2014. július 16., szerda

Cukkini cunami

A tavalyi cukkininevelési kudarcom után nem bíztam idén a véletlenre, és 3 piaci palántát, valamint 4 magról nevelt növényt terveztem a veteményesbe. Gyönyörűen nőnek, állandóan tele vannak virággal és gyakorlatilag mostanra eljutottunk odáig, hogy nem bírok velük lépést tartani. Elképesztő ütemben jelennek meg rajtuk az újabb és újabb termések, és ha valamelyik este a locsolásnál úgy látom, hogy egyik-másikat holnap-holnapután már le is lehet szedni, nos, az gondol egyet és már másnap reggelre akkorát fejlődik, hogy belekerül a már "túl nagy" kategóriába.
Az elmúlt napokban annyira tele voltam munkával, valamint a 3-4 napos esőzés is megengedte, hogy kihagyjam a locsolásokat, hogy ne igazán néztem a kert felé, így amikor ma kimentem, nem hittem a szememnek. Ez a négy darab összesen 9 kilót nyom! És már láthatóan giga méretűek, ezért bárhogy is fel szeretném használni, mindenképpen meg kell szabadulnom a közepétől, ami tele van maggal és szivacsos résszel.
Nem tétlenkedtem hát, gyorsan felcsaptam az ötlettáram, hogy mégis mibe tudnám felhasználni őket minél hamarabb. Múlt héten vittem fel anyuéknak is, egy kedves barátomnak is, és annak ellenére, hogy anyáéknál
fasírtként fogyasztottuk az egyik napon, másnap itthon is megcsináltam, hogy fogyjon minél több. Ezúttal kegyetlenül és eltántoríthatatlanul kipakoltam a dugig pakolt mélyhűtő egyik polcát, amiben kizárólag a disznóvágásnál kiporciózott háj volt (várja sorsát, hogy kiolvadás után elkezdjek belőle töpörtyűt készíteni, de sajnos a féltökű kandisznónk végül megbosszulja magát halálában is, mert egyes részeiből sütés/főzés során árad az az összetéveszthetetlen és irtó büdös húgyszag, és tartok tőle, hogy a háj is erre a sorsra jut), így felszabadult némi hely ahhoz, hogy a felkarikázott, bepanírozott cukkinik egyesével le legyenek fagyasztva, s majd alkalom adtán rántott cukkiniként fog minket örvendeztetni.
A zöldséget megmostam, ujjnyi vastag karikákra felvágtam, s mivel már elég magos és szivacsos volt a közepe, azt pogácsaszaggatóval vájtam ki mindegyik karika közepéből. A kivágott belsőket a tyúkok örömmámorral üdvözölték, a többi része pedig kapott egy teljesen sima bundát.

Miután végeztem ezzel, megnéztem anyu blogján a cukkinikenyér névre hallgató, répatortához és gyümölcskenyérhez hasonló desszert receptjét, megfeleztem az arányokat az őzgerinc formához, és hogy még nagyobb katlant csináljak a konyhából az amúgy is 35 fokos hőségben, még a sütőt is begyújtottam. De megérte! :)
Próbaképpen megkóstoltattam a lovakkal is a nyers cukkinit (abból kiindulva, hogy a dinnyét, almát, répát imádják), de sajnos az első harapás után fintorogva köpték ki. Szerencsére a tyúkok viszont rajonganak érte, úgyhogy amit épp nem tudunk felhasználni és amit nem tudok időben feljuttatni anyuéknak, arra is lesz kereslet. :)
szerk.: Egy kedves barátnőm most javasolta, hogy kovászoljam ugyanúgy a cukkinit, ahogy az uborkát is tenném, valamint eszembe jutott, hogy nemsokára nekiállok az idei csalamádékészítésnek is, és tavaly raktam belőle abba is, úgyhogy így már tényleg utolérem a hozamot. :D

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Csodaszépek - és rengeteg) - cukkinijeid. Nekem egyik évben sem sikerül max. /palántát vásároltam/ 15 cm-nél nagyobb növénykét nevelnem, amelyen jönnek virágok, de el is hallnak, szóval termés nem lesz belőle.)) Adri

Alma Kreatív írta...

Milyen föld van felétek? Ezt a homokot úgy látszi, imádja. Az is fontos szerintem, hogy kiültetés előtt, ha nem homokon, hanem kötöttebb talajon vagytok, akkor legalább egy olyan 60-80 centi átmérőjű, és 40-50 centi mélyen fellazított fészket készítsetek neki. Homokon a lazítás annyira nem fontos, de a fészket akkor is szereti, mert jól meg lehet locsoláskor tölteni vízzel. :)

Névtelen írta...

Szia én reszelve tökgyalun, vagy kockára vágva teszem üvegekbe, felöntöm vízzel,és minden üvegre egy kávéskanál sót, és két evőkanál 10%ecetet teszek. lezárom az üvegeket és kidunsztolom 15-20percig, majd takarók között száraz dunsztban hűl ki. Ez jó télen levesnek főzeléknek, vagy rakott cukkini alapjának ,ha a levet leöntöd róla.De így teszem el a zöldbabot is, és nem foglal helyet a fagyasztóban. Egy próbát megér. Szia Kriszta

Névtelen írta...

Kötött talaj, és fészkesen szoktam tenni, ahogy mondod, mert így jól megtudjuk tölteni vízzel, de sajnos az eredmény 0, így marad a piac. Adri

Névtelen írta...

Kriszta ez egy nagyon jó ötlet, köszi, átveszem. Adri

Gábor Karaszi írta...

Cukkinilekvár citrommal, cukorral...

Névtelen írta...

szia. nálunk ananász befött készült belöle.a cukkinit kockára vágod és felöntöd ugyan úgy mint a többi beföttet ananász szörp és víz keverékével nagyon finom