2013. augusztus 30., péntek

Hazai kézművesek #1

Szeretnék elindítani itt egy kis interjú-sorozatot, amelynek az a célja, hogy az általam kedvelt, ismert magyar kézműveseket bemutassam, ezzel is talán népszerűsítve őket, mert megérdemlik. Mivel én magam is érintett vagyok köztük, még fontosabbnak tartom, hogy az emberek ne a sorozatgyártott, sokszor rossz minőségű tucatárut vegyék, hanem igenis keressék fel azokat, akik itthon kifejezetten jók a "szakmájukban". Ezzel mindkét oldal csak nyer: az eladó, mert így a megrendelések fenntartják a vállalkozását, lehetősége van a tovább fejlődésre; és a vevő, aki pedig minőséget kap, egyedi terméket és/vagy szolgáltatást, s ha esetleg garanciális problémák merülnének fel, akkor sem kell rengeteg felesleges, hivatalos kört futnia, hiszen a készítők szívesen állnak rendelkezésre ilyen esetekben is.

Kissé talán nagyképűnek tűnhet, ha éppen magammal kezdem a sort, viszont úgy gondoltam, hogy itt sokan nem tudják, hogy én is foglalkozom kézműveskedéssel, ráadásul saját magamon is le tudom tesztelni, hogy jó, megválaszolható kérdéseket teszek-e majd fel a többieknek. :)

1.) Kérlek, mutasd be pár mondatban azt amit csinálsz.
Ékszereket, kis mindennapi kiegészítőket készítek süthető gyurmából, üveglencséből. A palettán megtalálhatóak a fülbevalók, medálok, gyűrűk, karkötők, kitűzők, mobildíszek, könyvjelzők, hűtőmágnesek, és amit még nagyon fontosnak és hasznos tartok, az pedig a kutyabiléta. Sokan megveszik az én ízlésem szerint kitalált dolgokat, de szerencsére sok egyedi ötlet és kérés is érkezik hozzám, amiket igyekszem a lehetőségekhez képest megvalósítani.
Ál-fültágítós fülbevaló
2.) Mióta foglalkozol ezzel/hogyan kezdtél bele?
2011 tavaszán épp félállásom volt csupán, így rengeteg szabadidővel rendelkeztem. Ismertem már régebb óta is a süthető gyurmát, de akkor volt az, amikor úgy gondoltam, hogy belekezdek és többé nem rendelek mástól olyan ékszert, amilyet kitaláltam magamnak, hanem én fogom elkészíteni. Aztán amikor az első pár nagyon kezdő, nagyon sok hibával rendelkező példány után a kezem ráállt a formákra, akkor elbüszkélkedtem velük az ismerősök körében, akiktől annyi pozitív dicséretet és ösztökélést kaptam, hogy végül minél több figurát csináltam, és aztán persze elhangzott az a bizonyos bűvös kérdés valakitől, ami elindította az egészet: miért nem adod el őket? És akkor csináltam facebook-on az ékszereknek egy oldalt, s ezt használom a mai napig is megjelenési felületként.
Népi motívumos fülbevaló, medál és egy könyvjelző
3.) Mennyire tölti ki a mindennapjaidat?
A karácsonyt megelőző időszak - hála Istennek - az őrültek házával egyenlő, olyanor nagyon sok megrendelés fut be. Tavaly ráadásul a 9 órás állásom mellett kellett időt szakítanom rá, így volt, hogy éjfélig a műhely asztalom felett görnyedtem. Év közben persze eloszlanak a megkeresések, de mostanában is naponta, két naponta leülök ezzel foglalkozni.
Az egyik sláger: lovas fülbevalók, medálok, mobildíszek

4.) Mi az, ami kiemel téged a többi hasonló vállalkozás közül? Mitől különleges az, amit te csinálsz?
Igyekszem nagyon nyitott lenni az új ötletekre; az áraimat próbálom úgy alakítani, hogy a megrendelőknek és nekem is jó legyen. Fő irányvonalam a lovas kiegészítők, és a lovasok nagyon szeretik, hogy akár a saját lovuk fotója alapján is készülhet valami számukra. Valamint arra nagyon kényes vagyok, hogy amit kiadok a kezem közül, az olyan legyen, hogy én is szívesen viselném, nem csapok össze egy munkát sem, és ha kell, még a kisütés után is képes vagyok újrakezdeni az egészet.
 
 

5.) Mit tartasz az eddigi legnagyobb sikerednek, mire vagy igazán büszke?
Nagyon megható volt átélni, hogy körülbelül fél évig szinte felé se néztem a gyurmás oldalamnak, viszont amikor újra bejelentkeztem, azonnal rengeteg megkeresés érkezett. Nagyon jó érzés volt, hogy nem felejtettek el, nem kerültem a "süllyesztőbe" az inaktív időszak miatt.
Ami pedig a büszkeséget illeti, nagyon büszke vagyok arra, amikor valaki karácsonyi, szülinapi, stb ajándéknak szánja az én munkámat.

6.) Kik a célközönséged? Kik keresnek meg általában?
Főleg a fiatalabb 15-30 korosztály kedveli a munkásságomat, hiszen általában élénk színű, bohókás, vidám dolgokat készítek, de vannak elegáns ékszereim is,  azokból a legidősebb megrendelőm 68 éves volt, viszont volt már olyan, hogy 70. születésnapra kértek tőlem ékszert. :) A lovas, illetve kutyás dolgokat pedig mindenki olyan szokta keresni kortól függetlenül, akinek vagy kutyája vagy lova van.

