2013. június 28., péntek

Meggyes tejespite

Évekkel ezelőtt, amikor majd' minden hétvégén buszoztam le Pestről a Kiskunságba lovagolni, és akkor még a Silverado nevű ranchra jártam, akkor rengetegszer indultunk úgy útnak, hogy a környező vendéglátó tanyákra tértünk be egy jót ebédelni. Akkor sem volt ez másképpen, amikor betértünk a Somodi tanyára - ha akkor valaki azt mondta volna, hogy pár év múlva ettől a Somoditól nem messze lesz az otthonunk...! -. Nem emlékszem már, mit rendeltem, mert a desszert kitörölt minden előtte lévő falatot. Olyan isteni, krémes, édes tejespitét kínáltak, aminek az ízét a mai napig nem tudom elfelejteni. Ugyan a pincér nagyon kedvesnek tűnt, mégis udvariasan hárította el arra vonatkozó kérdésemet, hogy hogyan készítik ezt a mennyei finomságot, ezért magamnak kellett levadásznom valahogy a receptet. Sok jónak tűnőt kipróbáltam, de egyik sem lett olyan, amilyet én akartam. Egészen 2009 nyaráig, amikor egy újabb recept került az utamba. És megvolt!

Tegnap ismét szedtünk egy bő fél kiló meggyet a tanya körül, és már akkor tudtam, hogy ezúttal tejespitét szeretnék belőle készíteni. Kikeresgéltem hát a receptes füzetkémet, és már kész is a finomság.

Hozzávalók (30x24 cm-s tepsihez)
35 dkg magozott meggy
9 dkg porcukor
15 dkg liszt
3 dl tej
2dl tejszín
3 tojás

A tepsit kivajazzuk és megszórjuk vékony rétegben liszttel, majd a meggyeket is szépen elegyengetjük benne. A 3 tojást habosra keverjük a porcukorral, amit két részletben adunk hozzá, hogy ne csomósodjon össze. Kb. 8-10 perc után (ekkor már szép fényes a massza és a térfogata is igencsak megnő) hozzáadjuk a tejet, a tejszínt és a lisztet is. Csomómentesre tovább keverjük, hogy sima, palacsintatésztához hasonlító állagot kapjunk. Aki szereti, egy vaníliarúd kikapart belsejét is hozzáadhatja.
A masszát beleöntjük a tepsibe, és az egészet 180 fokra előmelegített sütőben sütjük meg nagyjából 30 perc alatt. A teteje egy egészen picit meg fog barnulni, viszont a sütemény állaga akkor jó, ha belül még egy kicsit puding szerűen remeg. Ahogy hűl majd, úgy fog az is megszilárdulni.

2013. június 26., szerda

2013.06.26.

A lovak köszönik szépen, örülnek az új legelőnek. Naponta kb. 2x sikerül is teljesen degeszre enniük magukat. Ezt onnan lehet tudni, hogy olyankor fogják magukat, és felsétálnak ide, egészen a házig, beállnak az egyik fa alá és csak relaxálnak. Aztán nagyjából egy-másfél óra múlva ismét visszaballagnak a hasig érő fűbe, és folytatják az evést.


Dabra ma nem is szívesen jött oda hozzám, amikor megjelentem, kezemben a kötőfékkel és a futószárral. De ma végre voltam bent a városban, és vettem egy angol nyeregalátétet (mivel nálunk eddig csak westernes volt, de az angol nyereg alá meg értelem szerűen az nem jó), úgyhogy ma nyereggel a hátán akartam futószárazni a kisasszonyt.
Teljesen jól viselte, kicsit szokatlan volt neki, de egy rossz mozdulata sem volt, úgyhogy néhány kör lépés, ügetés és vágta után békén is hagytam.

És szeretném megmutatni nektek a gyönyörűségesen szép málnánkat is. 6 tövet ültettünk az ideköltözésünkkor, és nagyon finom gyümölcse lett. Viszont ha jövőre többet szeretnénk enni, akkor több tövet kell ültetnünk, mert még ugyan tele van éretlen gyümölcsökkel, azért ez a pár tő nem ad ki egy óriási mennyiséget.

