2014. augusztus 29., péntek

Let her go

Gyűlölöm, hogy ilyen bejegyzés is sorra kerül a blogon, de úgy érzem, az sem lenne helyénvaló, ha nem írnék róla. Róla. Szamóckáról. A kis krémszín szőrű, tengerkék, ámde bájosan kancsi szemű, puha talpacskájú Szami cicánkról, aki egy héttel ezelőtt aludt el örökre és ezzel egy hatalmas űrt hagyott maga után bennünk is, és az otthonunkban is.

.....Elkezdtem begépelni, hogy hogyan zajlott az utolsó két nap, de utálom annak minden percét, és még így is minden éjszaka ezzel álmodom, szóval most inkább mégis kihagyom. A lényeg, hogy valószínűleg mérgezett egeret vagy egyéb rágcsálót ehetett, és másodkézből kapott mérgezést, amitől teljese tönkrement a veséje és így lassan feladta a szervezete. Ha lehet ilyenkor ezt mondani, hálát adok az égnek, hogy a mérgezésnek nem az agresszívabb fajtája találta meg és talán nem voltak kibírhatatlan fájdalmai, mert az idegrendszerét nem támadta meg. Küzdött, sokáig. És mi is, de aztán az utolsó hajnalon, amikor nem segített már az sem, hogy óránként cseréltem alatta a forróvizes palackokat, amikor hiába gyújtottunk már be a konyhában és tartottuk egész éjszaka 35 fokon a hőmérsékletet, és ennek ellenére teljesen kihűlt a kis teste, akkor már feladta. Időnként magához tért, akkor megajéndékozott még egy-egy utolsó, erőtlen dorombolással, próbált hozzám bújni, de végül pénteken, délután kettőkor el kellett őt engednünk. Az utolsó percben megígértem neki, hogy sok ismerőssel fog találkozni, nem lesz egyedül, és talán Hubci cica is már ott várja őt a kapuban. És talán már együtt dorombolnak fent, egy kis felhőcskén, ahogy azt mindig is tették itt, a Földön, ebben a kegyetlenül rövid időben, amit velünk tölthettek.

Isten veled, Szamóckám! Isten veled, kicsi Hubci!

2014. augusztus 15., péntek

Fűszernövények szárítása

Végre nekikezdhettem annak, amit már tél óta tervezek! Egyre szebbek és nagyobbak a növénykéim a fűszerkertben, és már szinte mindről meg lehet kezdeni a betakarítást, hogy leszárítva kis üvegcsékben várják a téli esték főzőcskéit, hogy illatukkal és aromájukkal visszaidézhessek ezt a nyarat.

Az első tapasztalatom, hogy a rukkolát érdemes lesz jövőre máshova ültetni, mert az a kis, 10 centi palánta, amit vettem, mára egy hatalmas, derékig érő, nagyjából 1 méter átmérőjű bokorrá nőtte ki magát, így elnyomva a mellette lévő majorannát, kaprot és tárkonyt. Ma reggel igencsak megkurtítottam a terebélyes bokrot, aminek az eredménye egy legalább 4 személynek elég saláta. Ebédre meg is csinálom paradicsommal, újhagymával és grillezett sajttal. S bár a tárkony így hátrányba került, még így is meg tudott annyira nőni, hogy elsőre ekkora mennyiséget levágjak róla (és még kétszer ennyi van, csak nem akartam teljesen megkopasztani).

A levágott tárkonyt jól megmostam, leráztam róla a vizet, és a fotón látható bambusz alátétekre raktam, majd szúnyoghálóval takartam. Nem raktam direkt napfénybe kitenni, hogy ne perzselődjenek meg a levelek.
Ezzel párhuzamosan a csokorban felakasztós módszert is alkalmazom, az némileg helytakarékosabb. Pár napja a majorannával ki is próbáltam, és gyönyörűen morzsolható, csontszáraz fűszer lett a végeredmény, ráadásul nem is kevés. Barna postai csomagolópapírból tasakot hajtogattam, ráírtam, hogy mi került bele és már mehet is a fiókba!
Kész is a szárított, morzsolt majoranna!

2014. augusztus 10., vasárnap

Kerti napló: 2014.08.10.