7.) Hogyan léphetnek kapcsolatba veled az érdeklődők?
Munkáimat facebook-on, a KreAlma oldalon találhatják meg, oda kerül fel minden újdonság és akció, nyeremányjáték is. Itt lehetőség van nekem üzenetet küldeni, de e-mailen is várom a megkereséseket. A cím szintén a facebook-oldalon található meg.

2013. augusztus 27., kedd

Befőzés: szilvalekvár

Kiskoromban imádtam a szilvalekvárt, és ez máig nem változott. Sajnos a tanya körüli szilvafák nem egészségesek, és még mielőtt megértek volna a gyümölcsök, azonnal összeszottyadtak és kőkeményre szilárdultak, nagyjából 3 cm-s nagyságban, úgyhogy Krisz hozott haza 5 kilót valamelyik nap. 1 napig azért nézegettem, mert az első lendületem kissé megtört, nem a kedvenc időtöltésem a magozás, de aztán felfújtam a pofazacsikat és nekiálltam.

A baracklekvár után már "rutinosan" tettem a dolgomat, így még könnyebb volt a folyamat. A szilvákat alaposan megmostam, kimagoztam, és belepakoltam a legnagyobb lábasba, és felraktam főni. Kissé ott elbaltáztam a dolgot, hogy egyáltalán nem vágtam fel kisebb darabokra őket, úgyhogy botmixer úr egy idő után már sírva könyörgött a kegyelemért, de végül jól végezte dolgát, összepürésítette nekem az egészet. Magozás után kb 4,5 kg lehetett az össztömege, ehhez adtam hozzá 1 kg cukrot és bár nagyon gondolkodtam, hogy nem rakom bele ezúttal, de végül 2 zacskó zselésítő is került bele, de csak mert 1 óra múlva is elég hígnak tűnt az állaga, ettől meg egész jó lett. Kb. 2 órát főztem, aztán tiszta üvegekbe raktam, és szokás szerint mentek a paplanok alá dunsztolódni. 5 üveggel lett, igazából szerintem ez ki fog tartani jövő ilyenkorig, de pár napja egy ismerősöm mesélte, hogy ő az üvegekbe való töltéskor hozzáad a lekvárhoz 70%-os étcsokoládét, így a végeredmény isteni finom csokis szilvalekvár lesz. És azon gondolkoztam, hogy 1-2 üveggel azért ezt is kipróbálnám majd. :)

2013. augusztus 26., hétfő

Beszökött az ősz

Tegnap is szomorkás volt az időjárás, és még el is eredt egy rövid időre az eső, de ma reggelre lett olyan igazi ködös, nyirkos idő, amilyen ősszel szokott lenni. Most még tetszik, mert kis újdonságnak számít a perzselő napok után, de azért már érezzük, hogy kezd a nyárnak vége lenni. Bár én minden évben nagyon várom a vénasszonyok nyarát, szerintem az a legszebb, úgyhogy annyira nem bánkódom. :)
Isteni finom és rengeteg szőlőnk van fehér és lila egyaránt, a csipkebokron is bogyórobbanás van, és bár kissé beteges az egy szem régi almafánk és keresgélni kell a hibátlan, nem kukacos gyümölcsök között, de azért ha beérik, az is finom lesz.
A hétvége tartalmasan telt, én a magam részéről ugye szilvalekvárt és spagettiszószt főztem be, de ezalatt Krisz rendbe rakta a malacok új helyének a negyedik oldalát is. Amikor megépítettük a helyüket, akkor ugye az egyik hosszanti oldal már adott volt, mert az a kerítés már meg volt építve évek óta, ehhez toldottuk hozzá
a másik három oldalt. Igen ám, csak itt nem volt leásva a drót a földbe, így volt olyan délelőtt, hogy 3 óra alatt ötször szökött ki Hurka és Kolbász, ezért egy ideje megint a régi kis helyükön voltak kénytelenek arra várni, hogy lebontsuk és újra építsük ezt a szakaszt.
Szóval most végre ez is elkészült, Krisz leszedte az ősrégi kerítésdrótot, felásta az újnak az árkot, együtt kifeszítettük rá a hálót, került az árokba még cserép is, úgyhogy tegnap a vacsorájukat már a régi-új helyükön kapták meg a kis Houdinik. Persze egyből lecsekkolták a biztonsági rendszert, de csalódottan vették tudomásul, hogy azon a 25 négyzetméteren kell maradniuk.
A héten még sort kerítettünk szemétszedésre is (rengeteg bálamadzag darabot, illetve elhajigált konzervdobozokat, hungarocell darabokat, stb-t találtunk a gaz között még, amit az öreg hagyott is), végre felszabadult a romos ól, mert a Krisz munkahelyéről vásárolt szendvicspaneleket átcipeltük a padlásbejárat alá, hogy még a hűvös idő előtt leszigeteljük a padlásteret, csak egyelőre nincs elég hosszú létránk a kivitelezéshez.