2013. június 25., kedd

Meggyes-mákos sütemény

Tegnap este, amíg a kedvesem a karámoszlopok körül barkácsolt, addig én kisétáltam összeszedni a meggyet a fákról. Nem kell magas fákra gondolni, inkább átmenet a fa és a bokor között. Első körben 70 deka gyönyörű és hibátlan, érett meggyet szedtem össze, és a legszebb az volt, hogy még csak válogatnom sem kellett a fáról: amelyiket megfogtam, az mind egészséges volt. Az esti filmnézéshez jó részét el is csipegettük, de mára is maradt még belőle, úgyhogy felhasználtam az egyik kedvenc sütimhez is.
Régebben elég sűrűn készítettem, de aztán sokáig kimaradt a mindennapokból, úgyhogy elő is kellett hozzá vennem a receptes füzetemet. Leírom ide is, ha másnak is szimpatikus lenne. :) Alapvetően ez egy bögrés süti, ahol a bögre kb. 2,5 dl-t jelent ezekhez az arányokhoz, és egy közepes tepsit fog kitölteni.

1 cs. sütőpor
1 cs. vaníliás cukor
2 tojás
1 bögre cukor
1 bögre olaj
2 bögre liszt
1 bögre tej
1 bögre (darálás előtt lemért) mák
kb. 20 dkg magozott meggy

A cukrot és a tojásokat összekeverjük, majd az olajat és a tejet is fokozatosan hozzáadjuk. Ezután kerül bele a sütőporral elkevert liszt, és a vaníliás cukor. A kimért mákot ledaráljuk (adjunk hozzá egy kis cukrot, ha régi típusú darálónk van, hogy ne égjen le a motorja), hozzáadjuk a masszához, csomómentesre elkeverjük. A sütőpapírral kibélelt (vagy olajjal-liszttel-zsemlemorzsával kikent) tepsibe beleszórjuk a meggy szemeket, enyhén megszórjuk liszttel, majd az egész masszát ráöntjük. Ezt szépen betesszük a 180C-ra előmelegített sütőbe. Eredetileg 15 percet ír, gyakorlatilag ennek kellett 25 is, de szúrópróbával le lehet tesztelni, az a legegyszerűbb.

2013. június 24., hétfő

Családi szülinapozás

Vasárnap ismét ellátogatott hozzánk kis családunk a tanyára. Ezúttal az apropó édesapám születésnapja volt, de végre alkalom nyílt arra is, hogy nagymamám is lejöjjön. Eljött Krisztián édesanyja és egy jó barátnője is, úgyhogy összesen nyolcan voltunk. Mindkettőnk testvére viszont tanulásra hivatkozva otthon maradtak. Remélem, legközelebb ők is el tudnak jönni, egyiküknek sem fog ártani a friss tanyasi levegő. :)

Volt egy fantasztikus, könnyű, de mégis laktató ebéd: faszenes grillen készült csirkenyársak zöldséggel, grillezett burgonya, valamint hideg vegyes tésztasaláta volt a menü, finom desszertek, a jó hangulatot a társaságon kívül pedig a körülöttünk játszadozó közép-ázsiai kölykök adták, akik Csutakon lógtak szinte egész délután. Amikor pedig elfáradtak, körénk gyűlve pihegtek a hűvösben.
És noha nem mi voltunk ezúttal az ünnepeltek, mégis rengeteg sok mindent kaptunk. Édesanyáméktól megkaptuk a régi hatalmas tévéjüket, aminek már csak azért is örültünk nagyon, mert így mind a ketten rendesen látjuk az ágyból esténként, illetve nagyon nagy luxus, hogy ismét távirányítós készülékünk van, nem kell a konnektorból kihúznunk lefekvés előtt, ha ki akarjuk kapcsolni. :)
Aztán Julikától, Krisztián anyukájától kaptunk nagyon szép ágyneműhuzatot, lábtörlőt (ami nagyon jól jött, mert elképesztő mennyiségű homokot hordunk be a házba), és a barátnőjével közösen megleptek minket csodaszép, régi hímzett vászonterítőkkel, konyharuhákkal (némelyik még Krisztián dédnagymamájáé volt). Azonnal el is helyeztük őket az étkezőben, és percekig csak gyönyörködtünk a nem mindennapi kézimunkák látványában. És kaptunk egy nagyon hosszú vászon anyagot is, ebből pedig az étkező és konyha közti átjáróra fogunk varratni egy ajtófüggönyt, ami nyáron a legyek beljebb szökését, télen pedig a hideg beáramlását fogja megakadályozni.
Kora este pedig még felnyergeltem Omárt, hogy apa egyik születésnapi kívánságának örömmel eleget tegyek. Annyira tetszett neki a múltkori lovaglás, hogy ismétlést kért. Most azonban nem futószáras köröket róttunk, hanem kivezettem őket az udvarból és szépen körbe sétáltuk a naplementében a tanyát.
Manó is lóra ült, de Dabra annyira fepörgette magát azalatt az idő alatt, amíg Omárral elmentünk otthonról, hogy ezúttal már nem akartam, hogy cirkuszoljon, szóval vele már bent foglalkoztam kicsit. Nagyon úgy tűnik, hogy 2 új ember fertőződött meg ezzel a lovaglással. :)

