Majdnem a kezdetektől fogva tartunk nyulakat, mert Krisz nagyon szereti a nyúlhúst. A legelső próbálkozásunkkor is már azt tartottuk szem előtt, hogy haszonállatként bár az életük nem feltétlenül lesz hosszú, de amíg tart, addig éljenek a nekik legmegfelelőbb, legideálisabb környezetben. Sajnos akkor nem volt módunkban az akkor kijelölt területet alulról ledrótozni, ezért elég hamar abba a problémába ütköztünk, hogy a nyulak kiásnak a helyükről és volt, amelyik simán világgá is ment. Ekkor építettünk számukra a baromfiudvarban kb 2-3 nm-es ketreceket, hogy ha már bezárva kell őket tartanunk, legalább ne a kegyetlen, nagyon kicsi méretű, a klasszikus nyúltartásban elterjedt ketrecekben kelljen nyomorgniuk. De ahogy telt-múlt az idő, én ezzel a megoldással továbbra sem békültem ki, a lelkiismeretem folyamatosan nyomta a csengőt a fejemben, hogy ez így nem jó, ki kellene valami mást találni.
És akkor tavaly kitaláltuk, hogy a baromfiudvarban kijelölünk egy kellően nagy, de még kezelhető területet, amit le is tudunk alulról drótozni. Mértünk, számoltunk, meglévő alapanyagokat összegyűjtöttük és egy hétvége alatt megcsináltuk a nagyját. Azóta minden nyuszink kinti tartásban él, már két alom is így született meg, és mindenféle probléma nélkül felnevelkedtek.
Három különálló részre van osztva a nyúludvar, amik U-alakban helyezkednek el. Van egy legnagyobb, aminek a mérete 2,5 m x 6 m. Itt van a legnagyobb nyuszilétszám, attól függően, hogy adott évben a lányok vagy a fiúk vannak-e többen. Most éppen 10 nőstény lakik benne, de voltak többen is a téli vágásidőszak előtt.
Egy kb 3m x 3m-es-ben lakik a bak, akihez az éppen fedeztetni kívánt nőstényt szoktuk betenni. Ha nem fedeztetünk, akkor pedig vele laknak a fiatal bakok is. Az összeszoktatásnál ott vagyunk az első percekben, aztán az első fél napban többször is rájuk nézünk, hogy nincs-e nagy verekedés, de az eddigi tapasztalatok alapján a fő baknyuszink eléggé jófej és egy 1-2 órás kergetőzés-szaglászás-hágási kísérlet után rájön, hogy sokra nem megy velük és aztán békén hagyja őket. Általában az első nap végére már együtt szoktak szénázni.
És a harmadik rész, ami nagyjából hasonló méretű az előzőhöz képest, az az éppen aktuálisan vemhes anyanyúlé, illetve olyan 3-4 hónapos korukig a kölyköké. Ha már elég nagyok hozzá, akkor nemenként szétválogatva mennek a végleges helyükre az előző kettő közül valamelyikbe.
A kifutók mindegyikében a talajra dróthálót raktunk le és fűztük össze a kerítésdróttal, majd erre homokot terítettünk vissza. Így előzzük meg azt, hogy végeláthatatlan járatokat ássanak és esetleg a helyükről is kiszabaduljanak.
Eddig nekünk szerencsénk volt, mert róka nem jön be a tanya belső részére, a kutyáink elég vehemensen védik a területet, illetve szerintem sokkal könnyebb prédákat találnak más tanyákban. Ragadozómadár se jön erre, szintén a fenti okokból. Meg annyira körbe vagyunk fásítva, hogy talán ez is ad azért némi védelmet és nem próbálkoznak errefelé.
Nyáron a fák, illetve átmenetileg rashelháló adja az árnyékot nekik, télen pedig a szintén átmeneti időszakra épített osb-kuckókba tudnak behúzódni, amit szalmával almolunk be. Ha kicsit a fa-alapanyagárak újra csökkennének, akkor tartósabb anyagból tervezzük megcsinálni nekik a kuckókat.
Évente kétszer pedig kiszedjük a felgyűlt trágyát, ami kiváló tápanyagforrás a veteményesünkbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése