Elkutyultunk

Szóval az történt - így rögtön bele is csapok a közepébe, az előzmények nem lényegesek - hogy tegnap 9, azaz kilenc darab közép-ázsiai juhász kölyökkutya lakta be azt a lekerített területet, amit majd később a tyúkok és a tyúkól fog benépesíteni.

Nálunk vannak lelencben addig, amíg meg nem gazdásodik mind. A szülők nagyon jó ház-, tanyaőrzők, úgyhogy a kis csöppségek is kellően vagányak, ugatnak és morognak, de közben ismerkednek is, ahogyan azt kell. Az egyikük az, akiről két bejegyzéssel ezelőtt mutattam fotót is. Igazából 1 kant már tegnap elvittek, úgyhogy most már csak 6 szuka és 1 kan keresi leendő, őrizendő otthonát.

Ma már rögtön le is tesztelték a biztonsági rendszert, ami csődöt is mondott, ugyanis egyszer csak arra mentem ki, hogy az udvaron szaladgál az összes bele a világba.

Lábon kihordtam egy villámgyors infarktust, rögtön ezután egy agyvérzést, és miután a pánikot is leküzdöttem, felkaptam az elemlámpát - mert természetesen ezt az akciót már sötétben kellett, hogy megejtsék, úgy sokkal izgalmasabb - és egymagam próbáltam összefogdosni a kis szökevényeket. Hajnalban, amikor még pirkadatkor az ablakunktól pár méterre nekiálltak fejhangon visítani ébresztő gyanánt, amúgy is megfogalmazódott bennem az ötlet, hogy éjszakára vissza kéne őket paterolni a vályog ólba - amit ugye ideköltözésünkkor Béla (aki Bella) vett birtokba. Mivel már itt voltak az udvaron, és itt volt két lépésre az ól, ezt az ötletemet így azonnal meg is valósítottam.

Még gyorsan kértem egy telefonos segítséget Krisztől, hogy UGYE 8 db a létszám jelenleg, mert akkor mind megvan, én már ekkor abban sem voltam egészen biztos, hogy fiú vagyok-e vagy lány, de jött a megnyugtató válasz, hogy a kölyökvadászat hiánytalanul teljesült.

Mire pedig bezártam őket, már itt is volt a nyakamban a vihar. Úgy tűnik, hogy a "kialszikelőszöregyedülatanyán" után a "kiéliátazelsővihartatanyán" fődíjat is én kaptam meg. Gondolom csak azért, hogy edződjek, mert mindig be vagyok sz*rva nem sokan utálják nálam jobban ezeket az égszakadásokat, mennydörgéseket, szélviharokat.

Minden esetre a vacsora sül a sütőben, a kutyák-csirkék megetetve, és láthatóan mindenki teljes nyugalomban alszik odakint, míg mi, a két városról szalajtott jány (én meg Luna) időnként azt keressük, hogy hova bújjunk a nagyobb dörgésekkor. Lunának könnyű, ő a lábamhoz vackolta magát az asztal alá, én meg várom, hogy Krisz is befusson :)