Nem tétlenkedünk ám, csak épp nem mindig jutok oda, hogy le is írjam, miket tevékenykedünk. :)
A kedvenc újdonságom természetesen a kerttel kapcsolatos, végre felállítottuk a paradicsomágyások mentén az oszlopokat, amik a paradicsomok felfüggesztésében segítenek. Mindegyik paradicsomágyás tövbe lukfúróval lefúrtunk olyan 60-70 centi mélyre, beleállítottuk a 2 méteres oszlopokat, amiknek a tetején keresztbe felszögeltünk egy-egy tartólécet, és drótot húztunk ki a zöldségek fölé, amikhez aztán sima kötözőmadzaggal kötöztük oda a töveket. A tetejét oldható csomóval csomóztuk, a végét pedig csak simán spirálisan rátekertük a tőre, így ha majd nőnek a növények, akkor mindig könnyen lehet rajta még egyet tekerni.
Egyre szebbek és nagyobbak már, sok zöldellő paradicsomunk is van, s napról-napra egyre többet találok. Az újhagymából i többször szedtünk már, lassan a másodvetésű retek is megfelelő méretű lesz, valamint a cukkinik is elkezdtek rohamosan teremni, már van köztük 10-12 centi hosszú is. A cékla tövénél is lehet már itt-ott látni a nagyobb gumókat, de azokat szerintem július közepéig a földben hagyom és csak aztán húzok ki egyet-kettőt a földből megnézni, hogy fogyaszthatóak-e már.
A kis csibeóvoda is cseperedik, bár a kotlósokat (egy kivételével) már deportáltuk közülük, ugyanis a kis antwerpeni szakállas tyúkunk fészekaljából négyet megöltek, hiába voltak lekerítve, valószínűleg felülről mégis berepültek hozzájuk. :( Úgyhogy kotlósok az istállóból ki, antwerpeni Putyika a sok kis guruljkával pedig el lett szeparálva egy másik gazdasági épületbe, mert már a nagyobb, 6-7 hetes csibékben sem bízom. Olyan apróak ezek a kis antwerpeniek, mint a fürjek, könnyedén áldozattá válnak. :( Ahogy ismét belelendülünk az új tyúkól és a végleges, lekerített baromfiudvar kialakításába, külön elkerített rehab- és óvodarészleget fogunk csinálni, ahova a sérült tyúkok és/vagy a kis csibék kerülhetnek majd, mert kissé luxus azért egy egész istállót fenntartani nekik.
A kiscsikó is szépen fejlődik, sőt, végre elérkeztünk ahhoz a mérföldkőhöz, hogy sokszor Omár mellé szegődik, és inkább az ő társaságát keresi az anyjáé helyett. Ennek megvan az a jótékony hatása, hogy szépen átveszi Omártól a nyugodtságot, higgadtságot, valamint látja, hogy ha bemegyünk a karámba, akkor nem kell tőlünk elszaladni, éppen ellenkezőleg: jó buli odajönni hozzánk és megszaglászni, mert a jutalom egy kiadós vakarászás. Már van, hogy akár 10 perceket is velünk tölt a kicsi, és hagyja magát bogarászni. Még egy kicsit hagyjuk, hadd épüljön ki a bizalma felénk, és akkor hamarosan elővesszük a kötőféket is, hogy megbarátkoztassuk vele.
Omár sajnos jól elbánt saját magával. Másfél hete, 3 nappal azelőtt, hogy Krisz elindult volna vele túrázni a Hortobágyig, egyik reggel rejtélyes körülmények között egy iszonyú mély sebet hasított magának a hátára, pont nyeregtájékra. Olyan csúnya és mély volt, hogy az állatorvosnak össze kellett varrnia, s tetanuszt is kapott némi antibiotikummal fűszerezve. A varratok még benne vannak, holnap fogjuk kiszedni belőle, és reménykedünk, hogy innentől már gyorsan meggyógyul. 1-2 hónapig még így sem lehet majd felülni rá, és szerencse lesz, ha olyan szépen gyógyul be, hogy később semmilyen nyeregtörést nem fog majd okozni. Fogalmunk sincs, hogy sikerült, ugyanis azt megtudtuk, hogy a karámban lévő villanypózna betontámaszának az egyik öklömnyi csavarján akadt fenn, de míg a seb nagyjából 150 centi magasságban van, a csavar olyan 80... Nem feküdt le alá, mert semmi olyan nyomot nem találtunk a homokban, csak a hatalmas szőrcsomó árulkodott a helyszínről. Úgyhogy sajnos a túra ugrott, de az a szerencse, hogy nem hátrébb sikeredett a sérülés, a lágyékrészen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése