Disznóvágás szomszédéknál

(érzékenyebb lelkűeknek csak óvatosan ajánlott bejegyezés)

Már párszor említettem Gyuri barátunkat a blogban, aki pl. karámot is átjött hozzánk építeni, meg rengeteg dologban adott már tanácsot, tőlük hozzuk a lovaknak a répát is, satöbbi. Nálunk jövő hétvégén lesz a disznóvágás, viszont napok óta stresszeltem magam, hogy még életemben nem vettem ilyenen részt, azt se tudom, mi lesz a dolgom, bírni fogom-e én gyomorral, mi után mi következik, milyen cuccokat kell beszereznünk és még vagy 50 ilyen kérdés keringett a fejemben. Persze elsőként és folyamatosan az fogalmazódott meg bennem, hogy hogyan tudnám én ezt az egész történést megúszni. Én vagyok az a városi lány, aki sikítozik, hogy úristen, szenved a szerencsétlen, képes volnék bőgve elé állni a disznónak, hogy márpedig nem vágjuk le, és különben is, nem mesélhetnénk-e neki elaltatás előtt, meg egyáltalán, én tulajdonképpen kihívom magunkra az állatvédőket. :D

Tegnap este, olyan 11 felé épp ezt panaszoltam Gyurinak, aki egyből mondta, hogy de hát náluk vasárnap lesz két disznóvágás reggel 5-től, menjek át, nézzem meg, figyeljek. No, gyorsan áthúztam a vasárnapi tennivalóimat - többek között pár növényt, fűszert ma szerettem volna palántázni, tegnap már begyűjtöttem hozzá a karámokból a vakondtúrás földet, meg palántázóföldet is vettem, behoztam az edényeket, a földet a kályha közelébe raktam, hogy majd ne hidegbe vessem a magokat, de ez most akkor tolódik hétköznapra - és azonnal letettem magam aludni, hogy másnap, ha nem is kezdésre, de korán odaérjek. Krisz inkább itthon maradt, neki már nem újdonság a disznóvágás, meg pihennie is kell néha, úgyhogy ő még békésen szunyókált, amikor én leléptem gyilkosságot nézni.

Nem sikerült túl jól aludni, izgultam, igazából kíváncsi voltam, túl akartam lenni rajta, de egy porcikám se kívánta. Végül reggel megérkeztem, addigra az első malac már lógott az állványról lefelé, meg volt tisztítva, és épp a darabolás történt, úgyhogy szerencsére nem rögtön a leszúrástól kezdtem el barátkozni a látvánnyal.

A böllér nagyon "szépen" tette a dolgát, szakavatott mozdulatokkal kábé fél óra alatt elkészült vele.

A másodiknál már azt terveztem, hogy bármi lesz is, még ha befogott füllel, de végignézem a levágást, mert muszáj, mert ha kell segíteni a sajátjainknál, ott még nehezebb dolgom lesz a sajnálat miatt, hát már most hozzá akartam szoktatni magam a gondolathoz (nem sikerült).

A legjobban a visítástól, a kínlódástól féltem, hogy szenvedni fog az állat. Nos, életemben ilyen csendes disznóvágásról még nem hallottam. A böllér bement az ólba, a malac körbeszaglászta, nem volt se huzavona, a semmi, hanem szépen rácsorgatta a hideg vizet vödörből a nyakára, majd fogta a sokkolót, és kiütötte. Egy nyekkenés nem hallatszott, a disznó azonnal összeesett, mozdulatlanná vált, majd amíg megszúrták a nyakát, sem történt semmi. Nem pattant fel félholtan, nem voltak halálhörgések, visítozások, halálra rémült menekülési próbálkozás, semmi. Én ugyan az elmúlt életért magamhoz híven pár könnycseppet elmorzsoltam,

de nem kezdtem el hisztériázni, úgyhogy azt hiszem, nagy lépést tettem meg előre. Gyakorlatilag az egész művelet a nyakon öntéstől számítva 3 kötőjel 4 perc alatt lezajlott. Innentől pedig már ugyanaz a művelet vette kezdetét, mint az első esetben, annyi különbséggel, hogy ezzel párhuzamosan megkezdődött a húsok szétválogatása és a kolbásznak való ledarálása. A töltésnél már nem voltam ott, jönnöm kellett haza, meg bár semmi dolgom nem volt, lefárasztott, hogy a betegeskedés óta ma először voltam 1 óránál tovább talpon.

