2014. április 18., péntek

Tojáslepény

Ismét a "mi van itthon" kérdés merült fel, amikor azon gondolkoztam, hogy mi legyen a pénteki estebéd. 2 napja megfőztem egy nagyobb adag füstölt sonkát, mert rántott sonkás palacsintára fájt a fogam, de megmondom őszintén, hogy kissé feltorlódtak itthon a munkák és sem időm, sem energiám nem volt hozzálátni. Szerencsére a csirkéink rendületlenül tojnak hónapok óta, most épp össze se merem számolni, hány tojás van a hűtőben, de olyan hetvenre saccolom. Ebből negyvenet rögtön fel is repítünk Pestre a családnak, meg még hátra van egy kis húsvéti tojásfestés is. Viszont ha már ilyen jól állunk tojással, a tojáslepényre esett a választásom.

Hozzávalók (28 cm-s tortaformához)
4 közepes krumpli
10 tojás
főtt füstölt sonka
metélőpetrezselyem
kukorica
só, bors

A krumplikat héjában félig megfőztem, lehűtve meghámoztam és felkarikáztam őket. A tojásokat habosra keverem, beledobáltam az összes hozzávalót (a sonkát apró kis szálakra szedegetve), a sütőt előmelegítettem olyan 200 fokra és beleöntöttem a masszát a kapcsos tortaformába. Majd rá egy percre pánikszerűen kapkodtam serpenyő után, ugyanis orrán-száján folyt ki a tojás. Pedig még gondoltam is rá, hogy kéne bele sütőpapírt tenni. Hát tettem, utólag, miután feltöröltem a pultot, a földet. Serpenyőből visszaöntöttem a már sütőpapírral kibélelt formába, és 20 percre bevágtam a sütőbe. Jót tett volna neki még egy kis kecskesajt, de enélkül is finom lett.

5 megjegyzés:

Detti írta...

ezt mindenképpen kipróbálom jövő héten :)

BoGyo írta...

Nagyon guszta!!

Hungrianfarmlife írta...

Megmondom őszintén, én arra számítottam, hogy a habosra vert tojás majd szépen megemelkedik, de nem tette. :D De az ízén ez mit sem rontott. :)

Hungrianfarmlife írta...

Finom is volt, hamar elfogyott.:)

galonya írta...

Kisebb módosításokkal (+snidling, sonka helyett kolbász és virsli, ez volt itthon, tetejére füstölt sajt darabkák) ez volt a ma esti vacsink, fejes salátával.
Egy laposabb kerek piteformában sütöttem, az enyém viszont úgy megemelkedett, hogy én meg azért kapkodhattam egy tepsiért, amit alátettem, mert félő volt, hogy kifut a formából, de szerencsére elég szilárd volt már, és nem folyt ki, de kb. duplájára emelkedett.
Köszönet a receptért, nagyon finom volt, biztosan készíteni fogom még!
Szép húsvétot nektek! :)