Elsőre érthetetlen lehet a bejegyzés címe. Megmagyarázom. :)
Nem írtam még erről, nem írtam még róluk, legalábbis ebbe a blogba nem, de nem is kapcsoldónak szorosan egy tanyához, inkább csak a mi életünkhöz. :)
2014 elején kitaláltam, hogy nekem bizony KELL egy afrikai fehérhasú törpesün. Nem összekeverendők a kertekben, városokban élő vadsünnel, azaz keleti sünnel, hiszen ők rendszertanilag kissé eltérőek az afrikai társaiktól, ráadásul a keleti sünök védett állatnak számítanak, őket tilos fogságban tartani. :)
A törpesünik néhány éve hazánkban is egyre elterjedtebb és népszerű házi kedvencnek számítanak, lényegében aki szeretne kilépni a hörcsög/tengerimalac/törpenyúl körből, annak érdemes utánanéznie a süniknek. Ha jó helyről származnak, akkor kezesek, kiegyensúlyozottak, igénylik az ember társaságát, van, aki nem is a nekik való - kellően nagy méretű - ketrecben, hanem az egész lakásában szabadon engedve tartja őket.
Piti |
Így érkezett meg rengeteg utánajárás és előtájékozódás után 2014 telén családunkba Pietrosz, nekünk csak Piti, egy kölyök hím süni. Elképesztően aranyos volt, egyből levett mindenkit a lábáról. Innentől már még mélyebbre kezdtem ásni magam a törpesünik, sünitartók, sünitenyésztők, kiállítások világába, és mire feleszméltem, 2015 elején megérkezett hozzánk a következő, immár lány süni. Mindketten egy kiváló, 10 éves múltra visszatekintő, hivatalosan egyesületbe regisztrált tenyészetből származnak, erre kezdettől fogva igen nagy hangsúlyt fektettem. Talán megmosolyogtatónak hangzik, de nekik is törzskönyvük a felmenőkkel, chipjük, mint a kutyáknak. És aztán már ott tartok, hogy újabb és újabb sünikkel bővül a banda, sőt, már saját alomban felnevelt kölyköm is adott már életet újabb csöppségeknek.
Babydoll |
Hosszasan nem tervezek itt róluk írni, hiszen azóta már eltelt 2 év és mostanra már nekem is egyesületileg regisztrált tenyészetem van, Homokháti Törpesün Tenyészet néven, amelynek egy külön blogot hoztam létre, valamint egy Facebook-oldalt is. A nálam született kölyköket igyekszem minden esetben kézhez szoktatottan, egészségesen új családjukhoz juttatni, s büszkén mondhatom, hogy most már Németországba is került ki tőlünk kölyöksün. Akinek esetleg felkeltettem az érdeklődését, még több információt és fényképet a róluk szóló blogban talál. Katt a linkre!
3 megjegyzés:
Nagyon édesek a sünik!
Ó...még mindig kitartóan vàrom a beszàmolódat 👍
:) erről is lemaradtünk :) egyébként tök jó fejek!
Megjegyzés küldése