A köztes időkben Gyuri megmutatta, hogyan is működik a rotakapa, hiszen miután Laci bácsival ismét felszántatjuk a veteményest, rotával fogunk végigmenni rajta, láttam gyümölcsfametszést is, úgyhogy nagyon élménydús volt ez a nap. Nagyon a levegőben van már a tavasz, hamarosan a "semmittevésből" és a téli szunyókálásból azon fogjuk kapni magunkat, hogy nyakig ér a sok teendő. Én már nagyon várom, de jól be kell osztani majd minden időnket. 

Ha lehet így fogalmazni ilyen témában, azért örülök, hogy egy ilyen volt az első, amin részt vettem, és nem egy olyan, ahol méltatlan módon, hullarészeg félnótások és cseppet sem humánus próbálkozásokkal ölik le a szerencsétlent. Szívből bízom benne, hogy a mi Hurkánk és Kolbászunknak is ilyen vég adatik majd meg. Addig pedig minden etetésnél kedves vagyok velük, már nem idegesítem fel magam, ha arrébb löknek, és már a harsány visítozásuk sem zavar 10 centire az arcomtól, ahogy a vödörből kiöntöm nekik a kajájukat. Igazából aranyosak... és mi lenne, ha le sem vágnánk őket?!

Borsókrémleves

Ha már különösebb történés nincs most felénk, akkor legalább 1-1 recepttel frissítem a blogot. Hamarosan lesz miről írnom, mert jövő héten disznóvágást tervezünk (én nem, mert már azóta megsajnáltam szegény röfögiket, bármennyire is böték, hangosak és lökdösődősek az utóbbi hónapokban). Hurka és Kolbász már alulról súrolja fejenként a 100 kilót, úgyhogy eljön lassan az idejük. Én még nem tudtam eldönteni, hogy itt legyek-e vagy sem a vágásnál, bár az biztos, hogy az elején nincs az a pénz és Mindenható, hogy végignézzem a vérengzést; és legfeljebb a későbbi porciózásban fogok tudni segédkezni (persze, ha addigra kigyógyulok már ebből a vacak náthából, ami pár napja keseríti az éjjeleimet és a nappalaimat).

Vágyom már nagyon a tavaszi zöldek látványára, úgyhogy ennek fényében ma egy kis borsókrémlevest dobtam össze, ami azért is volt jó választás, mert pillanatok alatt elkészült, és semmit nem kellett igazán pepecselnem a konyhában.

Hozzávalók (2 személyre)

6 deci alaplé

40 dkg borsó (most épp mirelit)

1 deci tejszín

2 ek vaj

2 gerezd fokhagyma

petrezselyem

só, bors

Az alaplét odatettem egy lábasban forralni. Amikor ez megvolt, a borsót beleöntöttem a fokhagyma társaságában és puhára főztem. Egy merőkanálnyi borsót külön szedtem egy kis tálkába, a lábasban maradtakat pedig egy botmixer segítségével krémesre pürésítettem. Hozzáadtam a tejszínt, a vajat és a fűszereket, valamint a különszedett egész borsószemeket is visszaraktam (így nem lesz túl monoton a krémleves), és utoljára összeforraltam. Ha nem száműztem volna most magam egy időre a tészta- és kenyérmentes diétába, akkor friss pirítóssal ettem volna vagy pirított zsemlekockákkal, de most erről lemondtam (és marha büszke vagyok magamra). Még két ötletem van feltétnek hozzá: az egyik a sült baconszeletek, vagy pedig ropogósra megsütött, reszelt sajtból álló kis sajttallérok, de most ez utóbbihoz már nem volt erőm, inkább visszabújtam az ágyba pihenni.

