Kertészkedés a Homokhátságon

Hogyan kertészkedünk mi itt, Magyarország sivatagjában, a Homokhátságon?

Hosszú évek próbálkozásai, kisebb-nagyobb sikerei és kudarcai után talán ki merem jelenteni és hátha nem kiabálom el idő előtt, de ebben az évben sikerült végre megtalálni azt a módszert, amire nekünk itt szükségünk van.

Ugyanis mi is van a mi veteményesünkben eredendően? 50-60 centi mélyen is csak homok. Üres, élettelen, pergő homok. Na meg tarack és vaddohány. És ragadós galaj. Évek óta valamilyen szinten alkalmaztuk már a talajtakarást, mert arra gyorsan rájöttünk, hogy a tűzforró talajfelszínről perceken belül illan el az öntözővíz, és még égeti is a növényeket, ezért 1-2 centi vastagon már régebben is szórtunk szét a növények körül szalmát.

Tavaly ősszel azonban kicsit szemléletet váltottunk és rájöttünk, hogy termőréteget kell alkotnunk. Nem elég a komposztálónk, mert annak a mennyiségével nem tudunk egy sok négyzetméteres kertet vastagon beteríteni. Az épp csak arra elegendő, hogy kora tavasszal a palántázóföldhöz, később pedig a növények ültetőgödrébe szórjunk belőle.

Így hát ásóvillával fellazítottam ez egész területet (nem akartam többet kapálni, ásni és talajt forgatni). Ezt követően pedig rétegesen meghordtuk a lovak trágyájával (volt közte friss is, meg több hónapos is vegyesen. Mivel ősz eleje volt és még előtte állt egy jó fél év, volt ideje érlelődni), irgalmatlan sok falevéllel, amiket főleg a nagylevelű eperfáink szolgáltattak az udvaron, szalma, újabb lótrágya, tavalyi növénymaradványok, és a tetejére ismét szalma.

Tavasszal mentek bele a palánták, a magvetésnél pedig ültetőárkokat/ültetőfészkeket húztam szét, amit feltöltöttem komposzttal és abba ment a mag. Most, év közben pedig folyamatosan hordjuk még rá a levágott füvet, időnként egy-két lapát lótrágyát is szétszórunk itt-ott, majd ősszel az egész procedúrát újra meg fogjuk ismételni, aminek következtében a tervek szerint évről-évre egyre vastagabb termőréteg humuszolódik a homok tetején.

Ami már most szembetűnő, hogy folyamatosan nedves a gyökérzónában a talaj, nagyon jól megtartja a locsolás után a vizet. Mondanám szívesen, hogy kevesebb a gyom is, de sajnos nem, hiszen tavaly nyár végére elhanyagoltam a területet és minden gaz felmagzott. Ennek isszuk idén a levét, de ezúttal könyörtelenül és folyamatosan szedegetem ki a komiszokat, és semmit nem hagyok felmagzani, ami nem a kertbe való.

Nyári visszatekintő 2022.

Egy bejegyzésbe sűrítve megörökítem az elmúlt évtizedek legforróbb, legszárazabb nyarának momentumait tavasztól kezdve:

Február 15-én virágládába vetettem el kötözőhagyma magokat. Vetettem mellé sonkahagymát is, de az annyira rossz arányban kelt ki, hogy nem is foglalkoztam vele. Előbbit viszont a mai napon végre ki tudtam ültetni a fóliasátor melletti homokos-trágyás sávba. A virágládából egy kis lapát segítségével egyben kiemeltem őket földestül, majd egy tálra helyezve teljesen eláztattam vízzel, hogy gyökérsérülések nélkül tudjam szétválasztani a kb. ceruza vastagságú palántákat. Ezt követően egyesével a fellazított, beiszapolt földbe dugdostam őket 10-15 centi tőtávolságra. Ezzel a módszerrel a könnyen gazosodó kertbe is el lehet helyezni a magról nevelt zöldséget, mert a gyomok nem tudják így elnyomni a hosszadalmas növekedési időszakban.

