2013. szeptember 18., szerda

2013.09.18.

Eltelt az első fél év, amit itt töltöttünk! Közben 2 évszakváltás is volt, most már hivatalosan is ősz van, és ezt az egész napos esőzések is alátámasztják. Na meg a reggeli 5 fok, ami miatt etetéskor már lassan jól fog esni egy vékonyabb kesztyű, és már nem rövidujjúban szaladgálunk ki a házból. Valamelyik este be is gyújtottunk a sparheltbe, és ha már így álltunk, hát főztünk is rajta egy nagyon finom frankfurti levest is, én pedig forralt bort melegítettem magamnak rajta, saját szedésű almaszeletekkel, fahéjjal és egy kis mézzel bolondítva. Közben szólt a zene, még táncoltunk is és élveztük, ahogy a ház melegszik fel.
A 10 mázsa tüzelő felhasogatva és betárazva szárad már, hamarosan érkezik a következő adag. Annyira jól néz ki így felpakolva egymásra! És mivel ez a fürdőszobai fal mentén van, reménykedünk, hogy ez is segít valamennyit majd a hőszigetelésben, mert ott nincs se kályha, se törölközőszárító, tehát marad a fürdés előtti gázpalackos radiátor bekapcsolása.



A kutyák élvezik, hogy melegíti őket a Nap, amikor épp nem a szakadó eső elől kell elbújniuk. A csapat jelenlegi leggyengébb láncszeme ezúttal Alba, aki követte Csutak nyári példáját, és kereket oldott. Mivel mostanában éjszakára vannak kiengedve és nappalra becsukva a helyükre, így egymást követően 3 reggel is arra jöttünk ki, hogy Alba a lovaknál van kint. Aztán emiatt éjszakára bezártuk a kennelükbe, viszont onnan is kiugrott (át a kerítésen), szóval Krisz mehetett összeszedni őt a lucernaföldről. Sajnos őt is meg kellett kötnünk, a forgatókönyv tökéletesen ugyanaz volt, mint Csutaknál. Pánikolva rángatta magát, majd depresszióba zuhanva aludt 1 napig. Aztán 1 nap elteltével elengedtük, akkor nagyon örült nekünk, de aztán a vacsorája után ugyanúgy kiugrott, szóval újabb megkötést kapott. Most megint el van engedve, és úgy tűnik, hogy nap közben eszébe se jut kiszökdösni, de éjjel gond nélkül ismét felfedezőútra indulna. Meg kell magasítanunk a helyüket, úgyhogy ez lesz a legközelebbi felújítási projekt. Panna viszont nagyon kis rendes, szóra azonnal odaszalad az emberhez, és neki nem igazán vannak csavargós vágyai, bár ezt valószínű a sokkal szélesebb testalkata is befolyásolja, mert így sehol sem fér ki a kerítések rései között, ahol Alba még nagy nehezen átszuszakolja magát.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nekem volt olyan dobim, amelyik a 2,5 méter magas kenelen felmászott és kutyálkodott éjszaka a szomszédoknál. Befedtük a kenelt vasbetonba való ráccsal.
A hasogatott szigetelés nagyon jó!
Errefelé sokan szintén így rakják a fát a házköré.

Éder Mihály

Pancsi írta...

Szia! Most találtam Rád. Egyszerűen csodás helyen élsz. A receptjeid klasszak és gyönyörűek az állatok is! Örülök, hogy idetévedtem! Pancsi :)

Hungrianfarmlife írta...

Köszönöm szépen, jó olvasgatást neked, üdv itt! :)