A kunfakó

Mint már régebben írtam, Dabra, a lovam Eördögh Andráséktól származó kunfakó lovacska. Mivel "első generációs", vagyis az apja konyik, az anyja pedig arab és nem kunfakó, így őrajta még nem jelentek meg teljes mértékben az erre a típusra vonatkozó jellegzetességek. A színe is inkább szürkés, mint sem fakó, a sörénye is világosabb, viszont a háta szíjalt, elvétve 1-2 tigriscsíkot is fel lehet fedezni a lábszárain, de az igazán tipikus kinézetet majd a már benne lévő csikó fogja igazán hozni.

Jelenleg a kunfakó, mint olyan, még nem önálló lófajta, de már a tenyésztési program jó pár éve megkezdődött. A cél egy, a régi magyarok lovához hasonló, nagyon sokoldalú, egységes küllemű,  stabil, kiegyensúlyozott idegrendszerű, "igénytelen" ló kialakítása. Igénytelen alatt itt a strapabírót, a kis igényűt értem. Ennél sokkal pontosabb és lényegre törőbb írásokat Andrásék weboldalán olvashattok.

Jó párszor volt már alkalmunk András jászszentlászlói tanyáján megfigyelni a ménesének viselkedését. Ami már elsőre feltűnhet, hogy nagyon jól hasznosítják a takarmányt, a legmegfelelőbb tartási módjuk a ridegtartás, kíváncsian érdeklődnek az emberek iránt, akik a ménest

megközelítik, és sokszor lehet látni a bemutatókon, lovas rendezvényeken megejtett felvonulásokon, hogy egészen fiatal gyerekek, kamaszok is probléma nélkül el tudják őket lovagolni teljesen függetlenül attól, hogy előtte lehet, hogy csak 1-2 alkalommal volt alkalmuk gyakorolni, összeszokni. A nyáron volt Andráséknál egy baranta tábor, és pont ma került fel ennek a tábornak a kis filmes ismertetője. Érdemes megnézni, ha lenne gyerekem, egészen biztosan ilyen helyre küldeném el táborba, mert igazán értékes dolgokat tanulhatna meg. A klipben szereplő fiatalok közül többet is személyesen ismerek, és azt hiszem, az ő generációjuknak csak jót tenne, ha minél többüknek volna lehetősége ilyen élményekre szert tenni.

Amit én nagyon szeretek Dabrában, az az, hogy nagyon érdeklődő, rendkívül fogékony edzéseken is az új dolgok tanulására, hamar megérti a dolgokat, érzem rajta, hogy gondolkodik a megoldási lehetőségeken.

Nem rebbenékeny, nem túl érzékeny, de nem is "tuskó", viszont alkalmanként nekem is feladja a leckét, hogy hogyan és mint kellene "tálalnom" neki a dolgokat ahhoz, hogy azt szívesen vegye és ne tűnjön ráerőltetésnek.

Ma már ott tartunk, hogy lépésben és ügetésben egyre átengedőbb a szárra, egyre inkább kezd elengedetté válni, az egyensúlyával semmi probléma. Már a vágtát is felvettük a repertoárba, amit elég sokáig nem kértem tőle, viszont épp a múltkor már ebben a jármódban is elkezdtem próbálgatni, hogy vajon leadja-e nekem a fejét, és teljesen jól vette az akadályt, csak még mivel az izomzata nincs teljes mértékben erre felkészülve, még megterhelő neki, úgyhogy csak szép lassan haladunk egyik lépcsőfokról a másikra.