 

 

Május 25-i összkép a veteményesben:

Júni 7:

Június eleji állapotok a veteményesben:

Támrendszert kaptak a szabadföldi paradicsomok, és a fóliásak is felkötözésre kerültek már.

A tépősalátáknak kezd egyre melegebb lenni az idő, nyurgulnak felfelé, úgyhogy valószínűleg már ez a hét lesz az utolsó ősz előtt, amikor még meg tudjuk szedni a felmagzás előtt. Az amerikai barnalevelű fajta elképesztően jól teljesített, hatalmas bokrokká nőtte ki magát, míg a lollo bionda várakozásokon alul teljesített. Nem is lett igazán finom, kicsik is maradtak, úgyhogy ősszel ebből nem vetek újra.

Fejesednek a sima saláták, lassan el lehet kezdeni leszedni az első karalábékat is. A gömbcukkinin megjelentek a virágok és az első 1-2 zöldségkezdemény is. Hamarosan mindent cukkinivel fogunk enni. A borsó is mindjárt leterem, a helyére kovászolij való uborkák fognak kerülni. Remélem, idén sikerrel járunk velük. Mindenesetre a borsó nagyon hasznos elővetemény neki, szóval rajtunk nem múlik a siker.

Szüret júli 5-ig:

A legelőnk 2 hónap különbséggel, a totális csapadékhiány hatására ropogósra száradt. Amikor esetleg az ország nyugati vagy északi felében esett az eső, mi rendre kimaradtunk belőle. Július elejét követően legközelebb augusztus 20-án érkezett meg az első zivatar. Kétségbeejtő és félelmetes volt ez az időszak.

A veteményes az esti öntözésnek köszönhetően túlélte, bár a három különböző időpontban vetett kukoricák közül a két korábbi teljesen felsült, megégett. A következő bejegyzésben részletesen leírom, hogy mi itt, a Homokhátságon idén milyen módszerrel vágtunk bele a veteményezésbe, sikerrel.

Kovászos hamburgerbucik

 Nemcsak kenyeret, hanem néhanapján hamburgerzsemlét is készítek kovászból. Ma pont készült egy adag, úgyhogy ha már van róla fotó, álljon itt hozzá egy recept is.

Hozzávalók:

25 dkg kovász (50:100:100gr arányban feletetve rétesliszttel)
60 dkg BL55 finomliszt
3,5 dl tej
6 dkg vaj
1 tojás a tésztába
1 tojás kenéshez
1 ek cukor
2 kk só (az eredeti recept 1-et ír, de nekünk azzal nagyon sótlan lett)
szezámmag a tetejére

Amikor a feletetett kovász a csúcson van, minden hozzávalót hozzákeverek, kb. 10 percig dagasztom, majd egy enyhén kiolajozott edényben 5 órán át pihenni hagyom. Ha reggel 8-kor kezdek neki, akkor legközelebb délután 1-kor lesz vele teendőm, amikor is a tésztából 11-13 dkg-s bucikat gömbölyítek. Nekem ebből a mennyiségből 10 darabra elegendő lett, de ha azt a klasszikus óriás bucit szereti jobban valaki, akkor legalább 15 dkg-s darabokra lesz szükség. A tepsire teszem őket sütőpapíron, amin majd később kisütöm, de előtte még 2 órát zacskóval vagy fóliával letakarva szintén kelni hagyom. Amikor nagyjából a duplájára megkeltek, kétszer lekenem felvert tojással, megszórom bőségesen a tetejüket szezámmaggal, végül 200 fokos, előmelegített sütőben légkeveréssel addig sütöm, amíg meg nem pirulnak. Ez nálam 17 perc volt összesen. Rácson hagyjuk kihűlni.

Kerti napló: fóliasátor felújítás

3 évvel ezelőtt vettünk egy kész fóliasátrat, erről itt és itt posztoltam annak idején. 3 méter széles, 6 méter hosszú és 2 méter magas a vázszerkezet. De ahogy azt már az első percben sejtettük, be is igazolódott, csak 2 évet bírt ez a gyárilag hozzáadott fólia, teljesen szétette a nap és elkezdett elfoszlani, elrojtosodni, kiszakadozni, a kegyelemdöfést pedig egy nagyobb őszi vihar adta meg neki, amikor teljesen darabokra szakadt.

