Karácsonyra készülődés

3 nap múlva Karácsony! Krisztián már végre megkezdte az év végi szabadságát, január első hetéig pihenhet és haladhat az itthoni dolgokkal. Van belőlük bőven. Az elmúlt napok a vásárlások jegyében teltek főleg, meg részemről még munkával és ékszerkészítésekkel. Ugyan jó tempós, utolsó hajrával, de sikerült utolérnem magam az ékszer rendelésekkel, és mindenkihez még időben megérkezett minden csomag. A helyzet az, hogy idén egy rossz szavam sem lehet a postára, mert amit elsőbbséggel adtam fel, az valóban másnap meg is érkezett a célállomásra. Remélem, nem hagyják, hogy utoljára csalódjak, és hétfőn kézhez vehetem én is azt az ajándékcsomagot, amit nagyon várok, mert egy kedves hozzá(m)tartozó karácsonyi meglepetése van még útban felém.

Krisz elkészült az utolsó kutyaházzal is, így már Albának is van saját bejárású házikója, szalmával kibélelve, most már csak bele kell szoknia, valamint a vendégházból kikerült mosogató+tűzhely alá megcsinálta a konyhaszekrényt is. Ez az első igazi asztalosmunkája, és mondhatom, nagyon büszke vagyok rá, mert nagyon pöpec lett (majd ha már megtakarítottam a tűzhely részét is, és bekerült az egész a helyére, akkor lefotózom).

Életkép a böszme nagyokkal :)

Ma a kerekegyházi piacon megvettük a fenyőfát is, és nagyon azon tanakodunk, hogy talán mi már 23-án fel fogjuk díszíteni, hogy ne 24-én kelljen. Aznap úgyis még takarítanom kell valamennyit, meg főzni a vacsorához, illetve amennyire lehet, elő szeretnék készülni a 25-i nagy családi karácsonyozásra. Nálunk ül össze ugyanis a család (egy része) ünnepelni, és 8 főre fogunk sütni-főzni. Már csak azt kell meglogisztikázni, hogy hol tudunk leülni kényelmesen ennyien ebédelni, de rajta vagyok az ügyön. :)

És hogy a szombat még inkább eseménydúsabb legyen, elkocsikáztunk Soltszentimrére, az El Bronco Ranchre (ahol 19-23 éves koromig szinte minden hétvégémet töltöttem), mert nagy átalakítások voltak, s ennek következtében a tulajdonosék hihetetlen nagy kedvességgel felajánlották, hogy a felszabadult matracokból, székekből és egyebekből válasszuk ki azt, amire szükségünk lehet, mert nekik nem igen van már rájuk szükségük, és csak félrepakolva tárolják. Köpni-nyelni nem tudtam ezen a nagyvonalúságon, hát még amikor Rita a 4 matrac, a komplett étkezőasztal+székek után még egy nagy darab fenyő komódra is rámutatott, hogy ha akarjátok, vigyétek. Szerelmes vagyok a fenyő bútorokba, úgyhogy nem csak hogy velünk jött hazáig, de már fel is forgattam az egész konyhát és előteret azért, hogy ez az új darab a méltó helyére kerülhessen, és átvehesse a "kamra" szerepét. Minden olyan dolog elfért benne a fűszerektől kezdve a liszten, cukron, darán át a tésztákig, amik eddig 2 különböző helyen kaptak csak helyet. És az átrendezés miatt még az előtér jobb oldali részét is átrendeztem, és végre most már minden cipőnk és csizmánk elrejthető, nem úgy nézünk ki, mint egy felrobbantott cipőbolt.

A matracok a vendégházban fogják megkapni a főszerepet, csak egy kicsit várat még magára, mert egyszerűen sehonnan sem bírunk normális áron tisztességes állapotban lévő raklapokat szerezni, pedig mindössze 6 vagy 8 darabra volna szükségünk. Vagy senki nem akarja eladni, vagy aki meg mégis, az komplett hülyének néz minket és az 1700.-/darab árból egy fillért sem hajlandó engedni, márpedig mi 1000.-/darabnál többet nem vagyunk hajlandók áldozni rá, miközben tudjuk, hogy egyébként 4-600.-nál többet nem igazán érnek.

A két ünnep között pedig még vissza szeretnénk menni az egyelőre otthagyott étkezőért, mert az akkora, hogy utánfutó kell hozzá. De alig várom, hogy hazahozzuk, elképesztően sok beszélgetés, vidám reggeli, fáradt asztalraborulásos alvás, és egyéb emlék fűződik ehhez a hatalmas, 8 személyes asztalhoz, ami mellett minden hétvégén számomra nagyon kedves emberekkel ülhettem le. Hazafelé pedig megálltunk a Kolon-tó szélén gyönyörködni egy kicsit, de annyira lehűlt percek alatt a levegő és olyan gyorsan elkezdett sötétedni, hogy csak pár percig voltunk ott, és már jöttünk is haza.