2015. április 28., kedd

Kerti napló: beindult az élet

Be kell vallanom, hogy a mai napig sem tartanék előbbre egy méterrel sem a veteményes felásásában, ha végül nem bíztunk volna meg egy külső segítséget. Ő viszont nettó 4 óra alatt puccba vágta a még megműveletlen négyzetmétereket, csak lestünk, milyen gyorsan és szépen halad. 4 óra múlva pedig egy szépen átforgatott, elgereblyézett, elegyengetett veteményes tárult a szemünk elé, majd megkérdezte, tud-e még most valamiben segíteni. :D
Szóval, a hétvége óta akárhányszor kimegyek, csak ámulok és bámulok, iszonyú jókor jött, mert minden nap bosszantott, hogy semmit nem haladtunk az ásással.
Szóval, jelenleg ilyen a látkép:
Sajnos az egy hónapja elvetett hónapos retek magokból valamiért SEMMI nem lett, viszont megindultak szépen a répák (még egyelés előtt állnak), gyönyörűen zöldell a spenót (ami még bébi állapotban van), a rukkola és borsó is megeredt, valamint büszkén lengedeznek a szélben az újhagyma szárak, azokból pedig ma dugtam el a földbe a harmadvetést, hogy állandóan el legyünk látva vele, mert nekem az egyik kedvenc reggeli zöldségem, de földbe került már az első adag cékla is. A rebarbara bokrok kezdenek hatalmas méreteket ölteni, de még nem alkalmas szedésre, úgyhogy azt hiszem, a rebarbarás piték ideje csak májusban jön el (egészen júniusig, amikor állítólag már nem szabad fogyasztani).
Krisz egyik kedves kollégája kétszer is meglepett bennünket rengeteg mennyiségű eperpalántával, és ezek már legalább 1 évesek, szóval idén talán végre tudunk epret is eszegetni. A szomszédtól kapott málnatövek pedig szerencsésen túlélték a kései költöztetést és kizöldültek.
 
  
  
Így néznek ki a paradicsom palánták, ilyen gyönyörűen még sosem sikerültek a saját vetésű próbálkozásaink! A paprikák is ugyanebben a mini üvegházban vannak, de azok nem látszódnak a nagy paradicsomoktól. A hétvégén egyébként ezekből is megejtettem a másodvetést, hogy ősszel a fagyokig még legyen olyan tő, amiről tudunk szüretelni.

Ja, és múltkor már szerettem volna hozni fotót a még tavaly elkészült baromfiudvarról, de akkor elfelejtettem fényképezni, ráadásul most már újra vannak lakói a csibeovinak, ugyanis 8 kiscsibe kelt ki Húsvétkor, és 7 pedig 2 héttel ezelőtt.

1 megjegyzés:

Főmuci írta...

Ismét csak gratulálni tudok! :D