2013. augusztus 24., szombat

Gyorsan finomat

Becsszó, nem fog gasztrobloggá alakulni a Tanyasi életünk, és csak a véletlen műve, hogy mostanság több recept is felkerül, de szerintem ez is hozzátartozik a mindennapokhoz, úgyhogy elfér. :)

A leveles tészta jó, a leveles tésztát szeretjük! Rengeteg dolog készíthető belőle. Én a minap sós ropogtatni valóra vágytam, meg az esti bográcsozáshoz jól jött egy kis sörkorcsolya. Elővettem hát a fagyasztóból egy csomag leveles tésztát, amit csak kicsit ki kellett nyújtanom, miután kiolvadt, majd egyenletesen átkentem tojássárgájával. Többféle dolgot is a tepsire raktam: volt sajtos-csavart, Máltáról kapott tengeri sós-sajtos rudacska, virslis falatok, 1-2 pogácsaszerűség, illetve csináltam néhány lekváros háromszöget is, és végül 200 fokos sütőben 15 perc/tepsi alatt megsütöttem. Most nem volt itthon szezámmag, de azt is szoktam szórni rájuk. Vendégvárónak is kitűnő, a múlt szilveszteri összejövetelen is nagy sikere volt, főleg a virslisnek.

Csalamádé - üvegbe zárt vitamin

Nálunk nagy keletje van a savanyúságoknak, Krisz egész nyáron szorgosan készítette a kovászos uborkát, átlag 2 kilós mennyiségenként, amik nagyjából 2 hétig tartottak ki. Nem tartósítószereztünk, télen inkább megvesszük a bevált savanyúságos árusunktól, de amíg lehet venni kovászolni való uborkát, addig házilag készül. :)
Emellett a csalamádé is nagy kedvenc, úgyhogy végre rászántam magam, és tegnap egy kb 4 kilós zöldségmennyiségből nekiálltam elkészíteni az első próbaadagot.

Hozzávalók:
4 szál répa
6 kovászolni való uborka
6 paprika (lehet piros is)
1 fej káposzta
1 karfiol
4 zöld (még éretlen) paradicsom

2 l víz
3 dl 20%-os ecet
50 dkg cukor
12 dkg só
1 tk őrölt bors
1 tk őrölt kömény
1 tk borkén
(van, aki koriandert is tesz bele, én ezt most elhagytam)

A zöldségeket felvágtam, felaprítottam, felkarikáztam, daraboltam, attól függően, hogy melyik finomságról van éppen szó. Szerencsére az ideköltözéskor találtunk egy bontatlan "Kitchen Wonder" szeletelőcuccot, amin nagyon kényelmesen és gyorsan át tudtam küldeni az uborkát és a répát, így a felkarikázással nem kellett szöszmötölnöm. A legnagyobb lábasban a léhez való anyagokat összeöntöttem (víz, ecet, stb), és amikor a cukor és a só elegyedett, akkor beledobáltam az összes zöldséget. A lényeg, hogy mindenhol ellepje a lé. Tettem rá egy fedőt és 1 napra hűvös helyre raktam pihenni.
Ma pedig kifőzött üvegekbe töltöttem az egész adagot. Ez a mennyiség 4 db 7,2 dl-s és egy kb. 1,5 l-es üvegre volt elég, most pedig már büszkén sorakoznak a baracklekvárok mellett. Ha végre megemelném a fenekem a laptop elől, akkor a szilvalekvár volna a következő harci feladat. :)

2013. augusztus 20., kedd

A macskák kifutója

Huba és Szamek már régóta várnak arra, hogy végre kijöhessenek a fészerből. Ugye az előzmény az, hogy a kutyák sajnos nem tűnnek ezidáig macska-kompatibilisnek, ezért azt találtuk ki, hogy amíg a cicák nem erősödnek és nőnek meg kellően, addig egy elkerített részt kapnak, ahol ugyan a kutyákkal tudnak találkozni, de bajuk nem eshet és ha meg is ijednek valamitől, a fészer ajtaján lévő macskabejáraton bármikor vissza tudnak vonulni a helyükre. Talán így Tücsökék is megtanulják, hogy ők is a tanya berendezései közé tartoznak, nem kellene kárt tenni bennük.
Tegnap végre felszívtuk magunkat és nekiálltunk. Kár volt eddig halogatni (jó, mindig akadt más teendő helyette), mert igazából 1 óra alatt elkészült az egész. Még jól is jött, hogy a déli hőségben kezdtünk bele, mert így legalább gyorsan túlestünk rajta és nem húztuk, mint a rétest. Bár, ennek tudható be, hogy az egyik oldalát elsőre rosszul raktuk össze, de ezen is csak nevetni tudtunk végül. :)

Persze most is, mint mindig, akadtak lelkes segítőink, bár a segítség fogalmáról némiképp eltérő az álláspontunk.
Tücsök Úr
Lunci baba
Pannika
Béla, aki Bella
Csuti és Alba
Végre kint :)

2013. augusztus 19., hétfő

2013.08.19.

Az utóbbi időben programokból nincs hiányunk. Péntek este Szegedre mentünk a szüleim társaságában, hogy a szabadtéri színpadon megnézzük az Alföldi Róbert által rendezett, újragondolt István, a királyt. Azt hiszem, először 2008-ban találtuk ki Krisszel, hogy egyszer meg kellene nézni, bár akkor még a hagyományos, régi verziót játszották. Arra valahogy sosem adódott úgy, hogy eljussunk, viszont most kihasználtuk az alkalmat (és a tiszteletjegyeket). Még sosem jártam Szegeden, és most is kukk sötétben sikerült ellátogatnom oda, de egyszer majd világosban is meg kéne ejteni a városnézést. :)
A rockopera jó volt, sajnos nincs összehasonlítási alapom. Volt 1-2 nem túl szerencsés hangválasztás (mondjuk meglehetősen fontos szempont lenne egy ilyen előadásnál, hogy a színész tudjon énekelni), és öltözhettem volna kicsit melegebben is, de jó volt összességében az élmény.

