2014. március 31., hétfő

2014.03.31.

Igen-igen, tudom, kissé leálltam a rendszeres helyzetjelentéssel az utóbbi időben. Ennek az a nagyon prózai oka van csupán, hogy elképesztően feltornyosultak a tennivalók idehaza, és este általában olyan 9-10 között már alig várom, hogy vízszintesben tudjam magam. Erre ugye most rátesz egy lapáttal az óraállítás, bár ennek viszont mindketten nagyon örülünk, mert nagyon szuper, hogy nyertünk még egy órával több világosságot, így munka után még több időnk van tenni-venni.
Az elmúlt két hétvége vendéglátással telt többek között, először családi happening volt nálunk még Krisztián születés- és névnapja alkalmából, és szintén ugyan emiatt az apropó miatt most pénteken volt egy baráti vendégség. Utóbbin már letudhattuk az év első bográcsozását is, hála a nem túl hűvös estének és a jó társaságnak.

A vetett magok közül gyönyörűen növekednek a paradicsomok, a palántázható óriásretkeket már kiegyeltem és most 5 decis műanyag poharakban várják az időt, hogy elfoglalhassák végleges helyeiket az ágyásban. A fűszernövények, amiket egy-egy virágosládában nevelgettem, nos, hát mit szépítsem? Szamócka cica áldozatává lettek. Ugyanis az utóbbi napokban már kint sütkérezik minden, és csak éjszakára pakolászok be az előtérbe, de Szami valamelyik nap kitalálta, hogy neki korántsem elég az a cirka 2 hektárnyi homok, ami a napfürdőzés iránti olthatatlan vágyát kielégítené, neki pont az én fűszernövény-nevelő virágládáim tűntek erre a célra a legalkalmasabbnak. A többit kitalálhatja mindenki, rommá gyalázott minden kis kibújt növénykét. Most kezdhetem őket elölről, amit csak azért nem bánok, mert részemről befejeztem a tűzdeléssel járó herce-hurcát, ezek után is inkább mindent külön fogok vetni így a fűszereket is külön cserepekbe vetettem. Nem bosszankodom ezen túlságosan, így legalább megspórolta nekem a szétültetéseket.

Jut eszembe, ültetés! Krisztiántól - talán már említettem - nőnapra nem virágot, hanem gyönyörű, általa készült fa virágosládákat kaptam, szám szerint kettőt. Szombaton szépen bevásároltam muskátlikból és virágföldből, úgyhogy végre ezek is a helyükre kerültek. Álló muskátlik kerültek a ládákba, és futómuskátlik pedig a kis- és a hálószoba ablakokba. Szeretnék még idén megpróbálkozni magról nevelni margarétát, illetve kamillát, és mindenképpen szeretnék rózsabokrokat a vendégház elé, ahova egy komplett virágoskertecskét volna jó kiépíteni minden más egyéb gyönyörű virággal. Mivel előbb-utóbb (remélem, inkább előbb) a ház előtti udvarrészt kutyamentes övezetté fogjuk nyilvánítani, így azok biztonságban lesznek tőlük.
A szépséges virágládáim a frissen ültetett muskátlikkal
Anya bazsalikomjai, amik majd egy pesti erkélyt
fognak díszíteni :)
Szintén anya san marzano paradicsomjai, nagyon szépen növekednek,
erősödnek.
Palántázó asztalkám, rajta paradicsomok, paprikák, bazsalikom, zeller,
és még az újravetetett fűszerek nincsenek is a képen.
Virágzik a díszalmafa.
 

Vasárnap délelőtt pedig kicsit kiengedtük a lovakat a legelőre, hadd ropogtassanak egy kis friss füvet. Még sokat kell nőnie és erősödnie, de néha azért ráengedjük őket, annyira élvezik, hogy van mit legelniük, illetve a hatalmas területet is eszement rodeózással rohanják körbe.
Mamiló már azért meglehetősen visszafogott maradt a nagy pocakja miatt. :)
 


2014. március 19., szerda

Tavasz-tavasz-tavasz!

