Túra és egy kis betegeskedés

A Nyeregszemle, mint esemény 2011 óta elég fontos részét képezi az éveknek. Krisztiánnak azért, mert a barátaival már hagyomány szerűen megy el lóháton egy nagyobb túra keretében a helyszínre, s onnan haza. Illetve ő volt azon 3 férfi egyike, akik 2011 őszén lóháton Ópusztaszerről Erdélybe lovagoltak, hogy elvigyék az ottani magyaroknak a jövő évi rendezvényre a meghívót. 800 km és 4 hét lovaglás volt ez.

Nekem azért, mert már előtte hetekkel szinte csak erről szólnak a beszélgetések a baráti körben, ezt szerezzük még be, azt kell venni, amazt el ne felejtsük. :) Tavaly nem tudtam kimenni a rendezvényre, de idén még az utazásom előtt egy napra kilátogatok, hogy ismerősökkel és más lovasokkal találkozzak, bemutatókat nézzek.

Tegnap hatan indultak el Eördögh András tanyájára Jászszentlászlóra. Mi Zsófival este 6-ra autókáztunk át. A csapat végül fél 9-re futott be, nagy szerencséjük volt az időjárással, mert egész nap 25 fok felett volt a hőmérő és verőfényes napsütés volt végig. Ma már ugyanezt nem lehet elmondani, itthon jelenleg átláthatatlan esőfüggönyt alkot a zuhé. Már a reggeli etetés is gumicsizmát és hosszú esőkabátot igényelt. Amikor a kiskutyákhoz odaértem, nem várt, kellemetlen meglepetés ért. A kis kreatívok az éjszaka során valószínűleg unatkoztak, és fogalmam sincs, hogy hogyan, de valahogy sikerült a kennel hálóján keresztül elérniük a mellettük lévő csapra szerelt slagot, és azt mind a több tízméterével behúzták magukhoz. A közepét miszlikre rágták. Ez volt a leghosszabb slagunk :/ Ezután már vagy elvágjuk ott, ahol széttrancsírozták és rövidebbként használjuk, vagy pedig spriccelő locsolónak jobb híján.

Gondolkozom, hogy még mi történés volt az elmúlt napokban... Ja igen! Csutak hétfő estére nagyon rosszul lett. Egész nap akkor is esett az eső, a tanya ura s parancsolója épp vidéken volt munkaügyben, én pedig nem dugtam ki egész nap az orromat se a házból. Amikor esik, Csutak mindig befekszik a bejárati ajtó elé és jókat szundikál, ezért nem tűnt fel különösebben, hogy az egész napot átaludta. Aztán amikor Krisz hazajött szólt, hogy szerinte nincs jól a kutya. Én is megnéztem, illetve mértem neki egy lázat, 39.5 lett a második mérésre, de addigra már zakatolt a szíve, zihált, az egész mellkasa remegett, nem akart lábra állni, és az elé rakott vacsorát még csak meg sem szagolta. Persze este 7-kor az ügyeleten kívül már közel s távol nincs állatorvos, viszont az ügyeleten nagyon borsos árat kérnek mindenért. Végül egy izsáki állatorvost hívtunk fel, aki nagyon rendes volt, azt mondta, hogy 8-ra vigyük át. Sajnos mivel a napokban észrevétlenül széttépett egy hatalmas fóliát, nagyon féltünk attól, hogy mi van, ha lenyelt egy darabot, ami aztán bélelzáródást okozott nála. Mivel konkrétan a doki se tudta megmondani, mi a gond, ezért kapott babézia ellen imizolt, vérképzőt, valamint egy általános antibiotikumot és a kezünkbe nyomott némi parafinolajat, hogy ha tényleg esetleg lenyelt valamit, akkor az segítsen kihozni belőle. Annyira rosszul volt a kis kamaszlány, hogy végül az éjszakát bent töltötte nálunk a házban. Aggódtunk, hogy reggelre mi vár ránk,d e hála Istennek amikor Krisz kiment hozzá, akkor mint ha kicserélték volna a kisbeteget. Látszott, hogy még gyenge, de már örült nekünk, felkelt, csóvált, nyújtózkodott és a legfontosabb: egy szuszra megette az előző esti vacsoráját.

És miután jobban lett, nagytakarítást tartott magán, Luna pedig végig őrizte.