Horvát emlék: a burek

2008 őszén egymás után kétszer is lehetőségünk adódott, hogy Horvátországban nyaraljunk. Az első alkalom nagyon különleges emlék számunkra, mert az volt az első közös nyaralásunk, csodálatosan boldog napokat töltöttünk el egy kis tengerparti falucskában. Minden reggel bementünk a főutcára, hogy megigyunk egy ébresztő kávét, és a helyi Pekara-ban sorba álljunk egy sós, túrós finomságért, amit ott ismertünk meg, és nagy kedvencünkké vált. Ez a Burek sa sirom névre hallgató étel, gyakorlatilag réteslapokból, túróból és tejfölből áll, nagyon egyszerű, de mégis fenséges.

Amikor hazajöttünk, mindenáron szerettük volna reprodukálni a receptet, és ebben nagy segítségünkre volt az is, hogy édesanyámékkal is elmentünk később ugyanerre a helyre, megkóstolták és megszerették ők is, így aztán profi segítségem volt. Nagyon finom lett az otthoni próbálkozás, de valahogy nem volt ugyanaz, évekig nem is kísérleteztünk vele.

Tegnap aztán Krisztián mondta, hogy úgy enne egy bureket! Nosza, nekem se kellett több, felcsaptam az internet nagy szakácskönyvét, és az anyu féle recept alapját megpróbáltam a neten olvasottakkal valamennyire kiegészíteni. Végül találtam egy olyan receptet, amiben a fotón tökéletesen ugyanúgy nézett ki ez a finomság, mint amilyet kint ettünk, és annyira egyszerűnek tűnt az elkészítése is, hogy végül megszavaztam neki a bizalmat. Nem tettem rosszul!

Hozzávalók (szűk 4 személyes adag):

25 dkg túró

4-5 evőkanál tejföl

1 csomag réteslap

fél tk só

2 dl víz

1 ek vaj

fél tk sütőpor

1-1 ek tej és olaj elegye

A sütőt bekapcsoltam és amíg 200 fokra felmelegedett, azalatt pont el is készültem a burek összeállításával. Egy egészen kicsi lábasban odatettem a vizet és a vajat, hogy felforrjon, s amikor ez megtörtént, beleszórtam a sütőport is (ebben az összetevőben ugyan nem vagyok biztos, hogy bármit is hozzáad az élményhez, de rajtam ne múljon, én beleraktam, s talán kicsit tényleg testesebb lett az egész). Egy másik tálban pedig villával összetörtem és elkevertem a túrót a tejföllel és a sóval. Van, aki ekkor egy tojást is hozzákever, de én kihagytam és utólag látom, hogy nem hiányzik belőle.

Egy kisebb, kb. 20 cm hosszú jénai alját és oldalát kicsit kivajaztam, megszórtam vékonyan zsemlemorzsával, hogy ne ragadjon majd oda a tészta. Az aljára 3 réteslapot simítottam ki. Nem baj, ha azz edény szélén túllóg, ezt majd a végén a tetejére hajtogathatjuk. Fogunk további 3 réteslapot, egyenként eltépkedtem őket olyan 3-4 részre, a kis lapdarabokat összegyűrtem és a tepsibe raktam. Ezt meglocsoltam kanálból a felmelegített vizes-vajas-sütőporos löttyel, majd pedig egyenletesen elosztottam rajta egy réteg túrós masszát. Erre újabb 3 összegyűrt réteslap érkezett, amit szintén meglocsoltam a vajad vízzel, utána pedig a túróval. Ezt addig ismételhetjük, amíg van túró és van réteslapunk bőséggel, de a végére mindenképp hagyjunk meg 3 lapot a tetejére, amit az egészre rásimítunk, és elrendezünk, hogy sehol se lógjon ki/le a tepsiből. Sütés előtt még egy evőkanál tejet egy evőkanál olajjal összekeverünk, és ezzel megkenjük a tetejét, hogy szép pirosra süljön majd.

Sütője válogatja, mennyi idő kell neki, az enyémben a tetejének és az aljának a pirulásáig 40 percet kellett várnom, és az utolsó 15 percben le kellett takarnom a tetejét, hogy ne égjen meg.

Mindenképp ajánlatos legalább addig várni vele, amíg langyosra hűl, mert frissen, forrón nem az igazi, kell neki, hogy egy kicsit álljon. Sőt, ha este készítjük el, még másnap reggel is tökéletes!

Megtartjuk ezt a receptet, mert egyöntetűen mindketten azt mondtuk, hogy EZ AZ! Ugyan nagyon hiányzott az élményhez a tenger sós illata, és a forró napsütés, de legalább az ízlelőbimbóink Horvátországba utaztak pár percre. :)

Egy enyhe nap

Nagyjából semmi bajunk nincs az évszakokkal, mindegyiknek megvan a maga szépsége, de minden télen elérkezik egy pont, amikor már egy porcikánk sem kívánja a hideget, a sötétedést és a borult égboltot. Most is így van ez, hogy amióta leesett a hó, azóta csúszkálunk a jégen, napi 3 kosár fát tuti eltüzelünk, úgyhogy ma kifejezetten vidám leettem attól, hogy már a reggeli etetéskor is hét ágra sütött a nap, és végre a hőmérő higanyszála is kezd közelíteni a nullához. Tegnap nap közben már volt 7 fok is!

A kezem a sok gépeléstől, ami a munkához szükséges, most bemondta az unalmast, borogatnom és pihentetnem kell (kéne...), úgyhogy most két feliratozás között beiktattam egy órácska szünetet. Ez alatt kimentem a leendő kert helyére sokadjára, újra elképzeltem magam elé, hogy mit hova kellene ültetni, hol húzódjon a kerítés, hol az ágyások és utak, hova kerülhetne a vízgyűjtő tartály, stb. Néhány óra tervezgetéssel el is készültem a veteményes tervrajzával, ezt fogjuk irányadónak figyelni, amikor már ott tarthatunk, hogy nekiállunk a kerti munkáknak.

Döntöttünk végre, hogy ha elolvad a hó, felrotáljuk az egészet, kiszedegetjük a gazokat, az akác csemetéket, és nem fogunk gyomirtózni. Idén még kapával és kézi munkával küzdünk az esetleges gyomok ellen, bár közel sem tűnik olyan tarackosnak, mint a tavalyi hely volt, és majd ősszel, ha véget ér a kerti szezon, letakarjuk szalmával, fóliával, és akkor jövő tavaszra elvileg gazmentes lesz a terület.

Apropó, meg is mutatom a tervrajzot, hátha akad valakinek valami észrevétele vele kapcsolatban. Igyekeztem úgy pakolgatni a zöldségeket, fűszereket, hogy egymást ne akadályozzák, hanem segítsék a növésben. Az utaknak pedig azért hagytam ennyi helyet, mert most ennyi az a mennyiségű növény, amivel foglalkozni szeretnénk, ez a 120 nm bőségesen elég nekünk. A lucullus, a csíkos cékla és a szivárvány színű sárgarépák édesanyámé lesz főleg, ezek az ő kérései voltak, hogy legyenek. :) Ráadásul még így is maradt egy ágyás, amibe a már meglévőkőn kívüli további fűszereket tervezek, de ezt még meghagyjuk, hátha jön valami ihlet, hogy mit vessünk bele. :) Tavaly a fűszereim cserépedényekben voltak, de most szeretném ezeket is kiültetni, mert sokkal nagyobb mennyiséget tervezek, hogy legyen miből szárítani is. Már annyira vetném a magokat, de annyira messzinek tűnik még az igazi tavasz és a melegebb idő, hogy várunk március első hetéig vele, mert nem akarjuk, hogy megnyúljanak a nevelőedénykékben, mire a kiültetésre kerülne sor.