Viszont, ha már a héten történteknél tartunk, muszáj eldicsekednem azzal, hogy Krisztián innentől fogva aranykalászos gazda, s ráadásképpen a szakmai vizsgákon jelesre vizsgázott! Még beiratkozott egy továbbképzésre ezt követően, aminek köszönhetően a falusi turizmusi tevékenységet is megkezdhetjük, ha szeretnénk. Én nagyon várom már, hogy megkapja a tananyagot, rengeteg olyan téma van, ami engem nagyon érdekel és biztos, hogy hasznát fogjuk venni. Ha minden jól megy, márpedig miért ne menne, szeptemberre az a vizsgája is meglesz.
Szerettem volna én is még nyáron jelentkezni egy OKJ-s képzésre, mégpedig a panziós falusi vendéglátóira és/vagy a lovastúra vezetőire, de egyik drágább volt, mint a másik, viszont amire Krisz jelentkezett, az visszatérítéses, úgyhogy nem volt kérdés, hogy inkább arra a lehetőségre kell lecsapni.

Szombat délután és vasárnap délelőtt pedig Apajpusztára látogattunk el, a MOGY-ra (Magyarok Országos Gyűlése). 2009 óta minden évben megnézzük ezt a rendezvényt, s bár mindig gondoskodnak rengeteg érdekes előadásról, bemutatóról, minket itt mindig a hatalmas méreteket öltött vásár fog meg. Nagyon sok bőrös, tímár, íjász, keramikus, viseletkészítő, szőtt és hímzett szőnyegeket, terítőket árusítók, méhészek, szappankészítők és még sorolhatnám napestig, hogy kik hozzák ki portékáikat.
Már az első nap kellemes meglepetés ért, egy standnál a nyergemre nézegettünk szőrmét, de annyira elgondolkozhattam, hogy az kiült az arcomra is, és az árus odahívott magához, hogy cserébe azért, hogy innentől kezdve csak mosolygok, nekem ajándékoz egy dobot. Szőrmét ugyan nem vettünk, de onnantól már egy dobbal a kezemben sétálgattam a vásárban. Nagyon sok ismerőssel is összefutottunk, kellemesen elbeszélgettünk, Krisz beszerzett egy csomó új nyílvesszőt a Kassai íjához, és most már végre céltáblája is van, azt is jó áron tudtunk venni. Ezen kívül selyemfű mézzel (más néven vaddohány), levendulatasakokkal, és egy gyönyörű szőtt faliszőnyeggel tértünk haza. Én sajnos nem találtam magamnak kalapot, nem is volt most kint igazán jó kalapos egyáltalán, illetve reménykedtem, hogy potom összegért találok magamnak mellényt, vagy csizmát, esetleg egy szép szoknyát vagy blúzt, de sajnos itt is eléri az árusokat a vásári körforgás, és sokan jóval drágábban árulták a dolgaikat, mint egyébként, úgyhogy inkább csak névjegykártyákat gyűjtöttünk.
Tegnap aztán hazaérve megebédeltünk, én még leültem egy kicsit dolgozni, aztán a napot egy nagyon romantikusra sikerült naplementés lovaglással zártuk, később pedig még tüzet is gyújtottunk és főztünk egy bográcsos zöldséglevest.

2013. augusztus 16., péntek

Nő(ies)nek maradni a tanyán

Olvastam ma egy cikket a címben található témával kapcsolatban, és mivel engem is érint, elgondolkoztam néhány dolgon. És ha már itt van ez a blog, ide írom le, hátha másnak is jól fog egyszer jönni.

Sosem tartottam magam cicababának, nem igazán érdekeltek a mű cuccok, igyekeztem mindig valamelyest a természetesség határán mozogni úgy, hogy a hétköznapi igényesség meglegyen. Nyilván nem tűsarkúban tipegtem le kutyát sétáltatni, és bizony télvíz idején volt, hogy a terepzöld színű gumicsizma is előkerült ilyenkor, de azért ha dolgozni mentem, vagy le Kriszhez Kecskemétre, akkor ügyeltem rá, hogy a lehetőségekhez képest jó összhatást keltsek. Volt, hogy műkörmöt viseltem, előfordult, hogy szolizni is leugrottam, a hajamat általában festettem, mert ha az ember egyszer elkezdi, nehezen tudja abbahagyni, már csak a lenövés miatt is.

Aztán elérkezett az április, mi pedig nekiestünk új otthonunk kitakarításának, felújításának és a költözésnek. Ez idő alatt természetesen a tüchtig küllem körülbelül a 89. helyet foglalta el a fontossági sorban, és az is a praktikusság jegyében döntődött el, hogy milyen ruhát viseljek. Az elején persze minél szakadtabb és kidobásra ítéltebb volt, annál jobb, hiszen ki akarná összefestékezni, összevegyszerezni a kedvenc holmijait?
De a munka oroszlánrésze pár hét alatt lezajlott és elkezdődtek a mindennapok.

