2014. március 31., hétfő

2014.03.31.

Igen-igen, tudom, kissé leálltam a rendszeres helyzetjelentéssel az utóbbi időben. Ennek az a nagyon prózai oka van csupán, hogy elképesztően feltornyosultak a tennivalók idehaza, és este általában olyan 9-10 között már alig várom, hogy vízszintesben tudjam magam. Erre ugye most rátesz egy lapáttal az óraállítás, bár ennek viszont mindketten nagyon örülünk, mert nagyon szuper, hogy nyertünk még egy órával több világosságot, így munka után még több időnk van tenni-venni.
Az elmúlt két hétvége vendéglátással telt többek között, először családi happening volt nálunk még Krisztián születés- és névnapja alkalmából, és szintén ugyan emiatt az apropó miatt most pénteken volt egy baráti vendégség. Utóbbin már letudhattuk az év első bográcsozását is, hála a nem túl hűvös estének és a jó társaságnak.

A vetett magok közül gyönyörűen növekednek a paradicsomok, a palántázható óriásretkeket már kiegyeltem és most 5 decis műanyag poharakban várják az időt, hogy elfoglalhassák végleges helyeiket az ágyásban. A fűszernövények, amiket egy-egy virágosládában nevelgettem, nos, hát mit szépítsem? Szamócka cica áldozatává lettek. Ugyanis az utóbbi napokban már kint sütkérezik minden, és csak éjszakára pakolászok be az előtérbe, de Szami valamelyik nap kitalálta, hogy neki korántsem elég az a cirka 2 hektárnyi homok, ami a napfürdőzés iránti olthatatlan vágyát kielégítené, neki pont az én fűszernövény-nevelő virágládáim tűntek erre a célra a legalkalmasabbnak. A többit kitalálhatja mindenki, rommá gyalázott minden kis kibújt növénykét. Most kezdhetem őket elölről, amit csak azért nem bánok, mert részemről befejeztem a tűzdeléssel járó herce-hurcát, ezek után is inkább mindent külön fogok vetni így a fűszereket is külön cserepekbe vetettem. Nem bosszankodom ezen túlságosan, így legalább megspórolta nekem a szétültetéseket.

Jut eszembe, ültetés! Krisztiántól - talán már említettem - nőnapra nem virágot, hanem gyönyörű, általa készült fa virágosládákat kaptam, szám szerint kettőt. Szombaton szépen bevásároltam muskátlikból és virágföldből, úgyhogy végre ezek is a helyükre kerültek. Álló muskátlik kerültek a ládákba, és futómuskátlik pedig a kis- és a hálószoba ablakokba. Szeretnék még idén megpróbálkozni magról nevelni margarétát, illetve kamillát, és mindenképpen szeretnék rózsabokrokat a vendégház elé, ahova egy komplett virágoskertecskét volna jó kiépíteni minden más egyéb gyönyörű virággal. Mivel előbb-utóbb (remélem, inkább előbb) a ház előtti udvarrészt kutyamentes övezetté fogjuk nyilvánítani, így azok biztonságban lesznek tőlük.
A szépséges virágládáim a frissen ültetett muskátlikkal
Anya bazsalikomjai, amik majd egy pesti erkélyt
fognak díszíteni :)
Szintén anya san marzano paradicsomjai, nagyon szépen növekednek,
erősödnek.
Palántázó asztalkám, rajta paradicsomok, paprikák, bazsalikom, zeller,
és még az újravetetett fűszerek nincsenek is a képen.
Virágzik a díszalmafa.
 

Vasárnap délelőtt pedig kicsit kiengedtük a lovakat a legelőre, hadd ropogtassanak egy kis friss füvet. Még sokat kell nőnie és erősödnie, de néha azért ráengedjük őket, annyira élvezik, hogy van mit legelniük, illetve a hatalmas területet is eszement rodeózással rohanják körbe.
Mamiló már azért meglehetősen visszafogott maradt a nagy pocakja miatt. :)
 


2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Gratulálok, nagyon ügyes vagy, és csodálatos terveid vannak, amik minnél előbb valósággá fognak válni!
A párod nagyon ügyes ember, szép virágládákat csinált Neked!
A lovakról nagyon jó fotókat készítettél, szép látvány, ahogy ugrándoznak!
Adri

BoGyo írta...

Nagyon szépet kaptál! Biztos gyönyörűek lesznek, ha elkezdenek virágozni a muskátlik! Jó munkálkodást a hétre!