Veteményes tervünk 2014.

És ha már olyan jól éreztem magam kint a napsütéses szabadban, kicsit kiültem a ház elé is napozni. Üdítő volt!

Brassói aprópecsenye (pulykából)

Olyan rég volt már recept, és ez most egyébként is klasszul sikerült, ezért aztán még fotót is tudtam róla készíteni. Nagyon kevés dologban szeretem a sertéshúst, és néha nagy harcok mennek nálunk a milyenhúslegyen,egyáltalánkell-ehúsmindig,deénhústakarok,deénnem téren, hogy most kompromisszumos megoldásként pulykából főztem meg a brassóit.

Hozzávalók (mi kétszer ettünk belőle, tehát 4 személyes az adag)

1 kg pulykamell vagy aprólék

1 nagy fej vöröshagyma

2-3 gerezd fokhagyma

3 marék borsó

só, bors, pirospaprika

Köretnek 6-8 nagyobb krumpli.

A hagymát apróra vágva kevés olajon megdinsztelem, közben picit megsózom, hogy levet eresszen és könnyebben párolódjon puhára. Jöhet hozzá a csíkokra vágott hús, és addig forgatom, amíg szépen ki nem fehéredik mindenhol. Ekkor hozzáadom a fokhagymagerezdeket, sózom, borsozom és felöntöm egészen kevés (épp, hogy ellepje) vízzel.

Nagy lángon a hús puhulásáig a következő köröket futom egymás után: víz elpárolog, zsírjára sül a hús, újra felöntöm vízzel. Megint hagyom, hogy elpárologjon, megint felöntöm. Fontos, hogy ne használjunk egyszerre sok vizet, mert akkor a hús csak fő a levében, de nem sül.

Amikor már a hús kezd teljesen megpuhulni, akkor az utolsó zsírjára süléskor félrehúzom a tűzről, megszórom egy vagy két teáskanál pirospaprikával, összeforgatom, ha kell még, akkor sózom borsozom. Utoljára is felöntöm vízzel (ha szeretnénk, hogy jó szaftos legyen, akkor ezúttal már nem kell teljesen elfőzni a húsról), hozzáadom a borsót, és készre főzöm.

Amíg a hús készül, addig sós vízben a kis kockákra vágott, megpucolt krumplit megfőzöm (nem kell nagyon puhára), ha kész, akkor leszűröm és hagyom teljesen kihűlni. Ha ez megvan, és már a hús is kezd kész lenni, akkor olajat melegítek egy nagy serpenyőben, és több adagban szépen kisütöm a krumplit. Ha ügyesek vagyunk, a két fogás egyszerre készül el.

Hóhelyzet 2.

Annyira, de annyira, de annyira gyönyörű körülöttünk minden ebben a hatalmas hóban, hogy naponta több tucat fotót és videót készítek róla, ezért néhányat hoztam ide, a blogba is.

Ma reggel, ahogy mentem ki etetni, ránéztem a hőmérőre, ami igen csak barátságtalan módon -14 fokot mutatott. Mire felöltöztem (harisnya, térdzokni, cicanadrág, bélelt téli nadrág, hosszú ujjú póló, rá rövidujjú póló, pulóver, termo kardigán, kabát, sapka-sál-kesztyű, csizma), már "csak" -12 volt, ezt az állapotot meg is örökítettem.