Azt gondolom, hogy egy embernél (nőnél és férfinél egyaránt) alapkövetelmény a jól ápoltság és a kulturált megjelenés, függetlenül az életkörülményeitől. Mert nem számít, hogy kemény fizikai munkát végez, egy légkondicionált irodában csücsül egész nap, fotómodell vagy cukrász, esetleg utcaseprő vagy parkolóőr; egy rózsadombi villában, egy belvárosi garzonban vagy tanyán él, reggel és/vagy este van lehetősége tisztálkodni, tiszta ruhát felvenni, megfésülködni.
Már mielőtt kiköltöztünk a tanyára, akkor eldöntöttem: nem hagyom, hogy a tanyasi léttel járó kicsit több időráfordítást igénylő szépség(?)ápoláson csorba essen. Magam miatt sem, de a páromra való tekintettel sem, hiszen bizonyos határokon belül nyilván joggal várhatja el, hogy adjak magamra (ugyanez természetesen fordítva is igaz).

Amik már kezdettől fogva ezzel a témával kapcsolatban felütötték a fejüket, azok a következők:

- állandóan homokos, sáros lábak, kezek, körmök.
- a sok fel-alá mászkálástól keményedő sarkak
- napszítta, össze-vissza szálló haj, lehetőleg gordiuszi csomókba összeállva nap végére
- száraz bőr a lábakon és a kézen, hiszen nyáron állandóan rövidujjú ruhákban mászkálok, ezért a szél, a por és a Nap megteszik együtt a hatásukat
- csípések, kiütések itt-ott, de főleg a kézen és a lábon, amiket vagy valami rovar vagy pedig gazoláskor a gaz okoz
- esetemben a fogyás és a szálkásodás az, ami hamar gondot okoz: ha nem figyelek, pillanatokon belül leszalad rólam néhány kiló, ami lássuk be, hogy a 175 centimhez társuló cca 58 kg esetén nem túl szerencsés. Ehhez elég, ha csak kicsit kevesebbet eszem, mert mondjuk nem jut eszembe, vagy nem érek rá, vagy többet talpalok a szokásosnál. Jó-jó, ne utáljatok! Hízni is nehéz, ha azt tudatosan akarja az ember :D

Miután számba vettem, hogy ezek a dolgok azok, amikre oda kell figyelnem, már sokkal könnyebb dolgom volt, mert egész egyszerűen beépítettem a napi én-időmbe (azaz, amikor magammal foglalkozom). Nem vesz igénybe több, mint fél órát az egész, mégis ha elmarad esetleg, akkor a különbség meglehetősen látványos tud lenni.
Napi többször randim van a körömkefével; jó barátom lett a sarokreszelő; ha kedvem van hozzá és tudom, hogy a nagy hőségben nem olvad le rólam, akkor igenis kifestem a szemem; hetente egyszer erőt veszek magamon, és még ha semmi kedvem sincs hozzá, úgy mosok hajat, hogy utána beszárítom, vagy ha kicsit nedvesebb az idő, akkor ki is vasalom; minden este - bármennyire is húz az ágy - tusolás után még talptól skalpig magamra öntöm a testápolós flakon tartalmát - ha az ember fia/lánya a talpára is ken belőle, akkor még egyel több dologgal tettünk a smirglitalp ellen; és próbálok odafigyelni egyre inkább, hogy rendesen egyek, még akkor is, ha nem vagyok éhes, illetve ami nagyon fontos volna még, de ez világ életemben mumus volt: rengeteg folyadékot kell(ene) inni! A nagy kánikulában persze ez nem okoz gondot, de amint kicsit enyhül az idő, képes vagyok fél liter vízzel meglenni egész nap, ami minden, csak nem egészséges és a bőr is hamarabb öregszik, ha vízhiányos. És mindezek mellett pedig csak akkor veszek fel régi, szakadt, kopott ruhát, ha nagytakarítás van, vagy valami nagy kosszal járó munka. Egy kis odafigyeléssel egész jó eredményeket lehet elérni, és szerintem nagyon fontos, hogy az ember érezze jól magát a saját bőrében. Ha pedig ez megvan, akkor az már kifelé is sugárzik, amit a család vagy a közvetlen környezetben élők tagjai is észrevesznek. :)

Úgyhogy zárszóként mindenképpen azt tanácsolom, hogy aki ilyen élethelyzetben van, vagy majd kerül, az erre is próbáljon meg odafigyelni, mert megéri. :)

2013. augusztus 14., szerda

2013.08.14.

Rég esett szó a két kis rosszcsont macskánkról Hubáról és Szamiról. Sajnos még mindig nem jutott idő arra, hogy az átmeneti kifutójuk elkészüljön, de ennek ellenére ők szépen növögetnek, ügyesednek. A helyükön most már nincs nekik semmi akadály, függőlegesen és vízszintesen is mindent bejárnak. Ha épp úgy tartja kedvük, kicsit átrendezik a dolgokat, felborítanak ezt-azt, állandóan levadásszák egymást és nagyokat játszanak. Ma behoztam őket egy kicsit a házba, mert kint nincs annyi fény, hogy rendes fotó készülhessen róluk.
Aztán ha már nálam volt a fényképezőgép, csináltam Lunáról is néhány képet. Mostanában egyre gyakrabban kapom rajta a természetet azon, hogy őszi fényekben tündököl napnyugta környékén.
Persze nála is megesik, hogy az egész napos pörgés és rohangálás után elfárad, és amikor mi leülünk a tűzhöz bográcsozni, akkor egy szempillantás alatt ez a kép tárul elénk. :) Biztos, ami biztos, a frizbijét használja párnának, nehogy lenyúlja valamelyik másik kutya.

