2013. október 15., kedd

Első igazi kenyerem

2001 óta október 16-án tartják a kenyér világnapját. Ennek apropóján (bár 1 nappal előbb) én is nekipróbálkoztam az első, kézzel dagasztott, sütőben sütött kenyeremnek. Anyutól kaptam egy kenyérsütőgépet, és imádok is vele kenyeret készíteni, mert főleg akkor nagy segítség, ha nap közben jövök rá, hogy elfogyott, viszont bármennyire sok dolgom is van, a gép 3-4 óra alatt teljesen önállóan megcsinál mindent, és csak a végeredményt kell kiemelnem a sütőformából.
Viszont mindenképpen szerettem volna már kipróbálni az igazi, hagyományos kenyérsütést is. Annyi recept zúdult rám ennek hatására, hogy inkább kiválasztottam kettőt, és annak ötvözéséből készítettem el a magamét.

Hozzávalók (legközelebb megduplázom a mennyiséget, mert viszonylag kis cipó lett)
0.5 kg liszt (25 deka sima BL55-ös és 25 deka BL 80-as)
1 ek só
1 csomag élesztő
1,5 dl tej
1 ek cukor
2-3 dl langyos víz

A tejet megmelegítettem, hogy az élesztő és a cukor összedolgozhassanak. Amíg az élesztő felfutott, addig kimértem a lisztet, beleszórtam a sót. Majd hozzáöntöttem a még mindig langyos élesztős-cukros tejet, és elkezdtem összegyúrni, miközben folyamatosan adagoltam hozzá a langyos vizet, de csak annyit, amennyit felvett. Nekem 2,5 dl elég volt hozzá. Addig dagasztottam, amíg el nem vált a kezemtől és a táltól, és már nem volt ragacsos. A tálban hagytam, konyharuhával letakartam, és mivel amúgy is fűtöttünk a sparheltben, leraktam a kellemesen meleg étkezőben, hogy 2 óra alatt a két-háromszorosára keljen.
Amikor letelt az idő, még egyszer átgyúrtam, hajtogattam jobbra-balra, alulról-felülre, és vissza. Ekkor még egyszer letakartam, és kb. fél órát hagytam még pihenni. Közben begyújtottam a gáz sütőt, a legmagasabb fokozatra állítva, és középre rácson beleraktam egy jénait, hogy jól átforrósodjon.
A fél óra után szépen kivettem a tésztát a tálból, a jénai alját kicsit beliszteztem, beleborítottam a kenyeret, a tetejét késsel beirdaltam, illetve a kezemmel vizet spricceltem rá, hogy jó ropogós legyen a héja.
Kicsit visszább vettem a hőmérsékletet, olyan 180 fokra kb, és úgy számoltam, hogy kb 40 percig sütni fogom. 30 perc után kimentem, és letakartam a tetejét alufóliával, mert az gyorsabban pirult, mint a többi része. 10 perc múlva kivettem, a jénaiból kiborítottam, és rácson hagytam kihűlni.

2 megjegyzés:

Pancsi írta...

Hm, érzem a friss kenyér illatát az orromban! :)
Ha a lesz időd akkor nézz át hozzám! ;)
http://pancsigyongyei.blogspot.de/2013/10/dijat-kaptam-d.html

Éva írta...

Büszke vagyok rád, kicsikém!