2013. szeptember 10., kedd

A vendégház #2

Vasárnap nagyon sokat haladtunk a kisházzal! Az előzmény itt található. Anett barátosnémra bármikor számíthatok, akkor is, ha a legdurvább dzsuvázásban kell résztvenni és ez most sem volt másképp. Két iszonyatosan kriminális pontja van a vendégháznak: a fürdő és a konyha. Most a fürdőszobának estünk neki, kizárólag a megfelelő vegyvédelmi felszerelés beszerzése után. Nagyon tartottam ettől a helyiségtől, mert pocsékul nézett ki, de amikor már ott voltunk, az az érzésem támadt, hogy mégsem annyira vészes,mint a mi fürdőnk volt anno. Minden esetre fotókat majd csak akkor mutatok róla, amikor már teljesen elkészült, nehogy valaki visszarettenjen a látogatásunktól. :) A héten még minden nap át fogom takarítani domestossal az egészet, és akkor már olyan állapotban lesz, hogy még én is használnám a mosdót, a zuhanykabint és a wc-t is.
A kis szoba túljutott a festésen, a padló felcsiszolásán és a lakkozáson is, úgyhogy most már bekerültek az ágyak és a szekrények.A matracokat még szellőztetjük és neki fogok esni a kárpittisztítóval. Nem tűnnek koszosnak, vagy ilyesmi és ahogy elnéztük, elég jó minőségűek is, de azért jobb a békesség. :)
És mivel délutánra még mindig nem voltunk eléggé elfáradva, a nappaliból is elkezdtünk minden holmit kihordani, a falaktól mindent elhúzni, hogy a héten ott is kifesthessünk.
A kis szoba fázisai tegnapig (az első már a holmik kipakolása után készült)
Ja, az a szörnyű lámpa NEM fog ottmaradni!
A nappalival idáig haladtunk
A takarítóbrigád két oszlopos tagja

4 megjegyzés:

Éva írta...

Elképesztőek vagytok

Hungrianfarmlife írta...

Á, már réges régen készen lehetnénk, csak olyan nehezen vettük rá megint magunkat ugyanarra a munkára, amit még a költözéskor első lendületből megcsináltunk a saját házunkon. De innentől már nem lesz megállás. :) És a konyhánál is majd jól felszívjuk magunkat, és egyszusszra megcsináljuk.

Unknown írta...

Igenyt tartanek a lampara ha lehet

Éva írta...

Figyellek ám benneteket, és nagyon élvezek minden írást!