2016. július 10., vasárnap

Ingyom-bingyomok

Tavaly nyáron lelkendezve meséltem, hogy vannak nyuszijaink, akiket ráadásul meglehetősen szabadon tudunk tartani, csak kicsit nehézkes a szaporodásuk. Nos, annak a történetnek elég gyorsan, nagyjából őszre pont került a végére két okból: kiderült, hogy Szörpi cicánk már akkor levadászta az újszülötteket, amikor azok még ki se dugták a fejüket az üregekből, ezért nem láttunk soha kölyköket, vagy csak 1-2 napig, és aztán azok is eltűntek. Végül a macskatámadást túlélők, illetve a felnőttek egyszer csak minden előjel nélkül egy éjszaka alatt elpusztultak. Nem tudjuk, mi történt, mindegyikük bent volt az üregben és egymás mellett aludtak el örökre, külső sérülés egyikükön sem volt.
Egy időre fel is hagytunk a nyuszitartással, de aztán Krisztiánt nem hagyta nyugodni a dolog, ezért épített egy nyuszineveldét és hozott egy bakot, illetve két nőstényt. Volt itthon kiszuperált bútorlapos szekrény, meg rengeteg deszka, úgyhogy próbálta a lehető leg-költségkímélőbben kihozni, de azért így sem volt két fillér, mire elkészült. Mára már a megszületett kicsik is felnőttek, bár az elején itt is volt némi természetes szelekció, sajnos volt egy-kettő, ami hirtelen felpuffadt pár nappal a leválasztás után és nem tudtunk segíteni rajtuk.
Én nagyon nem voltam híve a ketrecben tartásnak, szerintem nem állathoz méltó, ráadásul rossz nézni azokat a kicsi, szűkös helyeket, ahova bezsúfolják őket általában, de ezt a nézetemet szerencsére Krisz is osztja, így megpróbálta a lehető legnagyobbra kialakítani a lakosztályokat.
Összesen 4 részre van osztva, és ahogy a képeken is látható, mindegyik rendelkezik egy-egy elletődobozzal is, amiben az anyanyúl kényelmesen és biztonságban tudja világra hozni és nevelni a kölyköket. A leválasztás után pedig most van néhány nyuszi, akik a régi csibeoviban laknak, annak az alapterülete nagyjából 2 négyzetméter. Egyébként azt látjuk, hogy hiába van helyük a nyuszkóknak, egész nap lustálkodnak és egymás hegyén-hátán összebújva alszanak, ez alól csak a kánikula a kivétel, akkor mondjuk nem egymáson, hanem egymás mellett pihegnek. :)
Egyelőre igen csak gondban vagyunk, mert bár húsnyusziknak szánta őket Krisz, lassan vágósúlyban lesznek, de őszintén szólva nem hiszem, hogy ráviszi majd őt a lélek. És ez nem is baj, csak mi a fenét csinálunk akkor majd ennyi nyúllal? :D

2 megjegyzés:

M.Erzsébet írta...

Nagyon szép lett a nyuszik helye.Nekem sem lenne szívem levàgni őket... esetleg eladni???
A veteményessel,mi újság?Mindig elképedve olvastam mennyi mindent nevelgetsz és utána milyen ügyesen használod fel.

Hungrianfarmlife írta...

Szia! :)
Idén minimálban nyomulok a veteményessel. Csak paradicsom és paprika, meg némi újhagyma van, sajnos már megbántam, hogy cukkinit nem neveltünk, mert az aztán igazán igénytelen növény és ráadásul imádjuk is, de egyszerűen most nem volt többre kapacitás.