2014. május 8., csütörtök

Bodzaszörp szezon

Igen-igen, tudom, hogy a net most tele van bodza receptekkel, de hát mit tegyünk, itt van a szezonja. Itthon, a tanyán legalább 5 bodzabokor van, és minekutána most 2 napig nem esett egy szem eső sem, ami kimoshatta volna a szörp lényegét, vagyis a virágport a virágokból, délután felkaptam egy rekeszt, meg egy ollót, és  nekiálltam megkeresni a bokrokon a már kinyílt virágú bodzatányérokat. Nagyjából fele-fele arányban vannak a még bimbós és a már kinyíltak, úgyhogy ami már jó volt, azt leszedtem, de ahogy elnéztem, még jövőhéten kétszer ennyi mennyiséget tudok szüretelni, hacsak valami tartós esős időszak ezt a tervemet keresztül nem húzza.
Anyu receptjét akartam követni, de aztán végül szemre és kóstolgatásra adtam hozzá mindent. Este szépen odakucorodtam az előtérben a konyhaasztalhoz, levágtam a virágok alól a szárat (az egészen vékony, rövid kis száracskát rajta hagytam, ahhoz nem lett volna idegrendszerem), és beledobáltam egy nagy, 5 literes befőttes üvegbe őket - nyáron Krisztián ebben készíti mindig a kovászos uborkát -, majd 3 citromot alapos megmosás után felkarikáztam és rádobtam, majd az egészet felöntöttem vízzel. Hogy mennyi virág lehetett, azt nem tudom, de olyan 50 tányérka biztosan. Reggelig hagytam ázni.
Másnap olyan 1,5 kiló cukrot kimértem, egy kevés vízzel felöntöttem, és a tűzhelyen csak addig melegítettem, amíg a cukor el nem olvadt. Nem adtam hozzá sok vizet, mert nem hígítani akartam az üvegben várakozó citromos, bodzás lét, csak nem akartam, hogy napokig kavargatni kelljen a hideg vízben a cukrot, hogy feloldódjon. Amikor a cukor elolvadt, a lábas fölé kötöztem egy textilpelenkára hajazó anyagot, és azon át szűrtem hozzá a cukoroldathoz az üveg tartalmát. A végén hátramaradó bodzavirágokat és a citromkarikákat még kézzel alaposan kinyomkodtam. 1 zacskó (5 dkg) citromsav került még bele, aztán kicsit összemelegítettem az egészet, kóstolás után még korrigáltam, hogy ne legyen olyan durva citromíze, és végül üvegekbe töltöttem (Krisz nagy sóhajjal mondott le a pálinkás üvegeiről, de végül meggyőztem, hogy a bodzaszörp is lesz olyan finom, mint a pálinkái). Rá a kupak, fejjel lefelé fordítás, és most holnapig a paplanok között dunsztolódnak, hűlnek. Összesen 3 liter körül jött ki a végére.
Egy kis adag kimaradt a palackozásból, úgyhogy már meg is tudtam kóstolni. Hát, mi tagadás, bodzaszörp íze lett. :) Jövő hétre kinyílnak a még bimbós virágok is a bokrokon, úgyhogy gondolkozhatok, honnan szerezzek még üvegeket a további szörpkészítéshez.

2 megjegyzés:

Amelie írta...

Nagyon guszta! Én is készülök! :-)

Névtelen írta...

Igazán ínycsiklandó :) Én így készítem: 10 kg cukorból és 10 liter vízből szirupot főzök és ezt öntöm rá a rengeteg bodzavirágra.Teszek bele 20 dkg citromsavat és kb. 1.5 kg citromot kifacsarva és a héját beleaprítva. Ezt 4-5 napig hagyom ázni,naponta 2-3x megkeverem. Aztán leszűröm és üvegekbe töltöm. Kb. 8x-osára higítható. Összesen 13 liter lett ebből az adagból. Ugyanezt most akácvirággal is elkészítettem,nagyon finom,érdemes kipróbálni!