Nő(ies)nek maradni a tanyán

Olvastam ma egy cikket a címben található témával kapcsolatban, és mivel engem is érint, elgondolkoztam néhány dolgon. És ha már itt van ez a blog, ide írom le, hátha másnak is jól fog egyszer jönni.

Sosem tartottam magam cicababának, nem igazán érdekeltek a mű cuccok, igyekeztem mindig valamelyest a természetesség határán mozogni úgy, hogy a hétköznapi igényesség meglegyen. Nyilván nem tűsarkúban tipegtem le kutyát sétáltatni, és bizony télvíz idején volt, hogy a terepzöld színű gumicsizma is előkerült ilyenkor, de azért ha dolgozni mentem, vagy le Kriszhez Kecskemétre, akkor ügyeltem rá, hogy a lehetőségekhez képest jó összhatást keltsek. Volt, hogy műkörmöt viseltem, előfordult, hogy szolizni is leugrottam, a hajamat általában festettem, mert ha az ember egyszer elkezdi, nehezen tudja abbahagyni, már csak a lenövés miatt is.

Aztán elérkezett az április, mi pedig nekiestünk új otthonunk kitakarításának, felújításának és a költözésnek. Ez idő alatt természetesen a tüchtig küllem körülbelül a 89. helyet foglalta el a fontossági sorban, és az is a praktikusság jegyében döntődött el, hogy milyen ruhát viseljek. Az elején persze minél szakadtabb és kidobásra ítéltebb volt, annál jobb, hiszen ki akarná összefestékezni, összevegyszerezni a kedvenc holmijait?

De a munka oroszlánrésze pár hét alatt lezajlott és elkezdődtek a mindennapok.

Azt gondolom, hogy egy embernél (nőnél és férfinél egyaránt) alapkövetelmény a jól ápoltság és a kulturált megjelenés, függetlenül az életkörülményeitől. Mert nem számít, hogy kemény fizikai munkát végez, egy légkondicionált irodában csücsül egész nap, fotómodell vagy cukrász, esetleg utcaseprő vagy parkolóőr; egy rózsadombi villában, egy belvárosi garzonban vagy tanyán él, reggel és/vagy este van lehetősége tisztálkodni, tiszta ruhát felvenni, megfésülködni.

Már mielőtt kiköltöztünk a tanyára, akkor eldöntöttem: nem hagyom, hogy a tanyasi léttel járó kicsit több időráfordítást igénylő szépség(?)ápoláson csorba essen. Magam miatt sem, de a páromra való tekintettel sem, hiszen bizonyos határokon belül nyilván joggal várhatja el, hogy adjak magamra (ugyanez természetesen fordítva is igaz).

Amik már kezdettől fogva ezzel a témával kapcsolatban felütötték a fejüket, azok a következők:

- állandóan homokos, sáros lábak, kezek, körmök.

- a sok fel-alá mászkálástól keményedő sarkak

- napszítta, össze-vissza szálló haj, lehetőleg gordiuszi csomókba összeállva nap végére

- száraz bőr a lábakon és a kézen, hiszen nyáron állandóan rövidujjú ruhákban mászkálok, ezért a szél, a por és a Nap megteszik együtt a hatásukat

- csípések, kiütések itt-ott, de főleg a kézen és a lábon, amiket vagy valami rovar vagy pedig gazoláskor a gaz okoz

- esetemben a fogyás és a szálkásodás az, ami hamar gondot okoz: ha nem figyelek, pillanatokon belül leszalad rólam néhány kiló, ami lássuk be, hogy a 175 centimhez társuló cca 58 kg esetén nem túl szerencsés. Ehhez elég, ha csak kicsit kevesebbet eszem, mert mondjuk nem jut eszembe, vagy nem érek rá, vagy többet talpalok a szokásosnál. Jó-jó, ne utáljatok! Hízni is nehéz, ha azt tudatosan akarja az ember :D

Miután számba vettem, hogy ezek a dolgok azok, amikre oda kell figyelnem, már sokkal könnyebb dolgom volt, mert egész egyszerűen beépítettem a napi én-időmbe (azaz, amikor magammal foglalkozom). Nem vesz igénybe több, mint fél órát az egész, mégis ha elmarad esetleg, akkor a különbség meglehetősen látványos tud lenni.

Napi többször randim van a körömkefével; jó barátom lett a sarokreszelő; ha kedvem van hozzá és tudom, hogy a nagy hőségben nem olvad le rólam, akkor igenis kifestem a szemem; hetente egyszer erőt veszek magamon, és még ha semmi kedvem sincs hozzá, úgy mosok hajat, hogy utána beszárítom, vagy ha kicsit nedvesebb az idő, akkor ki is vasalom; minden este - bármennyire is húz az ágy - tusolás után még talptól skalpig magamra öntöm a testápolós flakon tartalmát - ha az ember fia/lánya a talpára is ken belőle, akkor még egyel több dologgal tettünk a smirglitalp ellen; és próbálok odafigyelni egyre inkább, hogy rendesen egyek, még akkor is, ha nem vagyok éhes, illetve ami nagyon fontos volna még, de ez világ életemben mumus volt: rengeteg folyadékot kell(ene) inni! A nagy kánikulában persze ez nem okoz gondot, de amint kicsit enyhül az idő, képes vagyok fél liter vízzel meglenni egész nap, ami minden, csak nem egészséges és a bőr is hamarabb öregszik, ha vízhiányos. És mindezek mellett pedig csak akkor veszek fel régi, szakadt, kopott ruhát, ha nagytakarítás van, vagy valami nagy kosszal járó munka. Egy kis odafigyeléssel egész jó eredményeket lehet elérni, és szerintem nagyon fontos, hogy az ember érezze jól magát a saját bőrében. Ha pedig ez megvan, akkor az már kifelé is sugárzik, amit a család vagy a közvetlen környezetben élők tagjai is észrevesznek. :)

Úgyhogy zárszóként mindenképpen azt tanácsolom, hogy aki ilyen élethelyzetben van, vagy majd kerül, az erre is próbáljon meg odafigyelni, mert megéri. :)