Először terepen

Kriszta barátnőm lejött hozzánk látogatóba,  régóta halogattunk már egy közös lovaglást. Mivel ezentúl mindig adott a két ló és a lehetőség a gyönyörű terepezésre, gondoltunk egyet és felnyergeltük Omárt és Dabrát. Krisztián elkészült a nagyon szuper lókikötőnkkel a ház előtt, ezentúl kényelmesen ott tudjuk pucolni és nyergelni a lovakat. Van hely a lovakat kikötni, a kantárokat felakasztani, és a nyergeket is feltenni. Mindezek mellett pedig nagyon stabil is.

Először kicsit lefutószáraztam a kisasszonyt a pályán, hogy kiadja a gőzt magából. Azután ugyanúgy futószáron felültem, Kriszta volt segítségemre. Nagyon kis együttműködőnek és jókedvűnek tűnt (mármint a ló. Nem Kriszta. Illetve ő is, de ez most nem lényeges :D ), úgyhogy döntöttem: kisétálunk az első terepünkre. Omár elképesztően rutinos és magabiztos, ideális egy kezdő ló mellé. Nem ijedezik feleslegesen, bármilyen terepakadályon (árok, kidőlt fatörzs, pocsolya) átmegy és ezzel remek példát mutat annak, akinek még ismeretlenek ezek a dolgok.

Ahogy kiléptünk a tanyáról, máris ott volt az első akadály, egy árok, amin át kellett mennünk ahhoz, hogy folytatni tudjuk az utunkat. Omárékat előre engedtem, majd a kis kunfakóval nekiindultunk. És Dabra a világ legnagyobb természetességével és nyugalmával, stabilan átsétált a túloldalra. Se lefelé, sem pedig fölfelé még csak be sem gyorsított, nem torpant meg, nem ijedt meg.

Egész idő alatt figyelmesen nézelődött körbe, hiszen a tanya körül még sosem járt, de ügyet sem vetett a hozzánk szegődött Tücsökre (másnap pedig Lunára sem, aki teljes sebességgel szokott elrohanni a lovak mellett, előtt és mögött). A mellettünk lévő területen egy traktor nádat vágott, a másik oldalon, pár méterre tőlünk gólya szállt le az esti békavadászatot megkezdeni. Mehettem vele Omár mellett, mögött, de előtt is.

Kriszta és Omár

Egyáltalán nem pánikolt be attól, hogy egyedül kell előre mennie, vagy éppen ha lemaradtunk jó pár méterre mögöttük, akkor sem szaladt utánuk. Amíg megálltunk velük, hogy a friss, még zöld fűből falatozzanak, addig is megállt egy helyben, nem mászkált fel-alá, élvezte a finom ropogós jutalmat.

Találtunk később egy vadkörte és vadszilva fát, beálltunk alájuk, és mi is eszegettünk egy kicsit, jól esett a déli kánikulában, végül hazasétáltunk.

Elmondhatatlanul elégedett vagyok vele, egy rossz mozdulata sem volt egész idő alatt. Egyszer megijedt egy a földön fekvő fémlemeztől, de amikor visszafordítottam felé, akkor egyből odament és megszaglászta, a szájával pedig megbökdöste, s miután rájött, hogy nem jelent rá veszélyt, mit sem törődött vele többé.

Hazaérve pedig még készült egy közös kép is a két tanyatulajdonosról, hadd mutassam meg nektek. :)