2013. augusztus 24., szombat

Csalamádé - üvegbe zárt vitamin

Nálunk nagy keletje van a savanyúságoknak, Krisz egész nyáron szorgosan készítette a kovászos uborkát, átlag 2 kilós mennyiségenként, amik nagyjából 2 hétig tartottak ki. Nem tartósítószereztünk, télen inkább megvesszük a bevált savanyúságos árusunktól, de amíg lehet venni kovászolni való uborkát, addig házilag készül. :)
Emellett a csalamádé is nagy kedvenc, úgyhogy végre rászántam magam, és tegnap egy kb 4 kilós zöldségmennyiségből nekiálltam elkészíteni az első próbaadagot.

Hozzávalók:
4 szál répa
6 kovászolni való uborka
6 paprika (lehet piros is)
1 fej káposzta
1 karfiol
4 zöld (még éretlen) paradicsom

2 l víz
3 dl 20%-os ecet
50 dkg cukor
12 dkg só
1 tk őrölt bors
1 tk őrölt kömény
1 tk borkén
(van, aki koriandert is tesz bele, én ezt most elhagytam)

A zöldségeket felvágtam, felaprítottam, felkarikáztam, daraboltam, attól függően, hogy melyik finomságról van éppen szó. Szerencsére az ideköltözéskor találtunk egy bontatlan "Kitchen Wonder" szeletelőcuccot, amin nagyon kényelmesen és gyorsan át tudtam küldeni az uborkát és a répát, így a felkarikázással nem kellett szöszmötölnöm. A legnagyobb lábasban a léhez való anyagokat összeöntöttem (víz, ecet, stb), és amikor a cukor és a só elegyedett, akkor beledobáltam az összes zöldséget. A lényeg, hogy mindenhol ellepje a lé. Tettem rá egy fedőt és 1 napra hűvös helyre raktam pihenni.
Ma pedig kifőzött üvegekbe töltöttem az egész adagot. Ez a mennyiség 4 db 7,2 dl-s és egy kb. 1,5 l-es üvegre volt elég, most pedig már büszkén sorakoznak a baracklekvárok mellett. Ha végre megemelném a fenekem a laptop elől, akkor a szilvalekvár volna a következő harci feladat. :)

5 megjegyzés:

Éva írta...

Az a hasas üveg... khm... ugyebár... :D

Hungrianfarmlife írta...

Igen... :D

Névtelen írta...

Az a borkén, az miért?

Szilvalegvár holnap készül itten borzasztó vörösszilvából. Saját, titoknokos technikával.

Az én savanyám alapja: http://www.nosalty.hu/recept/csalamade-telire-egyszeruen

Erősen tovább ejlesztve..., mind a hozzávalók, mind a fűszerezés tekintetéban.

hali: Éder Mihály

Hungrianfarmlife írta...

Tartósít és kicsit savanyít is. Ez az első csalamádém, biztosra akartam menni :)

Névtelen írta...

Egy kiskanál szalicilt használok erre a célra.
A víz szerintem felesleges. Egy éjszakára letéve (lavórban, kiskádban ikejás dobozban) és lefedve a cuccos, annyi levet ereszt, hogy bőven marad még inni is.

hali: Éder Mihály