Valamelyik nap pedig épp a kutyakajás kamra elől cipeltük arrébb a még beköltözéskor odaszáműzött ócska kanapét (nagyon szeretnénk már megválni tőle véglegesen, de lomtalanítás itt falun nincs, a szeméttelepre lerakáskor pedig súlyos ezreket kellene fizetnünk, úgyhogy egyelőre várjuk az isteni szikrát, hogy hova tüntessük el), és ahogy elhúztuk onnan a bútort, egy hatalmas siklóféle érte el nálam, hogy helyből 2 métert ugorjak hátrafelé, és egy hangos sikítás is elhagyja a számat. Alapjáraton nem félek ezektől a lényektől, ahogy az egértől sem, de akárhányszor meglátom őket, mindig ezt a sikítozósdit hozzák ki belőlem. Nem volt egyszerű kitessékelni a portáról, mert nagyon agresszív volt, ráadásul valami büdös folyadékot is kilövellt magából, ami annyira visszataszító szagú volt, hogy nem szívesen voltunk a közelében, de végül Krisz rávetette magát sokadik nekifutásra és meghitt sétát tettek a közeli erdős részre.
Apropó egér. Van egy egér a kocsinkban. Reménykedünk, hogy a mai kocsimosó/tisztítóban töltött napja után már kiköltözött, minden esetre egy alma azért ki van készítve az anyósülésre, hogy reggelre megtudjuk, a társaságunkban maradt-e még.

2013. augusztus 13., kedd

Először terepen

Kriszta barátnőm lejött hozzánk látogatóba,  régóta halogattunk már egy közös lovaglást. Mivel ezentúl mindig adott a két ló és a lehetőség a gyönyörű terepezésre, gondoltunk egyet és felnyergeltük Omárt és Dabrát. Krisztián elkészült a nagyon szuper lókikötőnkkel a ház előtt, ezentúl kényelmesen ott tudjuk pucolni és nyergelni a lovakat. Van hely a lovakat kikötni, a kantárokat felakasztani, és a nyergeket is feltenni. Mindezek mellett pedig nagyon stabil is.
Először kicsit lefutószáraztam a kisasszonyt a pályán, hogy kiadja a gőzt magából. Azután ugyanúgy futószáron felültem, Kriszta volt segítségemre. Nagyon kis együttműködőnek és jókedvűnek tűnt (mármint a ló. Nem Kriszta. Illetve ő is, de ez most nem lényeges :D ), úgyhogy döntöttem: kisétálunk az első terepünkre. Omár elképesztően rutinos és magabiztos, ideális egy kezdő ló mellé. Nem ijedezik feleslegesen, bármilyen terepakadályon (árok, kidőlt fatörzs, pocsolya) átmegy és ezzel remek példát mutat annak, akinek még ismeretlenek ezek a dolgok.
Ahogy kiléptünk a tanyáról, máris ott volt az első akadály, egy árok, amin át kellett mennünk ahhoz, hogy folytatni tudjuk az utunkat. Omárékat előre engedtem, majd a kis kunfakóval nekiindultunk. És Dabra a világ legnagyobb természetességével és nyugalmával, stabilan átsétált a túloldalra. Se lefelé, sem pedig fölfelé még csak be sem gyorsított, nem torpant meg, nem ijedt meg.

Egész idő alatt figyelmesen nézelődött körbe, hiszen a tanya körül még sosem járt, de ügyet sem vetett a hozzánk szegődött Tücsökre (másnap pedig Lunára sem, aki teljes sebességgel szokott elrohanni a lovak mellett, előtt és mögött). A mellettünk lévő területen egy traktor nádat vágott, a másik oldalon, pár méterre tőlünk gólya szállt le az esti békavadászatot megkezdeni. Mehettem vele Omár mellett, mögött, de előtt is.
Kriszta és Omár

Egyáltalán nem pánikolt be attól, hogy egyedül kell előre mennie, vagy éppen ha lemaradtunk jó pár méterre mögöttük, akkor sem szaladt utánuk. Amíg megálltunk velük, hogy a friss, még zöld fűből falatozzanak, addig is megállt egy helyben, nem mászkált fel-alá, élvezte a finom ropogós jutalmat.
Találtunk később egy vadkörte és vadszilva fát, beálltunk alájuk, és mi is eszegettünk egy kicsit, jól esett a déli kánikulában, végül hazasétáltunk.
Elmondhatatlanul elégedett vagyok vele, egy rossz mozdulata sem volt egész idő alatt. Egyszer megijedt egy a földön fekvő fémlemeztől, de amikor visszafordítottam felé, akkor egyből odament és megszaglászta, a szájával pedig megbökdöste, s miután rájött, hogy nem jelent rá veszélyt, mit sem törődött vele többé.
Hazaérve pedig még készült egy közös kép is a két tanyatulajdonosról, hadd mutassam meg nektek. :)

2013. augusztus 8., csütörtök

2013.08.08.