Karámépítés #1

A tanyának csak egy része van bekerítve, a másik része szabadon tengődött sok-sok éven keresztül. Egészen mostanáig. Dabra érkezésével még sürgetőbbé vált a lehető legtöbb terület lekerítése ami alkalmas legelésre. Szombaton kedves régi barátaink, Gyuri és Kriszti megérkeztek Csemőről, hogy a fiúk karámoszlopokat állítsanak fel. Míg mi, lányok átautókáztunk Jászszentlászlóra Eördögh András tanyájára, hogy Kriszti is megtekintse a kunfakókat, addig a fiúk elképesztő sebességgel és elszántsággal keményen dolgoztak a rekkenő hőségben. Munkájuk gyümölcse meg is lett, legalább 50 oszlopot le is tudtak rakni. Ahhoz, hogy a teljes terület le legyen kerítve, 70 oszlopra van szükség, de egyelőre addig haladtak, amit a lovak is tudnak használni, a fennmaradó terület később a disznóké és esetleg kecskéké lesz a dzsindzsa miatt. Mire hazaértünk a látogatásból, elképedve néztem, ahogy egymás után sorakoznak a karámelemek, hirtelen hihetetlenül megnőtt a tanya területének összképe.

Még az inzulátorok becsavarása és a zsinór kifeszítése hátra van, az már egy esőmentes délután gond nélkül kivitelezhető. Gyurinak itt is hálásan köszönjük a segítséget!



2013. június 21., péntek

Ismerkedünk

Lassan letelik az első hét, amit Dabrával eltöltöttünk. Egyelőre, így az elején még úgy tűnik, mint hogyha a híre kicsit rosszabb lett volna, mint amilyen ő valójában. Talán elfogult vagyok, hiszen ő az első saját lovam, de jelenleg egy kis tündérkének látom, aki kifejezetten szereti, hogy foglalkoznak vele, a figyelem középpontjában van. Naponta többször kimegyek hozzá mindenféle ok nélkül. Hogy lásson, hogy megszokjon, hogy tudja: ha megjelenek, az nm feltétlenül egyenlő a munkával.
Omár pedig láthatóan kiegyensúlyozott ismét, hogy van társasága, már nem ténfereg a karámban cél nélkül. Összenőttek, bár a kajánál még azért rendesen osztja a kis kanca az "öregurat", ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az Omár tomporán jól kirajzolódó patanyom.

Szerdán és csütörtökön nekem is volt Krisztiánon kívül társaságom. Kriszta barátnőm utazott le, és mivel ebben a forróságban nem igazán van sem kedve, sem ereje mást csinálni az embernek, mint valahogy hűsölni, így mindkét nap megfürdettük a lovakat slaggal. Dabra nagyon jól veszi az újdonságokat. Szerdán hajnalban, 5 után érkezett meg hozzánk a kovács, hogy rendbe szedje a régóta elhanyagolt patáit. Egyedül a jobb hátsó lábával volt gond, azt kifejezetten féltette, de amint végeztünk a művelettel, elégedetten legelészett tovább. Utána pedig a slagból jövő víztől sem félt, egészen a füle tövéig hagyta, hogy vizezzem, és ott sem csapott hisztériát. Gondolom, nekik is nagyon jólesett egy kicsit hűsölni.
Dabra, a kunfakó gyönyörűség
Sikerült a sörényét is teljesen kibogozni végre és szerencsére nem kellett drasztikus megoldásként az ollót választani. Szerda este pedig készített rólunk az én barátosném egy nagyon szuper fotósorozatot, hálásan köszönöm neki, nagyon sokat jelent ez a pár kép nekem. :)
 