Reggelente madárcsicsergésre kelünk, az etetéshez nem kell 6 rétegben, kb. negyed óráig öltözködni, elég csak egy vékony pulóver, és a gumicsizmát is egyre gyakrabban váltom le kinti papucsra. Már megvolt az idei első kinti teregetés, a ruháknak így isteni illatuk lett, végre nem fagynak be az itatóvödrök, kinyíltak a ház mögött a nárciszok, és a fák is elkezdték bontogatni a rügyeiket.
 
A lovak és kutyák elszántan vedlik le a téli bundát, aminek a visszatérő madárkák örülnek a legjobban, hiszen a lószőrből, a kihullott farok- és sörényszálakból remek fészket tudnak építeni maguknak. A csirkéink úgy tojnak már jó pár hónapja, mint még sosem, napi szinten van legalább 10-12 tojásunk a 20 csirkétől.

Dabrámnak is egyre jobban kerekedik a hasa, most már kétségem sincs afelől, hogy tényleg van benne csikó, pedig az utóbbi időben többször meg voltam róla győződve, hogy hülyére vett mindenkit, de már megfontoltabban mozog, Omár már nem tudja bármikor rávenni egy kiadós rohangálásra, csak ritkán, és mintha bújósabb lenne. Illetve a bújósság az ő esetében erős túlzás, de nem méreget már bizalmatlanul, odajön magától és van, hogy hosszú percekig csak állunk egymás mellett, én beszélek hozzá, vagy épp csendben átölelem a nyakát, és szívom magamba azt a semmihez sem fogható lóillatot, ami számomra talán a világ legfinomabb illata.
Huba cica a mai napig sem került elő, úgyhogy noha folyamatosan várjuk haza és szólongatjuk még mindig (két hete nem láttuk azt a kis szépséget), de Szami cica kapni fog egy új kispajtást maga mellé, mert láthatóan egyedül érzi magát. Bár, nem mondom, feltalálja könnyen magát, mert a minap, ahogy mentem hátra a lovakat megetetni, egyszer csak azt látom, hogy Dabra áll becsukott szemmel a karámnak dőlve, Szami pedig a karámoszlop tetején állva dörgölőzik a mamiló pihe-puha orrához. És azóta már többször előfordult, hogy Szamit a lovaktól látom előreszaladni. Amikor pedig nem hátul van, és én pedig épp kiülök a ház elé, hogy a meleg napsütésben dolgozzak, akkor első dolga, hogy lekucorodik mellém.
Jaj, majd elfelejtettem, végre kibújtak a paradicsom magok is! A kelési arány kb. 95%, ami nagyon jónak számít, úgyhogy még fogok továbbiakat is elvetni, mert paradicsomból sosem elég. A fűszerek szerintem egy része befuccsolt, talán újrapróbálkozom, de most ezúttal külön cserépbe rakom őket, tavaly úgy sikerültek.

2014. március 17., hétfő

Kerti napló: nyüzsgés a köbön

Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy a múlt hét végén szuperhiró üzemmódba kapcsoltunk, ami a tanya körüli teendőket illeti. Csütörtökön délután nekiálltunk a ház előtti udvarrészt újrafüvesíteni. Kicsit még mindig úgy gondolom, hogy ennyi kutya mellett a lehetetlennel próbálkozunk, de emellett igyekszem bizakodó is lenni, ennek érdekében pedig többször végigmentünk a területen gyepszellőztetővel. Itt jegyezném meg, hogy szeretném én azért megkérdezni a fűmagot gyártóktól, hogy hogyan lehetséges az, hogy a 100nm-es terület befüvesítését ígérő mennyiség kb 50nm-es rész fűpótlására volt csak elegendő? És akkor még nem is a full füvesítésről beszélek. 
Nekem kissé túlzásnak tűnik a neve, szerintem egyszerűen csak automata gereblyének lehetne hívni, hiszen nem csinál mást, mint egy gereblye, csak mondjuk egyrészt talán hatékonyabb, másrészt viszont utána ugyanúgy fel kell gereblyézni. :D Nem lényeg, láthatóan jól belekapaszkodott a kis fogaival a földbe, úgyhogy rögtön mindjárt el is szórtunk 5 zacskó fűmagot is.
Mivel csak másnap reggelig volt nálunk masina, gyorsan kellett dolgoznunk, úgyhogy még sötétben is kint mókoltunk az udvaron, meg előszedtük a slagokat és beüzemeltük a locsolót is. Aztán végre kicsit le tudtam ültetni Kriszt, hogy ugyan szánjon már pár percet a születésnapjára és hadd köszöntsem fel. :D

