2013. október 19., szombat

Nemezelő tanfolyamon jártam

Pár hete elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy szeretnék belekóstolni a nemezelés technikájába. Nem titkolt szándékom egyszer elkészíteni a saját nemezelt nyeregalátétemet, úgyhogy többek között ezért is kezdtem el kutatni a neten nemezelő tanfolyam után. Rá is találtam Eszterre, és szerencsére nála éppen akkor szerveződött egy tanfolyam, aminek a témája a mandala nemezelése volt. Gyorsan jelentkeztem is rá, nehogy lemaradjak róla, így hát ma reggel felkocsikáztam Pestre, hogy délután 2-ig amit lehet, azt ellessek erről a csodaszép, hagyományos kézimunkáról. Nagyon jól éreztem magam, Eszter nagyon segítőkész oktatóként mindent elmagyarázott még nekem is, aki egyedüli kezdőként voltam jelen a csoportban, a többiek már mind gyakorlottabbak voltak nálam.
Pillanatképek a munkafolyamatokról
Délutánra egy hatalmas kerek faliképpel lettem gazdagabb, amit még csak azért nem mutatok meg, mert még szeretnék rá némi díszítő hímzés is tenni, úgyhogy a végeredményről majd később hozok fotót, de már ki is néztük neki a helyet, hogy hova fog felkerülni.

A foglalkozás után pedig anyuékkal töltöttem a nap további részét, egy iszonyatosan finom ebéd után öcsémnek elmentünk megvenni a születésnapi ajándékát is, végül sötétben értem haza kis tanyánkra, ahol Krisz már minden két- és négylábút már megetetett, úgyhogy nekem semmi dolgom nem volt. :)

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

várjuk a képet a művedről :)

Hungrianfarmlife írta...

Még pár napba beletelik, tegnap kezdtem el kihímezni, de egyrészt vennem kell még fonalat, másrészt lassan haladok, mert nem szeretném összecsapni. :)