Tele vannak a mindennapjaink apróságokkal, amikről mindig be szeretnék számolni a blogban, de mire odáig jutok, akkor már valahogy nem jut eszembe. Ilyen például az, hogy múlt héten végre egyszerre gyűlt össze néhány zöldség a veteményesben, amiket egyben le tudtam fotózni. Eddig csak a paradicsomok közül volt 5-6 szem, amit kisebb-nagyobb időközönként le tudtunk szedni, viszont ahogy haladunk egyre az időben, már egyre több érik egyszerre. Közben lett cukkinink, padlizsánunk, almapaprikánk, de már nem sokáig várat magára a paprika sem.
Egyébként egészen meglepő, hogy itt a mérhetetlen homokos talajon azért a napi rendszeres locsolással milyen szépen növekednek a növények. Minden este slagból kapják a vizet és le is zuhanyozzuk a leveleiket is, és láthatóan nagyon jól érzik magukat. Kíváncsi leszek, hogy az új veteményes helyén jövőre hogy fognak növekedni, mert ott kicsit sötétebben tűnik a talaj, talán nem csak homok van ott kizárólag.

Közben minden nap foglalkozok a kis lovammal. Tegnap felraktam rá a kötőféket, és arra a kantárt, de Dabra reakcióiból az a sejtésem, hogy én raktam először zablát a szájába, nagyon ismeretlennek tűnt neki az érzés. Nem pánikolt, nem félt, de furcsa volt neki. Futószárazni természetesen csak a kötőfékkel futószáraztam, közben szokta a zabla jelenségét is. Aztán pedig földről tanítgattam, hogy mire is való ez a dolog a szájában. Nagyon átengedő, ez már most látszik, és amikor felültem rá szőrén, akkor ezúttal sokkal jobban el lehetett irányítgatni, mint két napja csak simán kötőfékkel. Így haladgatunk hát, nem elsietve a dolgokat. :)


2013. augusztus 5., hétfő

Az első felülés

Vasárnap délután elérkezettnek láttuk az időt, hogy felüljek kicsi lovamra. Eddig csak földről dolgoztam vele, mert mint egyszer már írtam, újrakezdtünk vele mindent, így a felülést is úgy kezeltük, mint ha neki is ez volna az első.
Már délután felhoztam mindkét lovat a karámból, hogy a nagy forróságban lemossam őket és kicsit lehűljön az ő agyvizük is. Ezt Dabra már előző alkalommal és most is nagyon türelmesen végig állta, semmi toporgást nem produkált. Amikor végeztünk, elengedtem őket, hogy megszáradjanak, és csak pár órával később fogtam meg ismét a kisasszonyt, hogy felnyergeljem. Krisz nyerge jóval nehezebb, mint az angol nyergek, úgyhogy minden alkalommal kell hozzá némi lendület, hogy feldobjam a hátára, de már ezt is szépen megszokta, meg úgy általában sem parázik be a hirtelen mozdulatoktól.

A pályán szépen elkezdtem vele a szokásos munkát futószáron, és amikor úgy láttam, hogy teljesen nyugodt és "velem van", akkor megkértem Kriszt, hogy jöjjön és vegye át tőlem a futószárat. A felülés ideje alatt állt, mint a cövek, még csak ki sem billent az egyensúlyából, mindössze csak hátranézett csodálkozva, hogy én most mit is keresek ott fent? Megszaglászta a lábamat, majd elindultunk. Kizárólag lépést kértünk tőle. Egyáltalán nem volt nyugtalan, figyelt arra, ami történik és a hangomra is reagált, amikor megállást kértem tőle, vagy amikor újra lépnie kellett.
Elképesztően kényelmes az egész háta és a lépése is finom puha, alig mozdul, szélességében is pont az a méretű ló, amit szeretek, szóval nagyon nagy volt az öröm. Ennek ellenére nem nyüstöltük sokáig, mindössze 10 percig ültem rajta, aztán leszálltam róla, és hogy ne ezzel érjen véget az edzés, még kicsit futószáraztam, játszadoztam vele földről, mint máskor is. Az izgalom legkisebb jelét sem mutatta egész idő alatt viszont kíváncsi volt, hogy mi történik. Szeretem az ilyen párosítást, mert az érdeklődő lóval nagyon jó együtt dolgozni. Az elkövetkezendő napokban minden nap elővesszük, aztán ha jól haladunk, hamarosan szabadon dolgozunk majd. :) Ez az a része a belovaglásnak, amit a legeslegjobban várok már.