Sajnos valamelyik este sikerült a lovaknál lévő fagycsapot nyitva hagyni, úgyhogy amíg ki nem olvad, addig lehet a házból vödröket cipelni nekik... Már egy pár órája dolgozik a beszerelt fűtőszál, de azt hiszem, ez most halottnak a csók kategória. Krisz már fel se húzta ezen magát, pedig az esti itatásnál ő szívhatott a vödörcipeléssel, de szerintem mióta bejöttek a nulla és mínusz körüli idők, azóta számított rá, hogy valamikor eljátszom ezt. :) Közben pedig sikeresen hozzászoktak az istállóban történő etetésekhez, már nem szaladnak ki rémülten, ha a saját patájuk dobban a talapzaton (gondolom, ehhez az is hozzájárul, hogy már nem a csupasz padlón kopognak a patáik, mert a kis drágák egyenletesen beterítették trágyával, mert milyen buli már az, hogy ugyan a fagyos időkben nem hajlandók behúzódni, viszont sz.rni és enni pont megfelel nekik, hisz úgy is van személyzet, aki majd kitakarítja...)

Hóhelyzet

Kérem szépen, tegnap délután óta megállás nélkül esik/szakad/szálldogál a hó váltott intenzitással, úgyhogy ennek köszönhetően mintegy 20 centis hó takart be minket. A reggeli etetés kicsit tovább tartott, mint szokott, mert a talicskán nincs sítalp, pedig nem volna rossz ötlet. A baromfik ugyanúgy, mint az első hónál decemberben, most is nagy szemekkel nézték, hogy ez micsoda, és az egész bagázs ott gubbasztott a szín alatt. Egyedül Putyika (a kis fekete) és János voltak olyan merészek, hogy megpróbálták átrepülni a hótakarót, de kb. 4 méter után belátták, hogy lehetetlen. :D

2014.01.24

Úgy tűnik, a csendes, eseménytelen január nem csak a hétköznapokban, hanem a blogbejegyzéseken is meglátszik. Nem tudok beszámolni semmi olyan újdonságról, ami említésre méltó volna különösebben.

Azon kívül persze, hogy a karácsony alkalmából kapott pihentető wellness napokról most érkeztünk haza Krisztiánnal. 3 nap, 2 éjszakát Pécsett töltöttünk egy Mecsekben található wellness szálloda kényelmét, egymás társaságát, a pezsgőfürdőt, a különféle szaunákat és az isteni ételeket élvezve. Kirándultunk egyet Villányban, megnéztük a Siklósi-várat, mindkét este körbejártuk a kivilágított Pécs belvárosát, ettünk hatalmasakat, én kaptam egy profi masszírozást is, úgyhogy egyszerűen remekül éreztük magunkat!

De a legjobb az egészben az volt, hogy amikor elindultunk hazafelé, nem volt bennünk az az érzés, hogy ó, de kár, hogy vége van és visszakerülünk a hétköznapokba és megint vár ránk a reggeli-esti etetés, favágás, tűzrakás, hanem boldogok voltunk, amikor megláttuk az útról a mi kis tanyánkat, amire ismételten és egyre rutinosabban édesapám vigyázott.

Mire bepakoltuk a házba a csomagjainkat a kocsiból, elkezdett esni a hó, ráadásul olyan mennyiségben, hogy 1 óra alatt egyenletes hótakaró borított mindent. Ha reggelig így folytatja, kb. 15 centi is lehet majd.

A lovakat az esti etetésnél már elkezdtük beszoktatni az istállóba, mert bár az ajtaja éjjel-nappal nyitva van és önszántukból bármikor behúzódhatnak, egyszerűen nem használják. És bár világéletükben ridegtartásban voltak, azt gondolom, ez nem ok arra, hogy hagyjuk, hogy jégcsapok lógjanak a hasuk aljáról, és a hátukra hullott hó 5 centis jégtakaróként hűtse őket. Most még minden furcsa dobbanástól, puffanástól megijednek odabent, de azt hiszem, reggelre azért el fog fogyni nyugalomban a bekészített szénájuk, és majd már a reggelit is oda fogják kapni.

A vendégház #4 - kész!

