Kérdeztetek, felelek #1

Szeretném megköszönni azt a sok-sok kedves visszaigazolást, amit az előző bejegyzésre küldtetek, bevallom, nagyon jól esett minden egyes szó! Legtöbben a napi rutinokra voltatok kíváncsiak, hogy telik egy átlagos napunk, illetve, hogy miből teremtjük meg a feltételeket az ittléthez.

Nos, az már szerintem kiderült a bejegyzések során, hogy mind a kettőnknek van civil, átlagos munkája is a tanya mellett, sajnos még nem tartunk ott, és jó pár évig utópia is lenne azt hinni, hogy teljesen önellátóak tudnánk lenni. A párom területi képviselő és értékesítő egy nagyobb multinál, s bár néha neki is vannak olyan napjai, amikor a levelezéseket, adminisztrációkat itthonról végzi el, ő effektíve eljár itthonról dolgozni.
Én vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy a munkámat távmunkában, itthonról tudom folyamatosan végezni. Jómagam a siketek és nagyothallók számára feliratozom (teletext) több hazai tévécsatorna műsorát. Nem mondom, hogy NÉHA nem hiányzik, hogy egy tiszta irodába, jó fej kollégák közé, csinosan felöltözve bemenjek, de talán ez inkább csak azért jön elő időnként, mert lényegesen kevesebb az emberekkel való napi érintkezésem és személyes kommunikációm. De ezt nem fogom fel áldozatként, hiszen ahhoz, hogy ezt az életmódot tudjuk folytatni, ahhoz többek között arra van szükség, hogy valaki mindig legyen itthon a tanyán. Itt nem lehet megoldani, hogy 8-9 órákra egyedül hagyjuk az állatokat és az értékeinket. Itt kell lenni, ha egy állat bajba jut, beszorul valahova egy csibe, meglóg innen-onnan, kánikula idején elpárolog vagy kiöntik az ivóvizet, télen a mínuszokban percek alatt befagy, ház körüli dolgokat, háztartásbeli dolgokat megpróbálni elvégezni.

Reggel ideális esetben 7 és 8 óra között felkelünk mindketten. Enyém a reggeli etetés, párom már az ébredés pillanatától gyakorlatilag a telefonon lóg és munka ügyben beszél. Amíg ő elkészül az induláshoz, vagy nekiül az itthon elvégezhető dolgainak, addig én kimegyek, adok a nyusziknak zöldséget, gyümölcsöt, friss ivóvizet, majd következik a baromfiudvar. Itt megy el a legtöbb idő igazából, főleg nyáron, mert ilyenkor a nevelőketrecekben külön-külön minden fakkban fel kell

tölteni az etetőket, kimosni az itatókat, aztán adok a ketrecen kívülieknek is enni-inni, ha akad, akkor kapnak ők is zöldséget, gyümölcsöt, vagy egyszerűen csak kinyitom az oldalkaput nekik, hadd menjenek ki a lovas karámba kapirgálni. Ha nem felejtem el, összeszedem a tojásokat is. :)
Utána jönnek a lovak, kapnak szénát, kiengedem őket a legelőre, megnézem, hogy minden kutyánknak van rendesen vize, kisétálok a postaládához, hogy ne tornyosuljon benne a rengeteg szórólap és a postásunknak ne kelljen kínlódnia állandóan, hogy begyömöszölje az újabb adagot. :D Ha éppen ajánlott levél jön, akkor megáll a bekötőút végében a kis robogójával, és addig dudál, amíg meg nem látja, hogy papucsban szaladok elé. Jó kis sport, 100 métert reggelente lefutni hirtelen felindulásból. :D

Reggel nagyjából 1 óra alatt végzek mindennel, nyáron, ha sikerül igazán korán felébrednem, akkor addig, amíg etetek, beindítom a locsolót a veteményesben is.
10 körül bejövök a házba, és kávéfőzéssel, reggelikészítéssel próbálom húzni az időt addig, amíg végül muszáj már leülnöm dolgozni, gépelni (most is épp blogbejegyzést írok ahelyett, hogy kicsit előredolgoznék :) ). A munka mennyisége változó, de hetente van 2-3 olyan nap, amikor leülök délelőtt és csak este tudok felkelni a gép elől. Oké, ez nyilván lényegesebben lerövidülne, ha nem Facebookoznék, Pinteresteznék, de mivel egyhuzamban nem lehet túl sokat gépelni a hibavétések növekedése nélkül, így általában legális semmittevésnek tudom be ezeket a holtidőket.