 

Tavaly nem fóliáztunk, a veteményesnek is csak az 1/3 részében nevelgettünk pár zöldséget, de az elmúlt hétvégén minden adott volt ahhoz, hogy új ruhát kapjon a vázrendszer. Előzőleg lekentük rozsda elleni festékkel, én régi pólóanyaggal az összes illesztési, csavarfejes részt betekertem, hogy nehogy azok felsértsék majd az új fóliát. Erre a vázra úgy számoltuk, hogy 8x10 méteres fólia fog kelleni, de leakciózva egy megmaradt 10x11 méteres anyagvéget sikerült megcsípnünk a kereskedésben. A váz alatt már ősz óta áll a lótrágyás szalma, gyakorlatilag a talaj az már elő van készítve, most "csak" körbe kellett ásnunk, felhúzni a fóliát, kifeszíteni, visszaásni, és az újdonságnak számító ajtó- és szellőzőablak keretet is bele kellett barkácsolnunk. Csináltam egy videót is a dolgok menetéről, de félidőben a kamerám tárhelye megtelt, úgyhogy csak egy részét sikerült megörökíteni.

VIDEÓ LEJÁTSZÁSÁHOZ KATT IDE!

Nagyjából mindennel együtt 10-12 óra munkánk van benne, de ha a szerencse mellénk áll, akkor ez most olyan 3-4 évig ebben a formában használható lesz. Persze ilyenkor még csak nappalra lehet kitenni bele a palántákat, mert ha éjszaka fagy van, akkor a fóliában is lemegy 0C alá a hőmérséklet. Ez ellen komposztágyással lehetne védekezni, de őszintén szólva nekünk praktikusabb így.Pár hétig ki-be hordom reggel-este a rekeszeket, aztán ha a káposzta és salátafélék megerősödtek, akkor már a kisebb fagyokat is bírni fogják. Nyáron valószínűleg a legnagyobb melegekben rashel hálóval meg kell oldanunk az árnyékolást,és szellőztetni is kell majd. Ez utóbbit úgy oldottuk meg, hogy a két végére opcionálisan nyitható/csukható fóliás ÉS szúnyoghálós nyílászárókat tettünk.

Téli lóetetés

Egyik vacogósabb téli reggelen gondoltam, megmutatom röviden, hogyan is néz ki nálunk a lovak etetése. 

A VIDEÓ MEGTEKINTÉSÉÉRT KATT IDE

Némi magyarázat a videón látottakhoz: a forró víz az abrakhoz kell, ami így percek alatt felszívja a folyadékot, nem kell fél órát, órát áztatni. Omárnak a kora miatt már fontos, hogy a télen nagyon lecsökkent vízfogyasztását eképpen pótoljuk. Ennek érdekében szénapelletet és idős lovaknak való tápot kap. A videón ez most kivételesen nem szerepel, de Dabra pedig egy maroknyi kis tápba keverve kapja meg a gyógynövényes kiegészítőjét, ami az allergiás köhögés, fulladás és nehézlégzéses tüneteket igyekszik csökkenteni, vagy jó esetben teljesen megszüntetni.

És a szénát is ez utóbbi okból kifolyólag locsoljuk, ugyanis ezeken a homokos területeken termesztett széna annyira poros, hogy az is köhögést idéz elő szárazon, de ha be van locsolva, akkor nincs szálló por sem, ami ingerelné a lovak légútjait.

Kerti napló: 2022.02.18.

