: lehet tudni esetleg, mi vitte el? Reggel csak annyi tűnt fel, hogy nem jött oda enni, mint a többiek, hanem a vizes tál mellett gubbasztott, a fal felé fordulva. este ugyanígy találtam, bár amikor szórtam elé egy marék kukoricát, mintha próbált volna belőle csipegetni, de nem ment arrébb. Most későn kimentünk újra megnézni, akkor már valami fehér váladék jött a szájából, el volt borulva. Kivittük a többiek közül, de a szín alatt már 5 perce se volt hátra. Nekem olyan volt, mint ha a tüdejéből jött volna fel a folyadék, és abba fulladt volna bele... Megkérdeztük az embert, akitől vettük, ő még arra gyanakszik, hogy mivel ketreces tartásban voltak és nagyon intenzíven tojatták őket, hogy mostanra begyulladt a tojójárat és az ment rajta végig esetleg. Vagy az is előfordulhat, hogy a készülő vihar elől bementek a darazsak, és talán véletlenül felcsípett egyet  földről.

Na, de hogy ne csak kesernyés hírek legyenek ebben a posztban, el szeretnék dicsekedni vele, hogy tegnap legalább fél év kihagyás után újra felültem Omárra edzeni. Még ősszel voltam kint vele terepen, meg Krisz is párszor ült rajta, de kifejezetten edzeni már nem is emlékszem, mikor sikerült. És ismét meg kell állapítanom, hogy ez a ló egy ZSENI! Ennyi kihagyás után szerintem fantasztikusabbat dolgoztunk együtt, mint legutoljára, amikor meg kifejezetten kondiban volt a teste is és az agya is.
Már megvan a tanyán a pályának a helye az egyik karámban, szerencsére ott csak gaz van és homok, így semmi értékes legelnivalót nem járunk ki, elég nagy ahhoz, hogy pár vágtaugrást egyenesen is lehessen haladni, és a rövid falon sem kell hajtűkanyart venni. Plusz van egy hatalmas oszlop is a területen, ahova télen ha jól viselkedem, kapok egy szuper világítást, hogy ne kukk sötétben kelljen lovagolni.

Először csak futószáraztam Omárt, gondoltam, hogy ha van benne némi gőz, akkor azt inkább így engedje ki. Soha nincs egy rossz mozdulata sem, de nem szeretem, amikor nyeregből kell ezt lemeccsezni. A lónak is jó, ha kicsit szabadabban kiadhatja magából az energiát.
Nos, úgy ment, mint a nagykönyvben: elengedett lépés, rugalmas ügetés, és egyenletes tempójú vágta, egyre lejjebb rakott fejjel, lazán. Gyönyörködtem a látványban.
Aztán felültem, kicsit lépegettünk, majd elkezdtem lazítani. Lassan dolgoztam vele, mert szeretném, ha újra jól kiépüljenek a hátizmai, a nyakizmai, és még csak véletlenül sem szeretném, hogy ha meghúzódna neki itt-ott, ráadásul agyilag is maximálisan rám figyelt, nem volt értelme a különösebb korrigálásoknak.
Ügetésben is nagyon szuper volt, de vágtában meg már az első körtől kezdve olyan szépen, elengedetten ment előre, hogy egy igazi élménylovaglás volt. Nem is kértem ettől többet nála így elsőre, ez így volt tökéletes.
Ma meg annyira lógott az eső lába, hogy csak futószárazni vittem ki, nyereg nélkül, hogy ha a nyakunkba szakadna az ég, ne ázzon el minden. Úgy tűnik, sikerült egy tanítványt is "szerezni", hétvégén jön a hölgy hozzánk, úgyhogy Omár most már megmutathatja oktatólói vénáját is. :)
Ha minden igaz, sikerült róla feltöltenem a mai videót, ami itt, lejjebb látható.

2013. május 6., hétfő

Anyák napja

Nagy sürgés-forgás volt nálunk a hétvégén. Szombaton nagy rendrakás és takarítás, illetve tűzrakóhely kiépítés volt nálunk az elsődleges program. Anyák napja alkalmából vasárnapra látogatóba vártuk anyukáinkat, hogy együtt töltsük ezt a napot.

Némi baráti segítséggel sikerült hegesztéssel megjavítani a külső, kétszárnyú kaput, ami eddig félig le volt szakadva (most már 1 ujjal is lehet ki-becsukni), illetve szükségünk volt egy nagyon szuper bográcsállványra, ami elég magasan van, és elforgatható a tűz felől. Ehhez is hegesztésre volt szükség. És természetesen még tűzrakó helyünk sem volt, úgyhogy téglából azt is ki kellett még rakni. A kerti bútorok már egy ideje itt vannak nálunk, most már csak egy gyors áttörölgetés kellett nekik, meg kitalálni, hogy hova kerüljenek.
Először "anyósom", Krisz édesanyja érkezett meg, aki vonattal jött, majd dél körül anyu, apa és Manó, egy nagyon kedves barátunk is befutott a csurig megpakolt és felmálházott régi kis Ford Escortunkkal. Volt még náluk egy halom dobozom, meg egyéb holmim, amiket utánam hoztak, szóval most megint van egy kupac, aminek valami helyet kellene varázsolnom. Viszont lehozták a biciklimet is, ami ugyan városi közlekedésre alkalmas inkább, de valamikor kipróbálom a hátsó homokutat is, hátha be tudnék vele tekerni a faluba.
Neki is láttunk az ebéd elkészítéséhez. Bográcsban főtt gulyás volt a terv. A zöldségeket már előkészítettük előre, már csak a húst kellett felvágni, tüzet rakni, és 2 óra elteltével már az isteni finom ebédet kanalaztuk családi körben. De amíg az el nem készült, addig se tétlenkedtünk. Manó és apa is felültek Omárra
futószáron. Jó érzés volt látni rajtuk, hogy kezdik kapiskálni: mit szeretek ebben én már több, mint 10 éve bolondulásig. Omár nagyon-nagyon klassz volt, egy rossz mozdulata sem volt, pedig most azért a téli pihenő óta nem sokszor volt még lemozgatva. Hagyta, hogy végigbogarásszuk, ügetésben is nagyon óvatosan, kicsiket lépett, végül flegma pofával tolta be a jutalomrépákat és almákat amit a rajongói körétől kapott nem kis mennyiségben. :)
Később kis családunknak megmutattuk a kutyaóvodát is. Mondanom sem kell, oda meg vissza voltak a kis apróságoktól, akiket ki is engedtünk, és egyből bele vetették magukat a szalmakupacba a szín alatt, és mint a gyerekek a játszótéren, ott rosszalkodtak teljes elégedettségben. Luna persze hozta a formáját és amint csak ránézett az egyik kölyök, már vicsorogva, morogva, undorral a képén fordult el. A mi kis Albánkat persze nem átallotta móresre tanítani, konkrétan az egész orrát bekapta nevelési célzattal.
Nagyon szuper nap volt, boldogak vagyunk, hogy végre könnyebben és többször meg tudjuk majd szervezni ezeket a családi találkozókat, mint eddig, mert később akár itt is tudnak a vendégházban aludni, nem kell majd reggel-este utazni sem. Szerintem kellemes fáradtsággal zárta mindenki a napot. Valahogy így: