Éppen egy olyan időszakban vagyok, amikor a városban élő barátaim már tanyasinak címkéznek, míg az ezer éve tanyán élőknek városi lány vagyok (és szerintem még jó darabig az is maradok). Azon gondolkoztam, hogy én minek tartom magam?
Városinak semmiképpen sem. Azért, mert városban éltem 26 évig, az nem egyenlő azzal, hogy tipikus városi ember lennék. Tizennégy éves koromtól kezdve vágytam a természetbe. Akkor kezdtem el lovagolni is, így némileg ezeket az igényeimet legalább hétvégente sikerült kielégíteni, de mindig ott volt az érzés, hogy bár csak ne lenne vége.
Ugyanezt éreztem akkor is, amikor Silveradon lettem gyakran megforduló lovas - akkor még senki nem sejtette, hogy ettől a tanyától 4 km-re lesz egyszer a sajátunk is -, jártuk a napos- és több napos túrákat, télen és nyáron, hóban-kánikulában egyaránt. És, egyáltalán nem utolsó sorban, itt ismertem meg Kriszt. Mintegy 8-9 évvel ezelőtt. :)
Pár év múlva pedig heteket töltöttem el egy másik lovastanyán, az El Bronco Ranch-en, ahol már gyerekeket oktattam gyerektáborokban, a maradék szabadidőmben pedig lovagoltam. Bent, a Kiskunság szívében, távol bármilyen aszfaltúttól, a bolt a faluban is csak délig tartott nyitva sokszor. És azokban az időkben erősödött meg benne, hogy ez az, ami nekem kell. A Kiskunság. Nem éreztem már igazán jól magam a fővárosban, inkább csak éltem egyik napról a másikra. Amikor pedig 2008-2010 között Kecskeméten laktunk albérletekben, akkor sem volt kerek a történet. Mindig volt bennünk egy pici rossz érzés, amikor a lovaktól haza kellett jönnünk a benzingőzbe, a zajba, és a szomszédok közé.
És most megvan az, amire mindketten vágytunk, ráadásul abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az általunk annyira szeretett országrészen találtunk otthonra, és azon földutak mentén, amiket még mit sem sejtve évekkel ezelőtt róttunk kisebb-nagyobb csapatokban a lovas barátainkkal. Nem probléma, hogy nincs a környéken mozi, pláza, hiperszupermegamarket, a városon belüli tömegközlekedéstől egyébként is undorodtam, a szomszédoktól alig vártam, hogy megszabadulhassak.
Summa summárum lélekben már évek óta nem vagyok városi, fejben pedig már megkezdődött az áthangolódás :) Biztos, hogy számtalan olyan élmény lesz, amin később majd jót nevetünk, a magam részéről én a bogárundoromat nagyon gyorsan le szeretném győzni, mert ha valami, na akkor ez nem egy tanyakompatibilis tulajdonság :D
3 megjegyzés:
Az első tél lesz a legnehezebb, utána már gyerekjáték.
É.M.
Éppen azon gondolkoztunk, hogy ha még az előző télen összejött volna a költözés, valószínűleg nem lennénk ennyire lelkesek. A tavasz és a nyár kitűnő arra, hogy belerázódjunk a hétköznapokba, és így nem lesz akkora mélyvíz a tél :)
Ne izguljatok a téllel..az lesz még csak az igazi varázs..amikor a töltöttkáposztát nap mint nap fel fogjátok melegiteni..a kinnti bográcstüzön..Najó..2 napig..mondjuk..:)
Megjegyzés küldése