A Facebook-os oldalon már írtam róla röviden, hogy idén majdnem minden készen áll már így, szezon elején a veteményesben arra, hogy nekiálljunk a kertészkedésnek. Valahogy az eddigi években mindig túl későn kaptunk észhez, vagy ha bele is kezdtünk volna, valami elvonta a figyelmünket és energiánkat róla, mert másban kellett helyt állnunk. De előző évben a veteményes felét sikerült gyommentesen tartani és mulcsolni, a másik felét meg parlagon hagytuk, de folyamatosan szedtük ki a gazokat.
Ősszel (és aztán pedig a nagyon enyhe téli napokon is) elkezdtem ásóvillával fellazítani az egész területet, amin aztán lótrágya, szalma és rengeteg eperfalevél réteget terítettem szét. Az a célom, hogy a tavasz második felére ezek a rétegek a tartós meleg hatására szépen elkezdjenek humusszá átalakulni, kvázi helyben komposztálódni és így táplálni a talajt.

Lótrágya és szalma került az ásóvillával fellazított talajra

A napokban pedig vetettem el borsót és retket, és ahogy széthúztam a magok tervezett helyén a talajtakarót, örömmel láttam, hogy a folyamat megindult, a homok nedves a rétegek alatt és szép sötétbarnás színe kezd lenni. Amikor még ilyen friss a mulcs és nincs még sok centiméternyi humuszréteg az ágyásokban, addig magvetésre azt a technikát alkalmazom, hogy széthúzom egy kis árokként a talajtakarót és ezt feltöltöm komposzttal. Ebbe a porhanyós, finom textúrájú alapba már nyugodtan lehet vetni a magokat, nem tűnnek el, és a fényigényes fajtákat is lehet így helybe vetni.

Földben a borsó első vetése

Mindeközben persze nem bírtam magammal és megkezdtem a palántanevelést is (karalábé, korai káposzta, paprika, salátauborka, tépősaláta, hagymafélék és védőnövényként büdöskék). Ezt még jelenleg kénytelen vagyok a lakásban és a teraszunkon végezni, mert a fóliasátrunkat egy nagyobb vihar szanaszét szaggatta, és az új fóliát majd csak az elkövetkezendő napokban, 1 hétben lesz időnk felrakni. De azt mondom, hogy még ezzel sem vagyunk elkésve. Egyébként is sok teendő van még, mert a kertnek a hátsó, elöregedett, szétszakadt, megrogyott kerítésszakaszát ki kell cserélni, hogy ne járkáljanak be se renitens tyúkok, se őzek kártékonykodni.

Így tudunk magot vetni a mulcsolt talajba

Idén kellő magabiztossággal vágok neki a szezonnak, ugyanis végre találtam egy remek kertészkedéssel foglalkozó könyvet, ami kézzelfogható és a gyakorlatban is könnyedén használható ültetési tervvel segít abban, hogy minél többfajta zöldséggel megpróbálkozzak. Ha valakit érdekel, nagyon jó szívvel ajánlom Krumpach Erzsébet - A bőség kertje című könyvét, amely nagyon hasznos, érthető és egyszerű módon vezeti végig az olvasót az ásás és kapálás nélküli veteményes kialakításán.

A nyuszik kifutója

Majdnem a kezdetektől fogva tartunk nyulakat, mert Krisz nagyon szereti a nyúlhúst. A legelső próbálkozásunkkor is már azt tartottuk szem előtt, hogy haszonállatként bár az életük nem feltétlenül lesz hosszú, de amíg tart, addig éljenek a nekik legmegfelelőbb, legideálisabb környezetben. Sajnos akkor nem volt módunkban az akkor kijelölt területet alulról ledrótozni, ezért elég hamar abba a problémába ütköztünk, hogy a nyulak kiásnak a helyükről és volt, amelyik simán világgá is ment. Ekkor építettünk számukra a baromfiudvarban kb 2-3 nm-es ketreceket, hogy ha már bezárva kell őket tartanunk, legalább ne a kegyetlen, nagyon kicsi méretű, a klasszikus nyúltartásban elterjedt ketrecekben kelljen nyomorgniuk. De ahogy telt-múlt az idő, én ezzel a megoldással továbbra sem békültem ki, a lelkiismeretem folyamatosan nyomta a csengőt a fejemben, hogy ez így nem jó, ki kellene valami mást találni.
És akkor tavaly kitaláltuk, hogy a baromfiudvarban kijelölünk egy kellően nagy, de még kezelhető területet, amit le is tudunk alulról drótozni. Mértünk, számoltunk, meglévő alapanyagokat összegyűjtöttük és egy hétvége alatt megcsináltuk a nagyját. Azóta minden nyuszink kinti tartásban él, már két alom is így született meg, és mindenféle probléma nélkül felnevelkedtek.