Minden este, amint lement a nap és a kánikulával együtt a legyek és böglyök is eltűnnek, beviszem a pályára és futószárazom. Csak simán, minden felszerelés nélkül egy szál kötőfékkel. Egyelőre szeretném, ha stabilan tudná szóra csinálni a három jármódot, illetve a megállást, meg ahogy elnéztem, eléggé kötött még a mozgása, nem sok izom van rajta, úgyhogy jót tesz neki, ha szép fokozatosan kezd belelendülni a munkába, és engem is megismer közben.
Summa summarum, határtalanul boldog vagyok, egyszerűen minden alkalommal öröm kinézni a karámba és megpillantani azt a két lovat, és tudni, hogy azok a mi két lovaink. :)

Illetve ha már így belelendültem az írásba, akkor gondoltam, hogy megmutatom, mekkorák már most a "kis" közép-ázsiai kölykök. Most kezdenek el igazán megnyúlni, szinte napról-napra egyre nagyobbak.
Alba
Elérkezett az idő is, hogy most már órák hosszát ki vannak engedve, szinte reggeltől késő délutánig a többi kutya közé (estére, illetve amikor nem tudjuk őket igazán szemmel tartani, akkor még visszarakjuk őket a helyükre). Pannával kapcsolatban egyre inkább az az érzésem, hogy a szívem nagyon jól döntött, amikor elkezdtem kötődni hozzá és végül Krisztiánnak hála megtartottuk magunknak, mert annyira figyelmes és annyira keresi mindkettőnk társaságát, szinte 10-ből 7szer már behívható, ami azért egy 3 hónapos kölyöktől nagyon szép teljesítmény. Ugyanakkor ha kell, igazán kemény is tud lenni. Például rendíthetetlenül őrzi már most a többi kutya elől a kajáját, és az egy szem még eladó szukát is rendre dominálja. Alba pedig hatalmas házőrző lesz, már most olyan mély és komoly a hangja, szinte egész éjszaka éberen figyel minden mozzanatra (onnan tudom, hogy most már rájött, hogy tulajdonképpen ő tud ugatni is, és ezt főképp a hűvös éjszakában gyakorolja...).
Panna
És akkor megragadom az alkalmat, és mutatok 1-2 fotót az utolsó gazdátlan kölyökről is, hátha valakinek pont innen tetszene meg.

Eladó közép-ázsiai juhászkutya szuka

2013. június 17., hétfő

Nicsak, ki nyerít?

12 év telt el azóta, hogy elkezdtem lovagolni. És 12 éve szeretnék egy saját lovat. Kedvencek jöttek-mentek, de sosem volt egy sem az enyém, csak hosszabb-rövidebb időt tölthettünk el egymással, de rendszerint mire megszerettem őket és összecsiszolódtunk, az élet úgy hozta, hogy útjaink külön válnak egymástól. Az elején mindig nagyon nehezen viseltem ezt, aztán az évek során megedződtem.

Életem legintenzívebb és legboldogabb szakaszát élem most, de álmomban sem mertem gondolni, hogy mindezt még az is tetőzni fogja, hogy ilyen hamar lótulajdonossá válok. Kissé ott van bennem a félsz, hogy most annyira szép és jó és tökéletes minden, meg szeretném tartani ezt az állapotot, hogy ne árnyékolhassa be semmi.

Szóval, mint régebben írtam, Omárnak szüksége van egy társra. Nem birkára, nem kecskére, nem szamárra. Lóra. Nekem is nagyon jó lett volna, ha már nem mástól kell lovat kölcsönkérnem, és a belevetett munka gyümölcsét én magam szüretelhetem le. Nem is váratott sokáig magára a dolog: egy barátunk szólt, hogy ő pont most szeretné az eredeti tulajdonosának visszavinni egy kancáját, mert nem az igazi. Nincs ideje és energiája sem annyi munkát belefektetni, amennyiből igazán jó, együttműködő ló válna. Kicsit gondolkodóba estem, mert már nem akartam egy újabb olyan lovat, amivel nyűglődni kell, de végül Krisszel átbeszéltük a dolgokat és arra jutottunk, hogy a ló nincs elrontva, hanem még nincs igazán emberhez szoktatva. Ebből még azért sokkal könnyebb jót kihozni, mint ha az első eset állna fenn.

