2013. szeptember 6., péntek

Befőzés: spagettiszósz

Rajongok a tésztáért. Azon belül is a spagettiért, és ez már évekkel ezelőtt, amikor suliba jártam és otthon laktam anyuéknál, akkor sem volt másként. A dolgos hétköznapok igencsak megkövetelték a szüleimtől a kreativitást és az improvizációt, ha a vacsorakészítésről volt szó, s ennek apropóján fogott bele anya az paradicsomos spagettiszósz nagyüzemi készítésébe minden áldott nyáron. Ugyanis amikor hazaértünk öcsémmel a suliból, és apáék még mindig dolgoztak, viszont esetleg előző napról nem maradt ebédre meleg étel, semmi más dolgunk nem volt, mint kifőzni egy-egy adag spagettit, felbontani a spagettiszósz üvegét, kicsit átmelegíteni, sajtot reszelni rá, majd megenni. Később persze már pirítottam bele sonkát is, vagy bacont, s ha anyuék is otthon voltak, a bolognaihoz csak a darált húst kellett átpirítani.

Idén pedig - mint a lekvárok és a csalamádé esetében is - eljött az idő, hogy én magam készítsem el ezt a nagyon egyszerű, de mégis remek szószt. A pontos arányokat édesanyám blogján találjátok.
Nagyon kivételes helyzetben érezhetjük magunkat, ugyanis gyakorlatilag a szószhoz kizárólag a hagymát kellett máshonnan beszereznünk, viszont a paradicsom és az összes fűszer is (bazsalikom, oregano, rozmaring) itthon megtermett hozzá. Én első körben 7-8 kiló paradicsomot szedtem össze a kertből, és ebből 8 üveg szósz lett a végére. És ahogy elnézem, újabb 8-9 kilónyi paradicsom kelleti épp magát, hogy leszedjem és befőzzem őket, ami nagyjából 10 üvegre lesz elég, úgyhogy a szombati napomat erre fogom beáldozni azt hiszem.

És ha már itt tartunk, írok egy kis listát akár ötletadónak, akár magamnak emlékeztetőül, hogy mikhez szoktuk, vagy mihez érdemes felhasználni: paradicsomos spagetti, bolognai, lasagne, paradicsomos-sajtos tepsis csirkemell, csőben sült tészta, pizza, chili con carne, melegszendvicsre alapozás.

5 megjegyzés:

Éva írta...

Olasz húsgombóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóc :D

Mara írta...

Nagyon szupi, köszi!

Alma Kreatív írta...

Igen, csak az lehet, még kicsit feladná nekem a leckét, és a tiédet úgy sem érheti utol :)))

Ildó írta...

Szia!
Irnal valamikor a biztonsagrol? Mennyire biztonsagos tanyan elni? Kell-e valamitol tartani, mire erdemes odafigyelni stb... Csak ha van kedved, engem nagyon erdekelne...
Szep vasarnapot!

Alma Kreatív írta...

Szia! Hát, igazság szerint ennek nem szántam külön bejegyzést, hiszen másoknak nem igen tudok tippeket adni abból kifolyólag, hogy mindenki máshol él, más közegben, más lehetőségekkel. Mi igyekszünk megtenni, ami tőlünk telik, s többek között a nem kevés házőrző kutyánk is ezért van. :)