2013. augusztus 20., kedd

A macskák kifutója

Huba és Szamek már régóta várnak arra, hogy végre kijöhessenek a fészerből. Ugye az előzmény az, hogy a kutyák sajnos nem tűnnek ezidáig macska-kompatibilisnek, ezért azt találtuk ki, hogy amíg a cicák nem erősödnek és nőnek meg kellően, addig egy elkerített részt kapnak, ahol ugyan a kutyákkal tudnak találkozni, de bajuk nem eshet és ha meg is ijednek valamitől, a fészer ajtaján lévő macskabejáraton bármikor vissza tudnak vonulni a helyükre. Talán így Tücsökék is megtanulják, hogy ők is a tanya berendezései közé tartoznak, nem kellene kárt tenni bennük.
Tegnap végre felszívtuk magunkat és nekiálltunk. Kár volt eddig halogatni (jó, mindig akadt más teendő helyette), mert igazából 1 óra alatt elkészült az egész. Még jól is jött, hogy a déli hőségben kezdtünk bele, mert így legalább gyorsan túlestünk rajta és nem húztuk, mint a rétest. Bár, ennek tudható be, hogy az egyik oldalát elsőre rosszul raktuk össze, de ezen is csak nevetni tudtunk végül. :)

Persze most is, mint mindig, akadtak lelkes segítőink, bár a segítség fogalmáról némiképp eltérő az álláspontunk.
Tücsök Úr
Lunci baba
Pannika
Béla, aki Bella
Csuti és Alba
Végre kint :)

2 megjegyzés:

Éva írta...

Mindenki döglik, csak ti dolgoztok?:D

Alma Kreatív írta...

Valahogy így :) Raktam fel közben egy kis videót is. :)