El is mentünk megnézni, és láss csodát, az a kanca, aki elszalad a karámban és ritkán engedi magát megfogni: megindult felém és félúton találkoztunk. Hosszú percekig szaglászott és hagyta magát simogatni. Gyönyörű szép, szürke arab-konyik, azaz kunfakó 5 éves kanca. Az anyja egy arab kanca, tőle a finom fejet, a kecses mozgást, a hosszú sörényt hozta, az apja pedig Eördögh András egyik remek konyik csődöre, tőle pedig a szívósságot, a masszív felépítést örökölte. Pár centivel magasabb is Omárnál, de nem az az igazi nagyló. Körülbelül akkora, mint egy quarter, szóval nekem tökéletes. :)
Ez az első fotó, amit Réka mutatott róla.
A napokban gondolkoztam, és nagyon úgy rémlett, hogy én ezt a kancát már láttam valahol. Sőt mi több, még fotóm is van róla! 3 évvel ezelőtt voltam Andráséknál egy fotósorozatot készíteni a szabadon élő lovakról, és a több száz fénykép között megtaláltam, amit kerestem: a 2 éves Dabrát.
2010 tavaszán, 2 évesen, téli bundával
Vasárnap pedig végül felkerekedtünk Jászszentlászlóra, hogy elhozzuk őnagyságát.A futó az első 2 km után durrdefektet kapott. Hálát adtam az égnek, hogy egyrészt van pótkerekünk, másrészt hogy ez nem a lóval együtt hazafelé történt.
Mit szépítsem a dolgot, a kisasszony nem adta könnyen magát. Mintegy 3,5 órába telt, mire felment a lószállítóra. Kértünk szépen, kértük határozottan, kértük még komolyabban, neki más elképzelései voltak. Végül lekerült a ponyva a lószállítóról, így már mindenhonnan kiláthatott, és akkor végre felment. Ezúton is köszönet a segítőknek!

Itthon már szépen, nyugodtan jött le, és egyből elkezdett legelni. Kis nyugtatásképpen még elkezdtem megfosztani a hatalmas, egész sörényt kitöltő rasztáktól. Ez annyira jól sikerült, hogy be is bóbiskolt a vége felé. Aztán összeengedtük Omárral, de az összeszagláson és egy visításon kívül semmi nem történt, nagy egyetértésben elkezdtek legelni. Nem volt rohangálás, nem volt hatalmi harc, semmi gond nem volt szerencsére.

Ma reggel pedig kiengedtük őket a nagy karámba is, de ott is elmaradt a rotyózás, szépen elkezdtek legelészni. Omár úriember módjára szíve hölgyét körbevezette, hogy merre találja a vizet, hol lehet egy pici szénát lopkodni és úgy összességében hol fog élni. :)

Isten hozott itthon, Dabrah! :)

2013. június 12., szerda

Kerti szépségek

Még valamikor május elején fűszermagokat ültettünk el, mert azokkal még nem igen próbálkoztunk. Nagyon szeretem, ha mindig van itthon friss bazsalikom vagy oregano, Krisztián pedig imádja a kaprot, viszont mindketten ódzkodunk a nagy szupermarketekben megvásárolni a cserepes, tömény tápoldattal bombázott fűszernövényeket. Helyünk van, időnk van, magok voltak. Egy bő hónap után most így néznek ki:
Van még ezeken kívül metélőhagyma, oregano és citromfű is. Az Elenától kapott menta már hatalmas csokrokban ékeskedik és kakukkfűből is rengeteg van, de az már külön nagy cserepeket kaptak.
Anyutól pedig még az utazás előtt kaptam jó sok gyönyörű kiültetni való virágot, de csak hétfőn jutottam el oda, hogy megcsináljam a helyüket. A garázs mellett van egy kis szigetecske téglákból körberakva. Ez már évek óta el van gazosodva, viszont a közepén egy kisebb ribizlibokor csücsül. Kiszedtem hát a gazt, átforgattam a földet, a ribizlit megmetszettem, megszabadítottam a beteges leveleitől (vigyázva nehogy véletlenül a kis zöld fürtöcskéket leszakítsam), és végül körbeültettem az új társaival.
Viszont a születésnapomra kapott rózsatöveket most már nagyon sürgősen el kéne ültetnünk, de egyszerűen még nem pattant ki az isteni szikra a fejünkből, hogy hova tehetnénk őket. Ha nem lett volna a kör közepén a ribizlibokor, akkor oda kaptak volna helyet, de így sajnáltuk azt kiszedni onnan.

