2014. augusztus 10., vasárnap

Kerti napló: 2014.08.10.

Augusztus is eljött, pedig mintha csak tegnap lett volna, amikor elvetettem a virágládákba a magokat, vagy amikor jött a traktor felszántani a kertünket egy fél napi fűkaszálás után, és ami után 4 napig gaztalanítottuk a területet. Most éppen jócskán dúskálunk a föld ajándékaiban, de én már azon aggódom, hogy mihez kezdek majd télen, amikor nincs napi szintű teendő a kerttel? Hiszen a lehető legjobb és ráadásul ingyenes terápia, amikor kimegyek mezítláb az ágyások közé, kihúzogatom a gazt, megigazítom a felkötözött paradicsomokat, leszedem az aktuális termést, ami beérett, gereblyézek, locsolok (bár ezt az utóbbi hetekben nem kellett művelnem, ugyanis rengeteg eső esett). Ilyenkor két dolgot is tehet az ember agyban, csupán választás kérdése, melyiknek kezd neki. Az egyik, hogy mindent kiürít a fejéből, és kizárólag azokra a mozdulatokra koncentrál, amit éppen végez. Nincs "jaj, mivel folytassam a dolgaimat, ha ezzel végeztem", vagy "mit is kell még elintéznem?", nincsenek problémák, megoldandó gondok. Ilyenkor az agy is pihenhet, nem kell túráztatnia magát és megoldásokat szülnie. A másik, amit lehet tenni, az épp ennek az ellenkezője. Ha valami tisztázni valója van az embernek önmagával, rendszerezni szeretné a sok-sok gondolatot, itt aztán végigmehet rajtuk. És amíg egyik vagy másik utat választom, azalatt van lehetőségem végignézni a kertünkön, és rácsodálkozni, hogy abból a sok-sok pici magból, vagy palántácskából mi lett pár hónap elteltével, és hogy ez milyen csodás dolog.
Most a kert kissé gyászosabb képet fest, ugyanis az elmúlt hetek fülledt esőzései nagyon nem tettek jót az ötvenvalahány tő paradicsomnak és elérte őket a paradicsomvész nevű betegség. Ugyan zöld terméssel mind tele van, de a levelei elkezdtek összepöndörödni, elszáradni, bebarnulni. Mint ismert, semmiféle vegyszert, permetszert nem használtunk, s noha félő, hogy oda a termés fele (azért abban még mindig bízom, hogy ismét beköszönt a tűző napsütés és kánikula, hogy gyorsan beérlelje a növényeken lévő zöld paradicsomokat), azért az utánaolvasáskor megtudtam, hogy sok esetben még a permetezés sem ad védelmet ez ellen a betegség ellen, hiszen ezt az időjárás okozza elsősorban, szóval bár szomorkodom és aggódom, hogy a betervezett ideig spagettiszósz befőzést ne piaci, hanem saját paradicsomból tudjam abszolválni, mégis elfogadom és nem mérgelődök a dolgon, Ahol vetemény van, ott a siker mellett kudarc is előfordul. :) Ennek ellenére azért minden reggelinkhez megvan a zöldség, anyuéknak is többször tudtam már valamennyit adni, és most leszedtem hat kiló paradicsomot, ami ugyan 2 kilóval kevesebb annál a mennyiségnél, amit egyszerre befőztem tavaly (2013-ban 2x8 kilót főztem be saját paradicsomból), de most majd akkor legfeljebb többször állok neki kisebb adagokkal dolgozni. A lényeg, hogy idén is megteljen vele a kamrapolc. Az első adag kissé meglepő eredményt hozott, gondolom ezek most nem voltak annyira lédús zöldségek, de a 6 kilóból csupán 4 üveg jött ki, és egy nagyobb ebédre való, amit a bolognaihoz használtunk fel. A tavalyival ellentétben viszont ebbe kizárólag saját zöldfűszerek kerültek, nem ám cserepesek. Volt is illatorgia, amikor aprítottam az oregánót, bazsalikomot és rozmaringot!
A beteg részleg :(
A paradicsomokból zöldparadicsom formájában is igyekszem menteni a menthetőt, mégpedig a saját készítésű csalamádéba használok fel belőlük jó párat. Az első eresztésből 13 üveg készült (a receptet tavaly ide írtam, és ezúttal a mennyiségeket dupláztam, de még egyszer idén nekiállok egy ugyanekkora mennyiség készítésének)
No, de szerencsére az édesanyámnak nevelgetett céklák gyönyörűen nőnek, már egyre fogyatkoznak, annyit fel tudott már belőlük használni, a cukkini elképesztő ütemben nő, már a felesleget a csirkéknek adjuk, akik persze imádják. A répáról egyelőre még semmi hír, szerintem még kicsik, de lassan kiások egy-kettőt próbaképpen, hogy hogy állnak.

1 megjegyzés:

Zóra írta...

Paradicsom-vész ellen a permetezés akkor használhat, ha a bokrokat még virágzás előtt permetezzük le... akár többször is megismételjük a termés beéréséig. Az elszáradt leveleket pedig le kell szedni (fékezhető a terjedés) és nem szabad a földre dobni, ki kell dobni a kukába vagy el kell égetni mert visszafertőzi évekre is a talajt a gombabetegség. Sajnos ez asok eső tényleg nem tesz jót neki... :( De igazad van aki kertészkedik az tudja, hogy van sikerélmény és kudarc is. Nálam úgy néz ki a permetezés azért segített, volt, hogy két zápor között nyomtam rá a lemosó permetet... pedig tavasszal úgy indultam neki, hogy nem permetezek semmit, de hát valamit, valamiért. :) A csalamádéd valami gyönyörű! :)