2014. november 4., kedd

2014.11.03.

Sajnos a laptopom, amire a képeket szoktam lementeni, bemondta az unalmast, úgyhogy amíg nem jut vissza hozzám szépen meggyógyulva, addig nem tudok nagy képes beszámolót tartani.
De telefonról is tudok hozni néhányat, többek között olyat is, amiből kiderül, hogy 1 hete ismét röfögéstől hangos a tanya, ugyanis a lakók száma két választási korban lévő malackával nőtt. Ezúttal biztosra akartunk menni, és két kocát hoztunk, mert Kolbász (nyugodjék békében), mint írtam már régebben, féltökű volt, és ez sajnos a húsán is megérződik. Ők most nem mangalica-durok keverékek, mint elődeik, hanem egy faluban élő ismerősünktől hoztunk el házi sertést. És emiatt, hogy nem bírják az olyan igénytelen tartásmódot, mint a mangalicák, így nem a már jól bevált ridegtartásba kerültek, hanem megkapták a semmire nem használt, később lebontásra szánt vályog ólat, és köszönik szépen, nagyon tetszik nekik. Reggel és este úgy elbújnak a szalmában, hogy sokszor még a fülük hegye sem látszik ki. Furcsa újra moslékos vödröt használni, meg félretenni azokat a konyhai maradékokat, amik a tyúkoknak nem kell, de amennyire ágáltam az újabb disznótartás ellen, most annyira nem bánom mégse. Sokáig úgysem lesznek tartva, legkésőbb februárban elköszönünk tőlük, mert a tapasztalatból kiderült, hogy nem kell nekünk nagyon nagy súlyút levágni ahhoz, hogy bőségesen el legyünk látva hússal, hájjal, zsírral, kolbásszal, szalámival, szalonnával.
A baromfiudvar lakói köszönik szépen, jól vannak! A kacsák hatalmasat nőttek már azóta, mióta elhoztuk őket a vásárból, szerencsére már nem tudják magukat átpréselni az ólajtó alatt reggelre, így nyugodt szívvel ki tudunk helyezni a takarmányos hordók közé egérfogókat is, illetve patkányfogókat. Ugyanis, mióta ideköltöztünk, most először volt patkányokhoz "szerencsénk", eddig elkerültek. Mi elvből, és Szamócka halála óta még elszántabban NEM használunk semmilyen mérget, úgyhogy némi hátránnyal indultunk az ellenük való harcba, de végül 3 hét stratégiai és taktikai játszadozás után végül 2 egymást követő napon Krisztián leszámolt a két fő ellenségünkkel. Egyik nagyobb volt, mint a másik, és igazából csak az ő döntésükön múlt, hogy nem fojtották le az egész baromfi állományt az ólban, ami alá gondosan beástak. Időközben persze észbe kaptunk, és rohamtempóban csibehálóval ledrótoztuk az ól talapzatát, hogy többé ne tudjanak beásni a csirkék és kacsák közé, úgyhogy biztonságban vannak.

Ami viszont szintén nagyon jó hír, hogy november közepétől lehetőségem adódott egy kertészeti tanfolyam elvégzésére, úgyhogy abban reménykedem, hogy tavaszig a már meglévő kevéske tapasztalatom mellé kapok egy olyan elméleti tudást, amit a következő évi veteményezésben hasznosítani tudunk. Idén most már úgyis "csak" annyi teendő van a kerttel, hogy az elszáradt töveket kiszedjük, kistraktorral egy kicsit felszántatjuk, rotakapával átforgatjuk, mulccsal letakarjuk és hagyjuk pihenni. Valószínűleg a jövőre tervezett fóliasátrat sem most fogjuk megalapozni, hanem csak kora tavasszal, bízunk benne, hogy a homokon talán nem lesz olyan borzasztóan nehéz ásni februárban sem. A fűszerkertet is fel kéne készítenem a télre. A steviát ki kellene ásni, és a cserépben lévő rozmaringgal, mentával, citromfűvel együtt bevinni a vendégházba, hogy ott teleljenek át, a többi, szabadföldben maradót pedig le kéne takarnom. Azt nem döntötte még el, hogy csak szalmával mulcsoljam-e körbe a töveket, vagy vegyek-e átteleltető-fóliát és azzal takarjam-e be.
A muskátlik is bekerültek már a ház ablakaiból, de hogy ne legyen teljesen csupasz jövő tavaszig, néhány borostyán hajtást virágládába ültettünk, és kitettük az ablakba, hátha sikerülne áttelepíteni oda. Illetve végre méltó helyükre kerültek a kövirózsák és egyéb pozsgás növények, amiket érdekes módon eddig egyáltalán nem kedveltem, de most teljesen elvarázsoltak. Egy kertészetben beszereztem Erika nevű - állítólag - fagytűrő növényeket is, azok pedig gyönyörűen virágzanak még.

Fűtünk is már egy ideje, ismét körberaktuk a konyhában a vaskályhát, de ezúttal nem a régi, ütött.-kopott maradék téglákkal, hanem Krisz vett újakat, és kisebbeket, szabályosabbakat, úgyhogy az összkép is némileg rendezettebb, mint az elődje volt. A tavalyi tapasztalatokból már tudjuk, hogy noha lassabban kezd el felmelegedni a konyha és az előtér, mert a tégláknak is át kell melegedniük, ha este 5-6 körül begyújtunk és rakjuk elalvásig, olyan 11 körülig rá a fát és a szenet, akkor reggel, ha kint 0 fok körül van, bent akkor sem az a fogvacogtató 13 fok van, hanem olyan 19 fok körül megmarad. Hogyha pedig napos időnk van, akkor a Nap melege stabilan 20 fokon tartja az előteret egészen délutánig, így ha kint 10-12 fok van, akkor nap közben még nem kell fűtenünk. Esténként a sparheltet is beüzemeljük, hogy az pedig szépen átmelegítse a hálószobát és a dolgozószobát, de attól tartok, nem ússzuk meg, hogy néha a hálószobai kályhába is begyújtsunk, ugyanis a ház hátsó fala mentén találtunk penészes foltokat a falon.
Úgyhogy a mindennapjaink haladnak a szokásos medrükben, csak kiegészült a fa aprítással, begyújtással, de ezt a részét még mindig szeretjük a télnek. A korán sötétedést már kevésbé, de majd elmúlik ez is. :)