2013. június 11., kedd

Epres-almás crumble

Szóval rengeteg a felhasználandó fekete eper. Első nekifutásra egy turmixitalt készítettem belőle, de borzasztó íze volt, a fele ment is a lefolyóba. Másodjára pedig arra gondoltam, hogy régóta ki szeretném már próbálni a morzsás süti receptet, és almával vegyítve egész finom lehet a végeredmény. Nos, az egyébként nem a kimondottan édesszájú páromnak is nagyon ízlett, úgyhogy a receptet megtartjuk, a sütést pedig megismétlem hamarosan. Főleg, hogy ha a szüretelésnél ilyen nem mindennapi és lelkes segítőtársam is akad. :)
És akkor íme a recept. Piszok egyszerű, és általában minden alapanyag van otthon készleten.

Hozzávalók:
12 dkg liszt
12 dkg hideg vaj/margarin
10 dkg cukor
25 dkg eper (a fáról)
1-2 nagy alma

Az almát meghámozom, és vékony szeletekre vágom. Az epret megmosom (vigyázva, mert ha a konyharuhához a fekete leve hozzáér, akkor az benne is marad!), a kis szárakat ollóval lecsippentem. Egy kisebb tepsit kibélelek sütőpapírral, az alját megvajazom és vékony rétegben zsemlemorzsát szórok rá. Erre ráterítem a kétféle gyümölcsöt, hogy mindenhol ellepje a tálat.
A lisztet, vajat és cukrot pedig kézzel elkezdem összedolgozni, de inkább csak az ujjhegyeimmel csipkedem. A lényeg, hogy a vaj ne olvadjon meg a kezeink között, és csak nagyjából dolgozzuk össze a hozzávalókat, hogy egy morzsás állagot kapjunk. Ha kész, ráöntöm a tepsiben lévő gyümölcsökre, majd pedig 180 fokra előmelegített sütőben kb 15-20 percig sütöm, illetve addig, amíg aranybarnára nem pirul a morzsa. Tálaláskor baracklekvárral is feldobható, ha nem lenne eléggé lédús az összhatás.
Tepsi helyett viszont akár kis szuflés edénykékben is készíthetjük, hogyha kicsit különlegesebbé szeretnénk tenni, és nem pedig a robbantott desszert látszatát kelteni, ugyanis a tepsiből képtelenség szépen kiszedni a tányérokra. :)

2013. június 10., hétfő

Újra itthon

Annyira jó volt 1 hét távollét után hazajönni. Annyi változás történt, hogy csak pislogtam. Amíg nem voltam itthon, Krisz elkezdte kiszoktatni a tyúkokat a szabadba. Ma is kint henyélnek, fürdenek a homokban és a napfényben, de sokszor visszamennek az istállóba is. Remélem, a tojásokat a helyükre fogják tojni, és nem kell majd a nagy karámban keresgélnem őket. A 3 eperfa irdatlan mennyiségben elkezdte termelni az epret, alatta mindent beborít a vörös-fekete lé. A fa alatti mennyiségből 3-4-marokkal össze is szedtem és hátravittem a csirkéknek. Olyan boldogsággal vetették rá magukat, hogy öröm volt nézni. Lehet, hogy ha Krisztián megérkezik a munkából, néhányat behozunk az udvarra is, hogy közvetlenül a fa alól csipegessék össze a lepottyant darabokat, de ahhoz tényleg kell mindkettőnk jelenléte, mert nem igazán tudjuk, hogy a kutyák mit szólnak hozzájuk.