A lazább napokon próbálom a lakást normális szintre felhozni, amiből persze már másnap soha nincs semmi, és naponta lapátolok ki a lakásból 1-2 kg homokot, vagy télen a szálló hamut. Ellenségem a mosogatás, és gátlástalanul tudnám imádni azt, aki egyszer csak beállítana hozzánk egy mosogatógéppel, de ez még várat magára.
Délután vagy kora este hazaesik a párom is, egy időben szertartásosan leültünk a ház elé a padra egy-egy bögre kávéval és átbeszéltük a napot, vagy csak hallgattuk a madarakat. Mostanában ez elmaradt, de igyekszem visszaszoktatni magunkat rá, mert kellenek az ilyen kis nüansznyi szünetek. Ha nagyon le van eresztve, mert kiszívta az aznapi nap, akkor leül kicsit a gép elé és lazít, de van olyan is, amikor egy kemény nap után éppen arra van szüksége, hogy kimenjen a lovakhoz, a tyúkokhoz, vagy kicsit barkácsoljon ezt-azt.
Az esti etetés az övé, de sokszor csináljuk együtt is, ilyenkor tudunk jókat beszélgetni, vagy csak hecceljük egymást mindenért. Ha reggel elmaradt a veteményes locsolása, akkor azt is megejtjük, a gyümölcsfákat úgyis csak este van idő lerendezni.
A hideg évszakokban pedig mindezekhez hozzájön a napi begyújtás, a hamuzás, gyújtós aprítása.

Hetente van néhányszor ismétlődő momentum, amit szintén meg kell ejteni. Ilyen az, hogy a baromfiknak takarmányt hozzunk a faluból, a városba el kell menni egy nagyon jó fej zöldségeshez, akivel meg tudtuk beszélni, hogy a keletkezett selejtet nekünk adja. Ez alkalmanként jelenthet 1-2, de akár 5-6 rekesz zöldséget is (káposztalevél, karalábélevél, megnyomódott gyümölcs, puhább répa, nyáron tucatjával hoztuk a dinnyéket el), ennek következtében gyakorlatilag mióta megvannak a nyuszik, egy fillért sem költöttünk az élelmezésükre, és sok zöld jut a baromfiudvarba is. A dinnyét, almát a lovak kapják meg főleg. Télen egy répakereskedő áll meg heti egy alkalommal a tanyánk előtt, tőle pedig 2 rekesz répát szokunk venni, hogy a lovaknak meglegyen a vitaminforrás.
Péntekenként tudjuk elvinni a szemetet is, mert a faluban a kihelyezett konténereket akkor ürítik. Párom minden héten megy a kutyáknak tápért a boltba, darált csirkehúsért a vágóhídra, meg a kiskunfélegyházi kenyérgyárba kenyérért.
A bevásárlásokból nem csinálok túl nagy ügyet, nagyjából havi 2x van szükségünk nagybevásárlásra, a többi kisebb bevásárlást pedig főleg Krisztián intézi, amikor jön hazafelé a munkából, de a faluba nekem se tart sokáig beugrani nap közben, ha úgy adódik.

Nagyjából így néznek ki a hétköznapjaink. Nyáron ez fűszerezve van nagyon sok baráti találkozóval, esti bográcsozásokkal, viszont amikor meg nincs kánikula, akkor a lovaglások száma is megnő valamelyest. Persze, sosem jut rá annyi idő, mint amennyit szeretnénk, de már az is hatalmas ajándék, hogy a lovainkkal együtt élhetünk.