Füveztünk

Ugyanis örömmel találtunk rá az egyik sufniban egy ősrégi, de annál jobban működő fűnyíróra! Az utóbbi idők esőzése miatt méteresre nőtt a gaz, úgyhogy ideje volt megállj parancsolni neki. Egyelőre még a gaz van fölényben, mert nem ám úgy van az, hogy fűnyíró bekapcs, aztán had szóljon.

Először is le kell kaszálni a nagyját, azt összegyűjteni és csak azután lehet nekiesni a technika ördögével. Krisztián napokig halogatta, hogy megmutassa nekem a használatát, és nem titkolta azt a tényt, hogy félti az életemet, meg a kutyákét, meg tulajdonképpen bárkiét, aki a közelembe kerül eme ténykedés közben. Aztán végül csak megmutatta, és egyelőre még megvan mind a 10 lábujjam, a kábelt sem nyírtam ketté, a kutyák is jól vannak, szóval örömésbódoccság.

Persze nem olyan egyszerű ám a történet. Ott van a kábel, végén a kettőhússzal. De a kábel nem csak ott, hanem itt és amott meg emitt is van, de a lényeg, hogy mindig útban. És persze áldásos lenne, ha nem mennék rá a masinával, mert meglehetősen megrázó élményben volna valószínűleg részem, azzal meg nem szeretnék élni. Aztán az is ott van, hogy állandóan megtelik a tárolója, úgyhogy mindig lehet caplatni a fűkupachoz vele, de még ez a legkisebb nyűg.

Sok hűhó semmiért?

Tegnap délután már nem bírtam nézni a ház melletti dzsungelt, és mivel Omár azon a részen már lelegelte azt, ami a fogára való, így csak a színtiszta gaz maradt. Krisz dolgozott, én meg haladni akartam. Viszont a kaszáját nem akartam használni, mert minél nagyobb egy ilyen eszköz, én annál veszélyesebb vagyok vele, ráadásul az az ő nagypapájáé volt, inkább békén hagytam. Viszont nini, mi rejtőzködik felakasztva? Hát egy sarló. Képen már láttam ilyet. Meg azt is tudtam, hogy kalapáccsal együtt nem érdemes lefotózni, mert még elkapnak önkényuralmi jelkép terjesztésével. Nézegettem, forgattam, soha nem láttam még, hogy dolgoznak vele, de hát meglehetősen egyszerű léleknek tűnt, gondoltam, csak nem kell a használatához felsőfokú végzettség. Úgyhogy elkezdtem vele hadonászni, s bár egy hozzáértő valószínűleg elsírta volna magát, minden esetre a gazt vágta. Ugyan háromszor annyi időt és még több energiát vett igénybe, mint egy kaszálás, de úgy voltam vele, hogy íme az ingyenfitnessz. És még a reflexeimet is javította, ahogy a rám ugró/repülő/mászó bogaraktól megszabadítottam magam a művelet végrehajtása során. Ájm a hiró.

Utána le is nyírtam a maradékot, majd amikor körbenéztem a művemen, lesújtó volt a látvány. 1 óra alatt jó, ha mindösszesen 4 négyzetmétert haladtam.

(fél óra múlva)

Ezek a dögök kiszöktek már megint. Igazán fantasztikus, hogy a kis közép-ázsiaiak rájöttek az ásási képességükre, de jobban örülnék, ha csak a kennelükön belül végeznének régészeti kutatásokat, és nem a kapu alatt, hogy aztán a szélrózsa minden irányában rosszalkodjanak. Még szerencse, hogy ezt a hobbijukat nem bírják csendben végezni, és mivel gyanús volt a nagy hangzavar, hamar lebuktak. Kaptak is a bejárat elé szép nagy téglát, ezen ássák át magukat. Nem túl esztétikus, ráadásul így már csak befelé fog nyílni a kapu, de remélhetőleg hatásos biztonsági rendszert sikerült eszkábálni :D
Gyorsan körbenéztem az egész helyüket, de mivel a fiúk a kerítéshúzáskor egy jó 20 cm mélyre levezették a hálót, így talán azt már nem lesz kedvük aláásni. Minden esetre, ahol láttam, hogy nagy volt a buzgóság, ott azt ugyanolyan buzgón megpróbáltam visszatemetni.