Pénteken egész nap rakosgattam a locsolót ide-oda, hogy egyenletesen víz érje mindenhol a magokat, valamint a tyúkudvart leválasztó kerítés alját végigraktam téglákkal, hogy a kis sasmadárkáink ne tudjanak átbújni alatta és ne jöjjenek felcsipegetni azt, amit végre elvetettünk. Este megérkezett Kriszta barátnőm, aki szombaton jó sok mindenben a segítségünkre volt. Ideje volt ugyanis újra megbontani a nagy halom szénabála hegyet, hogy újabb 3 darabot belökjünk a szín alá, de ketten csak akkor bírtunk 1.1 nagy bálával, amikor még nem voltak megülve és könnyebben guríthatók voltak. Aztán pedig, amíg Krisz a múlt héten vásárolt gyümölcsfák ültetésével szorgoskodott, addig mi a leendő veteményes helyén támadtunk a fűkaszával és a gereblyével. Le akartam ugyanis csapni a dzsungel 80%-át, hogy a szántás után annyival is kevesebb gazt kelljen a földből
kiszedegetni. Én haladtam a fűkaszával (nagyon jó kis cucc, pedig mielőtt Krisz megvette volna, nagyon ágáltam ellene, hogy minek az nekünk, most meg már én magam szeretek vele dolgozni), Kriszta pedig jött utána és szedte nagy halmokba a gereblyézni valót. Amikor ezzel nagyjából végeztünk, felnyergeltük a két szürkét és kilovagoltunk kicsit a környékre. Lunát és az ő kutyáját megfuttattuk, mi kimozgattuk a beállt derekunkat, a lovak is kicsit átmozgatták a tagjaikat, szóval mindenkinek jó volt.
Másnap délben pedig áldottam az eszem, hogy nem hagytuk a hétvége utolsó napjára a fűkaszálást, ugyanis egyszer csak azt halljuk, hogy a szomszéd Pisti már nagyban forgolódik a traktorjával a kertünkben és nekiállt a szántásnak. A héten szeretném kézzel és gereblyével kiszedegetni nagyjából a gazt, amit kiforgatott az eke, a hét vége felé pedig nekiesünk rotakapával, úgyhogy a traktor által el nem érhető részek is meg lesznek dolgozva. Még baromi sok meló van a területtel, de már nagyon várom, hogy végre az ágyások kimérésénél és kialakításánál tartsunk. Ha minden igaz, hétvégén érkeznek a karók és oszlopok is, amiket Krisz rendelt, úgyhogy hamarosan a veteményes bekerítésének is hozzá tudunk látni.
A bal oldali képen jól látszik, hogy még bőven van hely, amivel ki tudjuk
bővíteni a kert méretét, csak a traktor már nem fért oda.

2014. március 11., kedd

Kerti napló: 2014.03.10.

Vasárnap délután a gyönyörű napsütésben kiültem a ház elé és nekiálltam előkészíteni az újabb adag magvetéshez a palántázóföldet. Megint a szokásos, átszitáltam a vakondtúrásos földet, meg a palántázóföldet, fele-fele arányban elkevertem. És már megint sikerült rányúlnom egy gilisztára, úgyhogy sikítás, káromkodás, undorodás, hidegrázás ebben a sorrendben: pipa. Tudom, a giliszta a barátunk, de jobb szeretem a távkapcsolatot a kúszó-mászókkal. Gondolom, mondanom sem kell, ezek után még lassabban haladtam. :D