 
Sajnos egyikünk sincs oda ezért, úgyhogy gyorsan ki kell találnunk, mihez kezdjünk ezzel a mennyiséggel. A listán szerepel a pálinkafőzés, a lekvárkészítés is, de valószínűleg fagyasztok is le belőle, illetve majd jó lesz morzsás sütibe is.
Ezen felbuzdulva Lunával együtt körbesétáltuk a tanyát, hogy megnézzem, a karámon kívüli gyümölcsfákon hogy állnak a kis szépségek. Rengeteg szilvánk lesz, dióból is győzzük majd összeszedni és megpucolni (aminek mondjuk személy szerint nagyon örülök, mert épp valamelyik héten szerettem volna diót venni és elhűltem az árát látva). Már pirosodnak a meggyek is, már látni, hogy mennyi szőlőnk lesz (annak a magját majd szintén szeretném eltenni és ledarálni, állítólag iszonyú jó antioxidáns alapanyag). A tavasszal ültetett málnákon is már megjelentek a kis bogyók, kíváncsi leszek, hogy azt mikor lehet szedni. :)


És legnagyobb örömömre amikor megnéztem a veteményest is - amíg külföldön voltam, Krisztián nekiveselkedett és a zöldségek körül újra felkapált mindent, illetve mulcsot is tett köréjük, hogy jobban megtartsák a nedvességet. Úgy tűnik, hogy bevált, mert jutalmul lencsevégre kaptam az első paprikánkat is, és a szépen növekedő paradicsomokat is.

2013. június 8., szombat

Belgiumi utazás: Brüsszel

Az egy hetes itt tartózkodásunk alatt Brüsszelben laktunk, méghozzá egy külső kerületben, Berchem-Sainte-Agatheben. Ha a 10 perces sétát nem számítjuk, ami a buszhoz vezetett, akkor tulajdonképpen 30 perc alatt gond nélkül beértünk a városközpontba.

Hétfő reggel Gabót kísértük be a városba, be kellett ugrania a munahelyére, ami az EU-negyedben volt, így mi is elkísértük. Külön odautazni egyébként nem terveztük a hét folyamán, így kapóra jött, hogy egy gyors pillantást tudunk vetni erre a városrészre is. Őszintén szólva nagyon csúf. Hatalmas vasszerkezetes, üvegablakos épületek, mellőzve mindenféle stílust. Irodaépületek egymás hegyén-hátán.

Kedden már önállóan róttuk a köröket a városban. Első utunk a Bruxelles Parc-ba vezetett. Hatalmas szökőkút, árnyat adó hatalmas fák, gondozott gyepszőnyeg, kőszobrok. Olyan, mint egy mini Margitsziget.. Innen elsétáltunk a Grand Centrale-hoz, ez az igazi belvárosa Brüsszelnek. Itt van a Grand Place, a Pisilő kisfiú szobra (ezt végül érdeklődés hiányában kihagytuk), számtalan kávézó, étterem, büfé, cukrászda, szuvenírbolt, csokibolt, söröző várja a turistákat. Szerencsére így hétköznap az abszolút még elviselhető tömeg volt csak a városban.
Meglátogattuk a híres Pierre Marcolini üzletét is, ahol a macaronokra vetettük rá magunkat (és ezzel együtt megállapítottuk, hogy az anya által készített macaronok minimum elérik, de inkább meghaladják minőségben az övéit, legfeljebb az ezerféle töltelék az, ami levett minket a lábunkról), bevásároltunk a Leonidas csokoládéiból is.



Brugge után a második kedvenc programom pedig a mai régiségbazár meglátogatása volt. Kis tervezéssel elmetróztunk és némi sétával hamarosan meg is találtuk az Ecseri piac kicsinyített mását. Illetve csak a terület nagyságát illetően volt kisebb, de választékra jóval fölötte volt a miénknek. Órákig el tudtam volna ott guberálni, ha sem a pénz, sem pedig a korlátozott csomagsúly nem szabott volna határt ennek. Szerintem fél óra alatt ki tudtam volna annyi minden holmit választani, amivel kicsinosíthatnánk a házunkat. A réz petróleumos lámpától elkezdve (Krisztián imádja ezeket, de mivel sajnos megvenni nem tudtam neki, így csak lefotóztam) a festményeken át a régi kilincsek, kávédarálók, könyvek, plakátok, szobrok, konyhai edények tömegén át egészen a bútorokig és a ruhákig minden megtalálható.

Holnap a terveink szerint délelőtt még beugrunk venni ezt-azt otthonra, aztán pedig délután irány a repülőtér, irány Magyarország és irány az otthon, édes otthon. :) Szuper volt ez a pár nap kiruccanás, és ugyan nem lesz csoki gigantikus mennyiségben, de már egyre várom, hogy hazaérjek. :)