2014. július 31., csütörtök

Tyúkudvar projekt #2

Múlt héten Krisz kivette szabadnapnak a pénteket, én is előre megcsináltam a hétvégi munkáimat, így 3 teljes napunk volt arra, hogy haladjunk az építkezéssel.
A hétköznapokon végül teljesen fel lett deszkázva a múltkor posztolt sufni (leendő tyúkól), került bele egy elfekvőben lévő ablak is, hogy ha takarítani kell majdan, akkor ne kukk sötétben, fejlámpánál kelljen bénázni, meg így nem csak egy konténer az összkép, hanem azért valami megtöri. Megvan az ajtó nyílása is.
A hétvégére nálunk volt a földfúró, amivel a kerítés oszlopait le is raktuk, Krisz fúrta a lukakat, beleállította az oszlopot, én meg tömörítettem a földet, és így haladtunk. Persze pont akkor tombolt a 40 fokos kánikula, úgyhogy nekem időnként be kellett mennem a házba, mert nagyon nem bírom ezt a meleget és hamar megszédülök, rosszul leszek. Ezután jött a legmacerásabb rész, a csibeneveldék kialakítása. nem részletezném, csak pár címszó álljon itt: oszlopállítás, ásás, csibeháló kifeszítése, a különálló fakkok kialakítása, az emeleti fakkok kialakítása, az alsó részre ajtókat csinálni, azt is bedróthálózni, palákat felemelni tetőnek, stb. Nap végére már se energiánk, se kedvünk nem volt már az egészhez, de eldöntöttük, hogy vasárnap este az első három család beköltözik a földszinti csibeoviba, ha törik, ha szakad. És végül sötétben ugyan, de befejeztük az alsó részt, jöhettek az új lakók.

Egyelőre még kicsit összetákolt az összhatás, jelenleg a tyúkól ajtaja
van nekitámasztva a szélső csibeovinak, mert a két utolsó pala híján még
az eső odacsapna nekik, de hétvégén a tető is be lesz fejezve
teljes hosszában.
Emeletes csibeneveldék, 120x150cm alapterületen,
kb 1m belmagassággal. 
 

 

 

A szuper kotlósunk, akinek ez már a második fészekalja idén,
és ezúttal 17 csibét nevel!
Ami még hátravan: tyúkólban ülőrudak és tojóládák elhelyezése (úgyse oda fognak tojni, és maj keresgélhetjük a dzsindzsában a tojásokat), ajtó felrakása, emeleti csibeovikra ajtót felszerelni,az alsókról még hiányoznak a reteszek, kerül még fel 2 pala a tetőre meghosszabbításként, hogy a fenti, szélen lévő csibeovi teljesen védve legyen az esőtől és a naptól, bejárati kiskapu megépítése, a teljes tyúkudvart körbeásni, a kerítést kihúzni, összegereblyézni. Mindez a következő hétvégére vár...

6 megjegyzés:

Bodzás Vendégház írta...

Sukár kis helyük lesz a baromfiaknak, gratulálok, és további jó munkálkodást Nektek:))
Egy ilyen jó kotlós nálam is elkelne...Mit nem adnék érte...

Hungrianfarmlife írta...

Mi is nagyon örülünk neki, csak annak nem, hogy későn vettük észre, hogy ismét elült, addigra pedig már félidősek voltak a tojások, nem akartuk kivenni alóla, de legközelebb kérünk normál méretű, hús típusú tyúkoktól tojást barátokon keresztül, mert ezzel a rengeteg wyandotte keverékkel nem tudunk mit kezdeni. Arányaikhoz képest husisak, de testtömegre a nagyobbak sem haladjéák meg az egy-másfél kilót.

Hungrianfarmlife írta...

Ó, és a blogodra valamiért csak most tévedtem, de ahogy elnézem, rendszeres olvasód leszek :) Merre vagy helyileg? Az idei állományból szívesen adnék leendő kotlóst, ha nem vagyunk egymástól túl messze. :)

Bodzás Vendégház írta...

De jó! Én sem tudom merre élsz, de mi Veszprém megyeiek vagyunk, Pápa mellettiek.

Hungrianfarmlife írta...

Akkor sajnos messze vagyunk, mi Kecskemét mellett :(

Főmuci írta...

Meleg ellen nekem a tavalyi hosszú árnyéktalan munkanapokat a vizes vászonkalap és a vizes ruha a nyakamban segített átvészelni. Ügyesek vagytok, hajrá! :)