És végre, december 31-re elkészültünk a vendégházzal! Sokáig húztuk, mit a rétestésztát, bőven volna rajta még mit alakítani, fogunk is még csiszolni rajta idővel, de most már használható állapotba került. Tavasszal valószínűleg nem fog ártani neki egy jó kis csatorna-karbantartás (sajnos szerintem mindannyian tudjuk, mivel jár az, ha egy rég nem használt, beszáradt wc-t egyszer csak újra elkezdünk üzemelni, és abból milyen buké tud alattomosan felszínre törni), ha egyszer a kezünkbe kerül egy padlócsiszoló, akkor biztos nekiveselkedünk a régi hajópadlót felcsiszolni, és még a konyhai mosogatónál lévő leesett csempét is pótolni kell, de ezek már mind-mind másodlagosak.

A szokásos before-after fotó :)

A kupáink, oklevelek, érmek, emlékplakettek a főszereplők.

Krisz legújabb alkotása, az új mosogatószekrény

A Ritáéktól kapott asztal és székek :) 

A kisszobából még el kell kerülnie néhány doboznak, a box-zsáknak sincs
még végleges helye, és ide is szeretnénk még képeket rakni a falra.

És itt vannak a korábbi, vendégházzal kapcsolatos bejegyzések:

1. rész

2. rész

3. rész

Karámépítés és felosztás

Eljött az idő, hogy végre hagyjuk pihenni a lovak területén a gyepet, hogy a következő nyárra ismét bőségesen legyen mit legelniük. Tavasszal szeretnénk majd megfogasoltatni, és némi legelőkeverékkel feljavítani, de addig is szükségessé vált, hogy Omár és Dabra most a téli pihenőt egy kicsit kisebb helyen töltsék el, úgyhogy szerszámokat ragadtunk, és azon a részen, amit én lovaspályának neveztem ki, illetve ahol a lovak etetője is van, ott egy adott helyen keresztben karámoszlopokat állítottunk, és lezártuk a többi résztől. Amíg ügyködtünk, gyanúsan méregettek minket, és mintha csak megérezték volna a szándékunkat, még gyorsan kiosontak az építkezés közben a később már "tiltott területre", hogy még a maradék milliméteres füvet lerágcsálják.

Amennyit ebben az időben önszántukból mozognak, azt továbbra is le tudják, ha akarják, de így legalább nekem is lényegesen könnyebb dolgom lesz a megfogást illetően, ha lovagolni támad kedvem (ez utóbbi folyton megvan, inkább csak időhiányban szenvedek), plusz a pálya homokját is kicsit összetömörítik talán és nyárra nem lesz olyan mély itt-ott.

Ha már nekiálltunk, akkor jó néhány csúnya illesztést kijavítottunk, illetve ahol nagyon el volt korhadva a léc, azt kicseréltük, meg ahol a minap bevetődött egy drifteléssel egy őzike, ott is megjavítottuk a karámot (nem tudom, milyen apróból, meg hogyan, de nem vette észre a három sorban feldeszkázott karámot, és csórikám alulról beslisszant a lovaspályára, majd miután a lábon kihordott infarktusból feléledt, villámgyorsan távozott a színtérről a kutyák kerítésen belüli őrjöngésétől kísérve, és a karám végében egy hatalmas ugrással már ismét "szabad" volt.

 

Fúrtunk, faragtunk...

Könnyen fel-le pakolászható "kapu". :)

Megérkezett a helyi minőségellenőr is.

A mostani lerekesztésnek köszönhetően a lovak helyét összesen 5 különböző karámra tudtuk szétválasztani. Most az egyikben vannak elkerítve ők, a másik négy pihen tavaszig, ami aztán fogasolásra és bevetésre kerül, s majd ha már lesz legelhető mennyiség rajtuk, akkor szépen sorban végighaladhatnak mindegyiken, adott sorrendben, így ha szerencsések leszünk az időjárással, akkor ugyanúgy, mint az első évben, kb. szeptemberig lesz bőséges legelő, s majd csak utána kell ismét ráállni a nagyobb mennyiségű szénázásra.