2013. július 6., szombat

Szemetes illatosító házilag

Pillecukor blogján találtam rá erre a nagyon szuper trükkre, és nem késlekedtem kipróbálni. Nekünk elég nagy szemetesünk van, 110 l-es zsákot szoktunk bele venni. Mióta gyakorlatilag minden ételmaradék, vagy zöldségpucolási hulladék az állatoknak megy, a legtöbb papír alapú szemetet pedig igyekszünk télire félrerakni a fűtési/tüzelési szezonra, csak a műanyag, a nejlon és egyéb hasonló hulladék gyűlik nálunk. Igazi királyok akkor lennénk, ha mindezt ráadásul szelektíven is gyűjtenénk, de... Na jó, bevalljuk őszintén: rohadt lusták vagyunk ebből a szempontból. Ráadásul a vegyes konténer, ahova heti egyszer visszük be az összegyűlt szemetet, az nem szelektív. Én idővel szeretnék azért lehetőség szerint erre áttérni, de jelenleg több vele a macera. Az ügy érdekében fúrattunk egy kutat, így már a palackok sem fognak nálunk tömött sorokban felgyűlni, de jelenleg ennyit tudunk tenni.

Szóval, hetente egyszer ürítjük a szemetest, és nem telik meg túl hamar, így aztán előfordul, hogy a hét második felére már nem patyolat illat árad onnan. Nem durva, de kis mértékben sem szeretjük a kukaszagot. Ennek érdekében készítettem el hát a kis szagmentesítő tablettákat. Pillecukor részletesen leírta, de legyen meg itt is, hogy mi kell hozzá. Az elkészítési ideje durván 5 perc volt.

3 tasak (azaz 2/3 bögre) szódabikarbóna
fél bögre só (ehhez inkább a nem túl durva szemcsézettségű só a jó)
1 citrom héja és leve
fél tk. mosogatószer

A hozzávalókat a fenti sorrendben szépen egymáshoz adagoltam egy edényben. Nem kell meglepődni, a citrom és a szódabikarbóna találkozásakor pezsegni kezd a cucc. Pillecukor jól fogalmazta meg, hogy olyan állagúnak kell kb. lennie a masszának, mint mikor a homokozóban vizes homokból formát készítettünk gyerekkorunkban. Utána pedig sütőpapírt vettem elő, és diónyi nagyságú golyókat formáztam, amit aztán lelapítottam hogy tabletta formájúak legyenek.
1 éjszakát állni kell hagyni száraz levegőn, hogy kiszáradjanak. Ezután befőttesüvegben el lehet addig tárolni, amíg szükség nem lesz rájuk. A szemetesbe csak úgy á la nature kell beledobni egyet vagy kettőt.

5 megjegyzés:

Zóra írta...

Szia!
Vár nálam egy díj rád! :)

http://noipraktikak.blogspot.hu/2013/07/dijat-kaptam.html

marta írta...

gyüjtsétek az üres palackokat(üvegeket)..gyönyörü szélvédő falat lehet belőle csinálni..linket megadom üzenetben(ha megtalálom)....főleg az Unicumos..meg a jagereseket...ami majdnem olyan méretü mint egy tégla..gyönyörüen átjön rajta a fény is..:)

MoniM írta...

Jó ötlet, de speciel nálatok, ha ételmaradék nem kerül a szemetesbe, akkor mitől büdös? :-)

Hungrianfarmlife írta...

Kávézacc, tejes zacsi, véletlenül a hűtő hátuljában felejtett ételmaradék, amit már a malacoknak se adnék oda, sörös doboz... Ilyenek. :)

MoniM írta...

Igen, ismerős a helyzet... Pedig mi mindent szelektíven gyűjtünk, de elvileg a fémet, műanyagot is kimosva kéne gyűjteni, gyakorlatilag meg nem tudom... :-) Meg sokszor ki se lehet mosni (pl. olajos üveget, margarinos dobozt), legalábbis drága és időigényes, akkor mi is a sima szemetesbe dobjuk. Egyébként pont ezért a romlott kaját is inkább elássuk, ill. van kiásva egy gödör a kertben, ha betelik, akkor betemetjük.