2013. május 3., péntek

Apró-cseprő dolgok

A kiskutyák ma nagyon rendesek voltak, nem ébresztettek minket visításkoncerttel hajnalok hajnalán. Reggel életem párja fájó szívvel elment dolgozni, én meg adtam enni a kis nyavalyásoknak, illetve a csirkéknek is, majd próbáltam egy kicsit felülkerekedni az ismét kiújuló káoszon. Mondjuk az azért annyira nem segített ebben, hogy amikor mosogatás közben az egyik beáztatott lábasból kiöntöttem a csapba a vizet, akkor ezt követően a fürdőszobai központi vízlefolyóból ugyanez a cucc úgy, ahogy van, kibuggyant a mosdó padlójára. Örültem neki nagyon, mert így már a kajamaradékos dzsuva feltakarítása is a listámra került, mint napirendi pont. De legalább most már tudom, hogy a fürdőszobai és a konyhai lefolyó hol csatlakozik...
Nap közben dolgozgattam is a gépen, aztán mosás-teregetés (jó lenne lassan egy hajmosásra is időt szánni, de  talán ma este végre megejthetem a szeánszot).

És hát mára volt betervezve a Tücsök elleni merényletem is. Volt egy döglött macska a kapunktól nem messze, hát természetesen nem bírta ki, hogy jó alaposan meg ne hempergőzzön benne, úgyhogy nem hogy a közelében, de egy udvaron sem lehetett vele megmaradni, olyan penetráns szaga volt. Még Béla (aki Bella) is nagy ívben megkerülte, most nem aludtak egymás mellett. :D Így esett, hogy a 9 éves kis kan most átesett élete első fürdetésén. Szerintem póráz is most volt először a nyakában, de ezt már nem kérdeztem meg tőle.

A kutyaafürdetési projekt lépései:
1. Keress egy pórázt, ami nem a Lunáé és nem kár érte, hogy dögszagú lesz. És egy gumikesztyű sem árt magadnak.
2. Lazán, játszadozva, mint ha mi sem történne, rakd rá a pórázt a kutya nyakára, akin még nem volt póráz.
3. Tégy úgy, mint ha mi sem történt volna.
4. Vedd le róla a pórázt, mert rá fogsz jönni, hogy túl messze vagytok a csaptól, viszont így képtelenség lesz egy lépést is megtenni a behúzott kézifékű kutyával.
5. Irány jutifaliért.
6. Menj a csaphoz, és édesgesd oda a már gyanakvó ebet.
7. Hajítsd el a pórázt, úgysem mész vele semmire, marad a két kezed, amiből az egyikkel a csapot kell megnyitnod, a másikkal a kutyát fogni, valamint a vödörből a vizet lassan a kutyára önteni. Ja, hogy ehhez három kéz kéne, de inkább 4? Abból főzünk, amink van kérem.
8. Zárd el a csapot, ne törődj vele, hogy vizesebb lettél, mint a kutya.
9. Keresd meg a kutyát.
10. Hiába van meg a kutya, a sampon a csapnál maradt, menj vissza érte.
11. Menj oda a kutyához a samponnal, és jól masszírozd át vele. Ekkor csak kis mértékben gyanakszik, egy idő után kezdi élvezni a rögtönzött hátmasszázst.
12. Vidd oda ölben a csaphoz, mert 10 perc alatt sem tett hozzá közeledve egy lépést sem.
13. Lassan, kimérten, óvatosan megint öblítsd le egy vödör vízzel, miközben az egyik kezeddel fogod.
14. Ismételd meg a 9. pontot.
15. Ismételd meg a 12. és 13. pontot.
16. Veregesd vállon magad, ne törődj az újra elszaladt megvető tekintetű kutyával, szárítkozz meg.

2 megjegyzés:

marta írta...

haha..de aranyos..:)nagyon humorosan irsz..élvezet olvasni!

Unknown írta...

:) ez nagyon vicces! Nagyon élvezem az írásaidat. Előlröl olvasom őket... Köszi