Horvát emlék: a burek

2008 őszén egymás után kétszer is lehetőségünk adódott, hogy Horvátországban nyaraljunk. Az első alkalom nagyon különleges emlék számunkra, mert az volt az első közös nyaralásunk, csodálatosan boldog napokat töltöttünk el egy kis tengerparti falucskában. Minden reggel bementünk a főutcára, hogy megigyunk egy ébresztő kávét, és a helyi Pekara-ban sorba álljunk egy sós, túrós finomságért, amit ott ismertünk meg, és nagy kedvencünkké vált. Ez a Burek sa sirom névre hallgató étel, gyakorlatilag réteslapokból, túróból és tejfölből áll, nagyon egyszerű, de mégis fenséges.

Amikor hazajöttünk, mindenáron szerettük volna reprodukálni a receptet, és ebben nagy segítségünkre volt az is, hogy édesanyámékkal is elmentünk később ugyanerre a helyre, megkóstolták és megszerették ők is, így aztán profi segítségem volt. Nagyon finom lett az otthoni próbálkozás, de valahogy nem volt ugyanaz, évekig nem is kísérleteztünk vele.

Tegnap aztán Krisztián mondta, hogy úgy enne egy bureket! Nosza, nekem se kellett több, felcsaptam az internet nagy szakácskönyvét, és az anyu féle recept alapját megpróbáltam a neten olvasottakkal valamennyire kiegészíteni. Végül találtam egy olyan receptet, amiben a fotón tökéletesen ugyanúgy nézett ki ez a finomság, mint amilyet kint ettünk, és annyira egyszerűnek tűnt az elkészítése is, hogy végül megszavaztam neki a bizalmat. Nem tettem rosszul!

Hozzávalók (szűk 4 személyes adag):

25 dkg túró

4-5 evőkanál tejföl

1 csomag réteslap

fél tk só

2 dl víz

1 ek vaj

fél tk sütőpor

1-1 ek tej és olaj elegye

A sütőt bekapcsoltam és amíg 200 fokra felmelegedett, azalatt pont el is készültem a burek összeállításával. Egy egészen kicsi lábasban odatettem a vizet és a vajat, hogy felforrjon, s amikor ez megtörtént, beleszórtam a sütőport is (ebben az összetevőben ugyan nem vagyok biztos, hogy bármit is hozzáad az élményhez, de rajtam ne múljon, én beleraktam, s talán kicsit tényleg testesebb lett az egész). Egy másik tálban pedig villával összetörtem és elkevertem a túrót a tejföllel és a sóval. Van, aki ekkor egy tojást is hozzákever, de én kihagytam és utólag látom, hogy nem hiányzik belőle.

Egy kisebb, kb. 20 cm hosszú jénai alját és oldalát kicsit kivajaztam, megszórtam vékonyan zsemlemorzsával, hogy ne ragadjon majd oda a tészta. Az aljára 3 réteslapot simítottam ki. Nem baj, ha azz edény szélén túllóg, ezt majd a végén a tetejére hajtogathatjuk. Fogunk további 3 réteslapot, egyenként eltépkedtem őket olyan 3-4 részre, a kis lapdarabokat összegyűrtem és a tepsibe raktam. Ezt meglocsoltam kanálból a felmelegített vizes-vajas-sütőporos löttyel, majd pedig egyenletesen elosztottam rajta egy réteg túrós masszát. Erre újabb 3 összegyűrt réteslap érkezett, amit szintén meglocsoltam a vajad vízzel, utána pedig a túróval. Ezt addig ismételhetjük, amíg van túró és van réteslapunk bőséggel, de a végére mindenképp hagyjunk meg 3 lapot a tetejére, amit az egészre rásimítunk, és elrendezünk, hogy sehol se lógjon ki/le a tepsiből. Sütés előtt még egy evőkanál tejet egy evőkanál olajjal összekeverünk, és ezzel megkenjük a tetejét, hogy szép pirosra süljön majd.

Sütője válogatja, mennyi idő kell neki, az enyémben a tetejének és az aljának a pirulásáig 40 percet kellett várnom, és az utolsó 15 percben le kellett takarnom a tetejét, hogy ne égjen meg.

Mindenképp ajánlatos legalább addig várni vele, amíg langyosra hűl, mert frissen, forrón nem az igazi, kell neki, hogy egy kicsit álljon. Sőt, ha este készítjük el, még másnap reggel is tökéletes!

Megtartjuk ezt a receptet, mert egyöntetűen mindketten azt mondtuk, hogy EZ AZ! Ugyan nagyon hiányzott az élményhez a tenger sós illata, és a forró napsütés, de legalább az ízlelőbimbóink Horvátországba utaztak pár percre. :)