3. Western Országos Bajnokság

A hétvége egy részét Székesfehérváron töltöttük, egészen pontosan szombat délutántól vasárnap délelőttig. A Kunos Lovardában került második alkalommal megrendezésre a hazai Westernlovas OB, és mivel Krisztián is évekig versenyzett, ellátogattunk, hogy találkozzunk a régi ismerősökkel. Meg kell mondanom, nagyon kellemes csalódás volt, igazán szívet melengető volt azt látni, hogy az egykor széthúzóban lévő westernlovasok most újra egy csapatot alkotnak, akik ugyan a pályán egymás konkurenciái, mégis pályán kívül nagy az összetartás. Bárki, akivel beszéltem, végre nem a verseny előtti drukktól feszengett, a lovasok nem voltak magukba fordulva, többször is tapasztaltam, hogy szívesen adnak egymásnak tanácsokat, megbeszélnek 1-2 problémát, este pedig azok, akiknek még nem szívta ki az összes energiáját a perzselő kánikula, buliztak egy kellemeset.
Krisztián 2009-ben Roping versenyszámban
Maga a lovarda nagyon rendben van: tisztaság várta a lovakat és a lovasokat egyaránt, a marhás számokhoz ideszállított bocik remekül néztek ki, és láthatóan nem viselte meg csöppet sem őket a versennyel járó futkározás sem. Rendezett mosdó, éjszakába nyúlóan nyitva tartó büfé, és néhány árus is hozzájárult a remek időtöltéshez. Ugyan nap közben a fedelesben embert és lovat próbáló volt a hőség, mégis jó volt végre rendes lelátókról szemmel tartani a versenyszámokat. Summa summarum, nagyon örültünk, hogy elmentünk, és egyáltalán nincs kizárva, hogy a 3 hét múlva, augusztus 24-én esedékes versenyre nem megyünk el újra. Mindenkit csak biztatni tudok erre, ha szeretne igényes, lóbarát westernversenyt nézni, ami Budapesttől sincs túl messze, mi pedig Kecskemétről kb. másfél óra alatt ott is voltunk úgy, hogy alsóbb utakon haladtunk, hogy kikerüljük az M7-est. Akit érdekel az esemény, az a Western Szakág facebook oldaláról folyamatosan találhat majd információkat.

Hazafelé autókázva pedig egyre inkább megfogalmazódott Kriszben, hogy jövőre - ha az anyagi lehetőségek engedik és Omár is ugyanilyen remek formában lesz, mint most - akkor visszatérnek egy versenyszezon erejéig a marhakarámok közé, hogy ismét megmutassák, mit is tudnak. Mondjuk, azt azért sejtettem, hogy ha ellátogatunk erre a versenyre, akkor azért csak' felébred Kriszben újra a vágy, hiszen aki háromszoros  négyszeres (hú, mit kaptam én ezért a kis tévedésért :D ) magyar bajnok, illetve Közép-Európa Kupa győztes, abból nem párolog el csak úgy ez a szerelem a versenyek iránt. :) Mutatok is néhány régebbi fotót róluk, amikor még szinte minden második nyári hétvége a versenyekről szólt. :)


KEK 2. helyezés team penningben (2009.)

2013. augusztus 1., csütörtök

Mindennapi kenyerünk és egy kis pesto

Megelégeltük, hogy mindig akkor fogy el a kenyér, amikor nem kellene, ha pedig bevásárolunk többet belőle, akkor biztos, hogy ránk penészedik. Édes drága anyucikáméktól kaptam egy gyönyörű szép kenyérsütő gépet még születésnapomra, de most jutottam odáig, hogy ki is próbáljam. Ezentúl sűrűn fogjuk beüzemelni, az már biztos!
Első körben a gép használati utasításához mellékelt alapreceptet használtam, de majd később, ha már rutinosabb leszek, biztosan más recepteket is ki fogok próbálni. Ahogy számoltam, az 1 kilós sima fehér kenyér körülbelül 200 forintra jön ki gépben sütve. A következő majd egy magos kenyér lesz terveim szerint, de télen tuti kipróbálom a sütőben vagy sparheltben való kenyérsütést is. :)

No de végre kellően megnőttek a magról ültetett bazsalikomjaim, szereztem reszelt parmezánt is, úgyhogy csináltam házilag egy kis pesto szószt is. Nagy kedvencem, bármilyen olasz étteremben képes vagyok rendelni, de a két kedvenc helyem mégis a budapesti Via Luna, és a Zamárdiban található híres, nagy olasz étterem, a parton. Sajnos nem tudom a nevét, talán Mauro Pizzériája, minden esetre mindkét helyen világbajnok módon készítik el, és én akárhányszor odakeveredek, mindig ezt rendelek.

Viszont nagyon meglepődtem az arányokon, mert végül csak 1 üvegre való adag készült, pedig legalább hármat szerettem volna csinálni, de ezek szerint ahhoz még sokkal több bazsalikomra lesz szükség. Azon gondolkoztam, hogy még pár cserépbe ültetek most is bazsalikom magokat (az egyik kedvenc zöldfűszerem, az oregano mellett), és akkor később sokkal nagyobb mennyiségben is tudok csinálni.

Hozzávalók:
2-3 marék bazsalikom
1 marék oregano
4-5 gerezd fokhagyma
10 dkg parmezán
2 evőkanál fenyőmag (én most sózatlan mogyoróval helyettesítettem)
1-2 dl olívaolaj

Nagyon egyszerűen készül, mindent bele kell dobálni a turmixgépbe és pépesre, krémszerűre kell turmixolni. Én a mogyorót, vagy ha lett volna, akkor a fenyőmagot külön daráltam le, és utána adtam hozzá a masszához. Egy kis olívaolajat azért hagyjunk a végére is, mert miután kifőzött üvegekbe töltjük a szószt, az egésznek a tetejére azt kell önteni. Mivel itt nincs szó száraz dunsztolásról, az olívaolaj akadályozza meg a penészesedést. Ez a mennyiség szerintem egy 3-4 fős spagettiadaghoz elég, vagy eltéve egy pici üvegnyire, mint amilyenben az Erős Pistákat árusítják pl.