Luna hatalmas hiányát minimálisan enyhítendő, tudtuk, hogy valamikor szeretnénk ismét egy border collie-val megosztani az életünket. Fel is kerestük Magyarország legrégebbi tenyészetét, megbeszéltük, hogy melyik párosításból szeretnénk egy kis szuka kölyköt. Számítások szerint leghamarabb december-január környékén született volna az alom, de nem is bántuk, hogy egy fél évet kell várni, mert addig legalább nyalogathattuk a sebeinket.
Aztán annak tudatában, hogy ezt milyen jól kitaláltuk, a karma megint közbeszólt, mondván, hogy ő azt majd jobban tudja. Történt ugyanis augusztus második felében, hogy ahogy tettem-vettem kint, éktelen kiskutyaugatás csapta meg a fülemet. Nem volt ebben semmi különös, a szomszédos tanyákba is rendre kerülnek újabb és újabb kölykök, hát biztos még szoknia kell a helyzetet. De az ugatás nem szűnt meg, másnap is egész nap hallottam. Harmadnap már elkezdett aggasztani a dolog, ugyanis éjszakára sem csendesedett el az egyre kétségbeesettebb vacsogás, és sokévnyi kutyás lét után az ember tudja, hogy melyik ugatás milyen fajta: hisztis, unatkozós vagy kétségbeesett, segítségkérős. Hát én ez utóbbinak hallottam. Szóltam is Krisznek, hogy menjünk már egy kört a kocsival a környéken, mert mi van, ha valami lelketlen kikötött az erdőbe egy kutyát és ott van étlen-szomjan.
Hála Istennek nem ez volt a helyzet, azonban rájöttünk, hogy az egyik környékbeli tanyára beszereztek egy borderre nagyon-nagyon hasonlító kölyköt, de valamilyen oknál fogva egy fedetlen, kutyaházmentes, ámde igen csak kicsi kennelbe volt becsukva és onnan jelezte szakadatlanul, hogy az ott neki nagyon nem jó. Alig látszott ki a rácsok mögül, lehetett vagy 2 és fél hónapos mindössze, a szemei kéken világítottak. Teljesen elszomorodtunk, hogy mi elvesztettük a miénket, másnak meg szemmel láthatóan csak nyűgöt jelent és inkább bezárja. Sok-sok óra tanakodás után becsengettünk, mindenképpen szerettem volna valahogy nekik jelezni, hogy ez így nem oké, egy ilyen pici kutyusnak ez így nagyon nem jó, és megkérdeztem, hogy segíthetek-e akár a foglalkozásában, akár sétáltatásban, vagy csak bármi tanáccsal. Nem igazán voltak erre nyitottak, azt azonban megtudtuk, hogy a kennelfogságot néhány megrágott papucs és megkergetett tyúk okozta... Mindenféle előzetes megbeszélés nélkül azonban mindketten felajánlottuk, hogy ha ekkora nyűg nekik a kiskutya, mi örömmel levennénk róluk ezt a terhet és befogadnánk. Kitértek a válasz elől, majd azzal a kéréssel, hogy ha bármikor megunják, szóljanak és addig is próbáljanak meg vele kicsit több időt foglalkozni és akkor nem fog kártékonykodni, hazamentünk. De a következő napokban sem történt semmi változás, én már egyszerűen ki se akartam tenni a lábam a házból, hogy ne kelljen hallgatnom a kiskutya további ugatását, de újabb 2 nap elteltével nem bírtuk tovább és Krisz ismét átment hozzájuk és kerek-perec rákérdezett, hogy nem adnák-e nekünk, kerül, amibe kerül. Nem arról van szó, hogy ezek az emberek gonoszak lennének vagy rosszindulatúak, egyszerűen csak teljesen más kategóriában szerepel náluk a kutya állatként, mint nálunk, ez abból is látszott, hogy még aznap este visszaszóltak, hogy ha szeretnénk, akkor vigyük, menjünk érte másnap.
Így hát augusztus utolsó napján végül átmentünk a kis csöppségért, akinek a Maya nevet adtuk. Jelenlétével újra képesek lettünk nevetni, kis sebtapaszt jelentett a lyukas szívünkre. Úgy sétált be első pillanatban a tanyára, mintha teljesen tisztában lenne vele, hogy ő végre hazaért, bár jó sok napjába telt, mire a hangjával elérte, hogy nálunk kössön ki, mintha csak egy futár elsőre rossz címre szállította volna ki tévedésből.
Azóta féléves lett a lányzó, most éppen borzasztó szeszélyes kamaszkorát éli, amiben egyaránt váltakoznak a bújósabb és elhúzódósabb pillanatai, a teljes alkalmi süketség és a határok feszegetése, de ez szerencsére 2-3 hónapon belül sokat fog javulni. Közben kiderült, hogy border collie-t csak nyomokban "tartalmaz", ellenben mudi felmenőkkel is rendelkezik, de a lényeg úgyis az, hogy noha úgy néz ki elsőre, hogy mi mentettük meg őt, azért abban megegyezhetünk, hogy ő is sokat segített rajtunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése