2013. május 8., szerda

Jelképes díj

A bloggerek körében van egy szokás, miszerint apró, jelképszerű díjakkal ajándékozzák meg azt, akinek a blogja tetszik nekik. Én is kaptam most egy ilyet, méghozzá Pillecukor Szilvitől. Megmondom őszintén, még soha nem jártam a blogján, de ez a gesztus hozzásegített ahhoz, hogy egy nagyon helyes, kreatív bloggal nőtt a napi olvasandóim száma, mert ahogy benéztem hozzá, ott ragadtam.
Szóval, az ő leírásából is kiderül - nagyon kedves szavakat írt a Tanyasi életünk blogról, hogy tetszik neki, amit és ahogy írok ide. Már néhány ismerősöm szintén megjegyezte, hogy jó az, amit csinálok, de nekem ez annyira hihetetlen, hiszen csak egy magunknak szóló dokumentálásnak indult az egész, de szinte minden nap kapom az üzeneteket barátoktól, ismerősöktől, sőt ismeretlenektől is, hogy írjak-írjak abba ne hagyjam. És ez annyira jól tud esni. Köszönöm! Szilvi szavait idézve hadd dicsekedjek picit:
"a blog írója nemrég költözött ki a párjával egy tanyára, ami nagyon régóta szívük vágya volt. Bár még csak nem is olyan régen indult a blog, de a lányok közül a fórumról sokan a rajongójává váltak (köztük én is), hiszen olyan jó olvasni a történeteit, hogy éppen mi történik a tanyán, milyen akadályokba botlottak és azokat hogy sikerült megoldani. Néha én is elképzelem, milyen lehet ott élni, szinte a természet lágy ölén, az állatokkal, távol a város zajától és szmogjától. "

Három kérés van ezzel a díjjal kapcsolatban, amit teljesítenem kell:
♥ Meg kell említeni azt, akitől a díjat kaptuk.
♥ 4 bloggernek tovább kell adni, feltétel, hogy 200 fő alatt legyen a feliratkozók száma a blogján.
♥ Egy-egy kommentet kell írni a 4 kiválasztott blogger oldalán a díjjal kapcsolatban.

A 4 blogger, akiknek adnám, az a Falusi Libák, a Magyar népi motívumok, az Otthon, édes (öko)otthon, illetve "sorstársam", Muci a tanyán. Jó szívvel ajánlom őket, nézzetek be hozzájuk is, ha olvasnivalóra vágytok. :)

Nincsenek megjegyzések: