2014. június 5., csütörtök

Kert napló: 2014.06.05.

Szépen növögetnek a kertben a zöldségek, egyelőre csak az időleges kapálás, meg a gaztalanítás van napirenden (lekopogom, egyelőre nagyon jól állunk velük szemben). A napokban meg kell csinálnunk a paradicsomok felkötözését, mert néhány fajta már kinőtte a karót is, és a többi is hamarosan rá fog szorulni a támogatásra.
Készen van az új kerti kapu, amit Krisz csinált, a múlt hétvégén leástuk a veteményes körül futó kerítés oszlopait, de még hátra van az, hogy a drót alatt 20 centi mélyre leássunk, illetve a drót kifeszítése. Sajnos, épp a kerítés hiánya miatt valami megdézsmálta az elsővetésű újhagymák felét. Én a csirkére tippelek, mert módszeresen mindnek lecsipkedte a leveleit, és szana-szét hevernek a földön. Se lábnyom, se semmi árulkodó jel nincs, ami a tettes kilétét felfedhetné, pedig Sherlock Holmest megszégyenítő alapossággal vizsgáltam meg a bűntett helyszínét.
 
Földi- és faeper a jó kertész jutalma. :)
Éledeznek a magról vetett, és nemrég kiültetett paradicsompalántáink is, de a nyomukba se érnek a piacon vettekhez. A kis tépősaláták is magukhoz tértek, mint kiderült, kevés volt nekik a víz,pedig én azt hittem, túllocsoltam őket. Egy kiadós eső azonban megadta nekem a választ, mert a következő napra szinte a kétszeresére nőttek a kis zöldikék.
Ugyanez az eső a céklát és a répát is alaposan megindította, úgyhogy nincs mese, most már minden nap egyszer locsolni kell.Szigorúan csak kannából, mert nem akarom, hogy a slagos megoldás miatt a gaz beinduljon, amikor most olyan jól el tudunk velük bánni. Jó szolgálatot tesz a vízgyűjtő hordó is a kert szélén, ami mindig tele van (vagy esővízzel, vagy kútvízzel), és mindig hagyjuk pihenni és kicsit felmelegedni a vizet, hogy a növényeket ne sokkoljuk jéghideg zuhannyal.

El ne feledjem, 3 napja kikelt mind a 11 kis antwerpeni szakállas csibe is! Négy fekete, mint az anyjuk, 5 egyelőre sárga, kettő pedig fekete, de a fejükön kis sárga folt van, amitől mindketten úgy néznek ki, mint két helyes kis pingvin. :)
Csibefronton elég jól állunk, 6 hete keltek ki az első kicsik,és azóta folyamatosan érték el a mostani 44 darabos létszámot, és összesen egy elhullás volt. Ott valószínűleg az lehetett a gond, hogy még pár hete az egyik tyúkanyó kijött az elszeparált helyéről, betolakodott a másik kis családba, és ott valószínűleg a csetepaté áldozata lett egy csibe. De a többi mind erős, egészséges, a két legelső fészekalja már repülni is tud, úgyhogy mindegyik tyúkanyó jól csinálja a dolgát.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szép a csibe! Nálunk lassan 2 hete történt meg a nagy tojástörés. tiszta antwerpenim nem lesz, mert a befogadott kutya legyakta az utolsó kakast is. Az volt a Sárkusz kedvence. Jenci valahogy megoldja az ügyet, mert most van lábtollas antwerpenim! É.M.

Hungrianfarmlife írta...

Misi, ha nekünk ebből a fészekből lesz tiszta antwerpeni kakas, és szeretnéd, akkor egy a tiéd (de több is :D ). Jó eséllyel mind tisztavérű, mert Putyikát kizárólag János pitélhette meg. Egyetlen egyszer láttam, hogy Jánosunk nem volt elég szemfüles, és egy szemtelen fráter ráugrott Putyikára, de ez hónapokkal ezelőtt volt.

Névtelen írta...

Elgondolkodtató ajánlat! :) tudok adni cserébe Törpe welsummer kakast! :) http://img.index.hu/imgfrm/9/0/1/1/BIG_0011959011.jpg

Hungrianfarmlife írta...

Ó, köszönjük, de végre lecsökkentettük kulturált számra a kakaslétszámot. Egyébként teljesen ugyanúgy néz ki,mint Pityu,csak pár emelettel kisebb :D

Na, ha pár hét múlva már mutatósak lesznek a kis gurujkák, akkor lefotózom őket, és ha valamelyik tetszik, akkor nosza :)