Augusztus is eljött, pedig mintha csak tegnap lett volna, amikor elvetettem a virágládákba a magokat, vagy amikor jött a traktor felszántani a kertünket egy fél napi fűkaszálás után, és ami után 4 napig gaztalanítottuk a területet. Most éppen jócskán dúskálunk a föld ajándékaiban, de én már azon aggódom, hogy mihez kezdek majd télen, amikor nincs napi szintű teendő a kerttel? Hiszen a lehető legjobb és ráadásul ingyenes terápia, amikor kimegyek mezítláb az ágyások közé, kihúzogatom a gazt, megigazítom a felkötözött paradicsomokat, leszedem az aktuális termést, ami beérett, gereblyézek, locsolok (bár ezt az utóbbi hetekben nem kellett művelnem, ugyanis rengeteg eső esett). Ilyenkor két dolgot is tehet az ember agyban, csupán választás kérdése, melyiknek kezd neki. Az egyik, hogy mindent kiürít a fejéből, és kizárólag azokra a mozdulatokra koncentrál, amit éppen végez. Nincs "jaj, mivel folytassam a dolgaimat, ha ezzel végeztem", vagy "mit is kell még elintéznem?", nincsenek problémák, megoldandó gondok. Ilyenkor az agy is pihenhet, nem kell túráztatnia magát és megoldásokat szülnie. A másik, amit lehet tenni, az épp ennek az ellenkezője. Ha valami tisztázni valója van az embernek önmagával, rendszerezni szeretné a sok-sok gondolatot, itt aztán végigmehet rajtuk. És amíg egyik vagy másik utat választom, azalatt van lehetőségem végignézni a kertünkön, és rácsodálkozni, hogy abból a sok-sok pici magból, vagy palántácskából mi lett pár hónap elteltével, és hogy ez milyen csodás dolog.
Most a kert kissé gyászosabb képet fest, ugyanis az elmúlt hetek fülledt esőzései nagyon nem tettek jót az ötvenvalahány tő paradicsomnak és elérte őket a paradicsomvész nevű betegség. Ugyan zöld terméssel mind tele van, de a levelei elkezdtek összepöndörödni, elszáradni, bebarnulni. Mint ismert, semmiféle vegyszert, permetszert nem használtunk, s noha félő, hogy oda a termés fele (azért abban még mindig bízom, hogy ismét beköszönt a tűző napsütés és kánikula, hogy gyorsan beérlelje a növényeken lévő zöld paradicsomokat), azért az utánaolvasáskor megtudtam, hogy sok esetben még a permetezés sem ad védelmet ez ellen a betegség ellen, hiszen ezt az időjárás okozza elsősorban, szóval bár szomorkodom és aggódom, hogy a betervezett ideig spagettiszósz befőzést ne piaci, hanem saját paradicsomból tudjam abszolválni, mégis elfogadom és nem mérgelődök a dolgon, Ahol vetemény van, ott a siker mellett kudarc is előfordul. :) Ennek ellenére azért minden reggelinkhez megvan a zöldség, anyuéknak is többször tudtam már valamennyit adni, és most leszedtem hat kiló paradicsomot, ami ugyan 2 kilóval kevesebb annál a mennyiségnél, amit egyszerre befőztem tavaly (2013-ban 2x8 kilót főztem be saját paradicsomból), de most majd akkor legfeljebb többször állok neki kisebb adagokkal dolgozni. A lényeg, hogy idén is megteljen vele a kamrapolc. Az első adag kissé meglepő eredményt hozott, gondolom ezek most nem voltak annyira lédús zöldségek, de a 6 kilóból csupán 4 üveg jött ki, és egy nagyobb ebédre való, amit a bolognaihoz használtunk fel. A tavalyival ellentétben viszont ebbe kizárólag saját zöldfűszerek kerültek, nem ám cserepesek. Volt is illatorgia, amikor aprítottam az oregánót, bazsalikomot és rozmaringot!
A beteg részleg :(
A paradicsomokból zöldparadicsom formájában is igyekszem menteni a menthetőt, mégpedig a saját készítésű csalamádéba használok fel belőlük jó párat. Az első eresztésből 13 üveg készült (a receptet tavaly ide írtam, és ezúttal a mennyiségeket dupláztam, de még egyszer idén nekiállok egy ugyanekkora mennyiség készítésének)
No, de szerencsére az édesanyámnak nevelgetett céklák gyönyörűen nőnek, már egyre fogyatkoznak, annyit fel tudott már belőlük használni, a cukkini elképesztő ütemben nő, már a felesleget a csirkéknek adjuk, akik persze imádják. A répáról egyelőre még semmi hír, szerintem még kicsik, de lassan kiások egy-kettőt próbaképpen, hogy hogy állnak.