2013. július 31., szerda

2013.07.31.

Tegnap, míg világos volt, még gyorsan nekikezdtünk a vendégház kisszobájának. Lecsiszoltuk a falat, amit előző nap kigletteltünk, és aztán festettünk. Csak sajnos a maradék festék nem volt elég, úgyhogy még venni kell. Utána amíg Krisz megetette a malacokat, csirkéket, kis- és nagykutyákat (később én még a makkákat), addig Dabráztam. Irtó ügyes a kislány, abszolút jól veszi azokat a dolgokat, amiket próbálgatok vele. Lép, üget, vágtázik és megáll már pöccre, hátra, illetve oldalra is lép, megy az eleje- és a hátulja körüli fordulat, abszolút nem izeg-mozog nyergelés közben sem, és most már úgy, hogy én egy helyben maradok, el tudom küldeni tetszőleges pontba magam körül bárhova, legyen az egy előre kinézett karámfa, vagy villanyoszlop, vagy egy épp a karámban kapirgáló csirke. :) Ma szerintem bevonszolok pár oszlopot a karámba és cavalettizni fog, hogy kicsit tornáztassam a hátizmait is. :)

Este 6 óra körül aztán kis tanyánkból távozott az áram. De még a környékről is. Egészen éjfélig vissza sem méltóztatott jönni, úgyhogy életem első kenyérsütése nem lett tökéletes, mert még pont fél óra kellett volna a kenyérsütő gépnek, hogy szép barnára süsse a kenyeret. Megjegyzem, így is nagyon finom lett és az állaga is szuper, de a héja nem ropogós és sápadt.
És mivel a vízszivattyú is árammal működik, így aztán vizünk sem volt. A lovakkal nem volt gond, nekik még félig volt a hordójuk, de a többi négylábúnak bizony egy ősrégi kútból kellett húzni vizet. Sajnos nem a legtisztább, mert már csak fél méter víz van benne, utána meg sár és iszap, de úgy voltunk vele, hogy ha valamelyik állat megszomjazik, átmenetileg ez is jó lesz, de reggelre megoldódott a dolog. A konyhában gyertyával, a ház előtt pedig fáklyákkal világítottunk, szóval alapjában véve nagyon romantikus volt, csak azért aggódtunk, hogy a hűtő és a fagyasztó ne olvadjon le, illetve a vízhiány sem szerencsés. Jó lenne a következő években erre valami megoldást találni, mert jobb félni, mint megijedni.

Mivel tegnap végre nem a 40 fokos kánikula gyötört, nem csak az idő enyhülésével dugtam ki az orrom a házból, hanem szinte egész nap tettem-vettem. Többek között kisétáltam megnézni, hogy állnak a szilvafák, de sajnos ezek elvadult fajták lehetnek, mert alig 3-4 centisek voltak rajta a gyümölcsök, ráadásul már mind aszalódásnak indult,és még így is kőkemény volt mind, szóval hogyha szilvalekvárt is szeretnék idén eltenni, akkor bizony nem sajátból lesz elkészítve. Azért egy jó nagy marékkal vittem be a tyúkoknak belőle. Egyébként is gyümölcsnapjuk volt, mert egy fél dinnyét megkaptak több részre felvágva, és abból is lakmároztak boldogan.
Gyümölcsnap :)
Dabra és Omár
Luncika elkísért a szilvakeresős utamra
Ma reggeli harmat :)

6 megjegyzés:

Éva írta...

gyümölcsnap:)

Lidike írta...

Örülök, hogy ide találtam, végig olvastam minden bejegyzést. Nagyon ügyesek vagytok. A mi álmunk is egy tanya, de egyenlőre beérjük a kertes házikónkkal. Ha érdekel majd nézz be hozzánk, a mi kis portánkról szóló blogba.
Ja nagyon szép képeket készítesz, öröm nézni őket :)

Mara írta...

Tényleg gyönyörű fotók!

Alma Kreatív írta...

Egy technikai kérdés, mert ezen most meglepődtem: akik Mozilla böngészővel olvassák a blogot, azoknak minden fotó megjelenik? Mert én most kivételesen nem Chrome-ból léptem be, így viszont azt látom, hogy a Lunás és a harmatos fotók nem jelennek meg, csak a képaláírásuk.

Lidike írta...

Én mindent látok :)

Alma Kreatív írta...

Köszönöm! Sokszor egyszerűbb itthon előkapni a kis kompakt gépet, de azért amikor van kedvem és időm, akkor mindig kezembe kapom a Nikont és akkor nem csak lődözök, hanem próbálok "fényképezni" :)