A föld egyik része virágládába került, ahol jól megöntöztem még délután, hogy estére kicsit megszikkadjon, mire a szintén délután vízbe beáztatott magokat este el tudtam bele ültetni. A másik része pedig 5 decis műanyag poharakba került, ugyanis most a lucullusok voltak soron és nem mertem mindet a ládába tömegesen ültetni, hátha nem sikerül túl jól a későbbi széttűzdelés, és akkor legalább a poharas adag sikerüljön. Szóval, este pedig szépen egyesével fogtam a lucullus (San Marzano) magokat és fél centi mélyen eldugtam a földben egymás után. Most egyelőre 37 magot vetettem el, ma pedig sorra került a többi 3 féle paradicsom is, úgymint Mano, Mobil Kecskeméti Jubileum, illetve "bérpalántázást" vállaltam egy kedves ismerősömnek, ő kért meg, hogy a kétfajta csípős paprika magjait vegyem kezelésbe.

Az óriás vajretek már hatalmas, szét kéne egyelni, a kapor is szépen kikelt, a bazsalikomok is kezdik már jelezni, hogy a világon vannak a majorannával együtt, de az oreganóról még semmi hír, mint ahogy a tárkonyról és a citromfűről se. Küldeni kéne nekik hírlevelet vagy valamit, hogy nem ártana, ha előjönnének. :)
Drága Szamóca kicsit elveszettnek érzi magát a tesója nélkül, ezért mindenhová
követ minket. Azt nem tudom pontosan, hogy most csak segíteni akart a
dolgokban, vagy virágnak képzeli magát, de majd megkérdezem tőle. :)
Ha Szami nem lett volna elég segítség, Tücsök és Alba is ott voltak.
A konyhai ebédlőasztalról kiszorultunk, a palántázási időszak végéig
kénytelenek vagyunk a benti étkezőben enni, mert mi már nem férünk oda.
Így néz ki a retek, ami március elsején dugta ki a fejét a földből,
3 nappal a vetés után. Azt hiszem, fel kéne őket kicsit tölteni földdel,
mert bár egész nap az ablakban vannak, és igyekszem nem túl melegben
tartani őket, mégis mintha nyúlnának...

2014. március 10., hétfő

Az első igazán tavaszi hétvége

Gyönyörű időnk volt egész hétvégén, a hőmérő folyamatosan 10 és 15 fok között volt, a Nap pedig hét ágra sütött. Alig vártam hát, hogy felkeljek és sötétedésig legfeljebb csak enni menjek be a házba. Péntek estefelé elkezdtem összegereblyézni az udvart, de annyi dolog volt vele, hogy csak szombat délelőtt végeztem vele, összejött egy jó púpos talicskányi "szemét", pedig a ház mögötti résznek még nem is kezdtem neki.

Délelőtt átjött hozzánk a szomszédunk, mert ő fogja jövő hétvégén felszántani a kertünket traktorral, viszont a hely kellős közepén egy régi farönk díszelgett, és azt előtte ki kellett forgatni a földből. S ha már ott volt a traktorral, megkértük, húzza már ki a telek szélén húzódó ősrégi szőlődrótokat is.
Aztán átugrottunk Gyuriékhoz, mert csütörtökön meghozták a fagyasztószekrényünket, amit Krisztián édesanyjától kaptunk, és most már van hova elpakolni a disznóvágásból maradt olyan húsokat is, amiket Gyuriéknál kellett ideiglenesen lefagyasztanunk. És ha már arra jártunk, elmentünk Ceglédre a Szarka faiskolába is, és 10 új gyümölcsfával tértünk haza, majd azokra egy másik bejegyzésben írok.

Aztán ahogy hazajöttünk, sokadjára tettem egy nagy kört a tanya körül, ugyanis csütörtök óta nem jött haza Hubci és már nagyon-nagyon aggódunk érte. Ciccegtem fejhangon, mint egyeszelős, hátha előjön, mert ha itthon volt, hívásra mindig szaladt hozzánk. Ivartalanítva van, tehát nem hiszem, hogy csajozik. El nyilván nem téved, meg sose ment túl messzire, ráadásul már ez a 4. éjszaka, hogy nem volt itthon. :(

Vasárnap délelőtt Anettal elmentünk a dabasi vásárba, sikerült jó 3 órát el is tölteni rá, de amiért mentem, az szerencsére meg is lett. Zsírosbödönöket kerestem, hogy elkezdhessem kisebb adagokba a töpörtyű készítését és a zsírok kiolvasztását, de nem akarnám műanyag vödrökben tárolni.
Amikor pedig hazaértem, Krisz már készítette a füstölt kolbászok helyét, ahova fel tudjuk őket akasztani, hűvösben is vannak, és bőven elférnek. Mire kész lett, ez a látvány fogadott:



A csülkök, sonkák, szalonnák még a sóban várják az idő múlását és azt, hogy pár hét múlva azokat is elvigyük füstölésre. Addigra a végleges kamrát is ki kell alakítanunk, mert ez csak egy átmenetei helye a dolgoknak, és több nem is férne ide el.
Ahogy ezzel elkészültünk, felnyergeltük Omárt és Dabrát, hogy lóháton is körbenézzük a környéket Hubci után, persze semmire nem jutottunk. :( Este még sor került egy kis magvetésre is, de annak is hagyok egy másik bejegyzést. :)

2014. március 2., vasárnap

Cucuék már nincsenek

Na, az van, hogy a hétvégén az állatállományi létszem kettővel csökkent, Hurka és Kolbászhoz eljött a böllér. Hajnali 5-kor keltünk, még sötét volt, amikor kipakoltuk az első udvarra az asztalokat, elővettük a slagot, az elmosott húsos ládákat, műanyag kádakat, edényeket. Én fél 7-kor, amikor a kanra került elsőként a sor, elegánsan távoztam és a falusi piacig meg sem álltam. Mire visszaértem, már túl voltak a perzselésen, pucoláson, és épp a sütős-főzős húspróba végeredményére vártunk, hogy kiderüljön, vajon a féltökű malacunk húsa használható-e vagy sem. Ugyanis az egyik heréje a hasüregben volt, heréléskor csak egyet tudtak kivágni még kiskorában a fiúk, s ennek az a veszélye volt meg, hogy a hormonok miatt a húsa bármilyen fajta feldolgozáskor irdatlanul megbüdösödik és ehetetlenné lesz. Egyedül füstölt kolbászt lehetett volna belőle készíteni, de még csak egy levesbe sem lehetett volna dobni, ha olyan. Nagyon reménykedtünk, hogy nem felesleges a halála, gyönyörű, 150 kilós állat volt. Úgy tűnik, imáink meghallgattattak, mert sem főzés, sem sütés során semmilyen szaga nem volt, úgyhogy kezdődhetett az igazi munka vele, miután a kocát is levágták. A két disznó feldolgozása párhuzamosan történt. úgyhogy  nagyon jól haladtak, este 6-kor gurultak ki a kapun.
Nem húznám sokáig a szót, nem volt annyira felemelő élmény, nekem még ma is hiányzott etetéskor a két röfi, de vigasztal a tudat, hogy haláluk nem volt hosszú és fájdalmas sem.


Rengeteg-rengeteg csodaszép hús jött le róluk, még meg se számoltam, hány gyönyörű szalonna fekszik épp a sóban a két hatalmas csülök és a négy sonka mellett, legalább 15 zacskónyi darált húst porcióztam ki, kolbászból és szalámiból összesen 40 kilót dolgoztunk fel, amik már Csemőn füstölődnek; oldalasból is vagy' 20 zacskóval került a fagyóba, a sok húsos csontról nem is beszélve, és a karaj egy kis részéből ma már rántott húst sütöttem, isteni finom volt, bár furcsa volt a tudat, hogy Őket esszük. Amíg éltek, igyekeztünk mindent megadni, amit egy malacnak meg lehet, tágas helyük, jó kosztjuk volt. Köszönjük nekik, hogy mostantól jóllakatnak minket!