Három különálló részre van osztva a nyúludvar, amik U-alakban helyezkednek el. Van egy legnagyobb, aminek a mérete 2,5 m x 6 m. Itt van a legnagyobb nyuszilétszám, attól függően, hogy adott évben a lányok vagy a fiúk vannak-e többen. Most éppen 10 nőstény lakik benne, de voltak többen is a téli vágásidőszak előtt.

Egy kb 3m x 3m-es-ben lakik a bak, akihez az éppen fedeztetni kívánt nőstényt szoktuk betenni. Ha nem fedeztetünk, akkor pedig vele laknak a fiatal bakok is. Az összeszoktatásnál ott vagyunk az első percekben, aztán az első fél napban többször is rájuk nézünk, hogy nincs-e nagy verekedés, de az eddigi tapasztalatok alapján a fő baknyuszink eléggé jófej és egy 1-2 órás kergetőzés-szaglászás-hágási kísérlet után rájön, hogy sokra nem megy velük és aztán békén hagyja őket. Általában az első nap végére már együtt szoktak szénázni.

És a harmadik rész, ami nagyjából hasonló méretű az előzőhöz képest, az az éppen aktuálisan vemhes anyanyúlé, illetve olyan 3-4 hónapos korukig a kölyköké. Ha már elég nagyok hozzá, akkor nemenként szétválogatva mennek a végleges helyükre az előző kettő közül valamelyikbe.

A kifutók mindegyikében a talajra dróthálót raktunk le és fűztük össze a kerítésdróttal, majd erre homokot terítettünk vissza. Így előzzük meg azt, hogy végeláthatatlan járatokat ássanak és esetleg a helyükről is kiszabaduljanak.

Eddig nekünk szerencsénk volt, mert róka nem jön be a tanya belső részére, a kutyáink elég vehemensen védik a területet, illetve szerintem sokkal könnyebb prédákat találnak más tanyákban. Ragadozómadár se jön erre, szintén a fenti okokból. Meg annyira körbe vagyunk fásítva, hogy talán ez is ad azért némi védelmet és nem próbálkoznak errefelé.

Nyáron a fák, illetve átmenetileg rashelháló adja az árnyékot nekik, télen pedig a szintén átmeneti időszakra épített osb-kuckókba tudnak behúzódni, amit szalmával almolunk be. Ha kicsit a fa-alapanyagárak újra csökkennének, akkor tartósabb anyagból tervezzük megcsinálni nekik a kuckókat.

Évente kétszer pedig kiszedjük a felgyűlt trágyát, ami kiváló tápanyagforrás a veteményesünkbe.

Épültünk, szépültünk is

Álljanak itt összeszedve néhány létrejött renoválási, átalakítási munkálkodásaink. Rákaptam a videókészítésre is, így amiről van felvétel, azt megmutatom.

Egy nyár végi hatalmas vihar következtében az udvarunkon csúfoskodó, nagyon rossz állapotban lévő vályog mezőgazdasági épület, amit már évek óta nem tudtunk/mertünk semmire sem használni, megadta magát a természet elemeinek és az idő vasfogának. Egy adott ponton a komplett frontfal kidőlt, a maradék kis nádtető beszakadt. Nagyon veszélyessé vált így a jelenléte, így azonnali megoldást kellett rá találnunk. Jóideje ábrándoztunk róla, hogy majd valami hasznosabb funkciót is betölthetne és majd kitaláljuk, mi legyen helyette, de szükség adja a legjobb ötleteket. Így találtuk ki, hogy egy nagyobb baráti társaságnak is elegendő méretű fedett teraszt és egy leválasztott fatárolót szeretnénk oda. Mutatom, hogy zajlott a folyamat. :)

KATT IDE A VIDEÓ MEGTEKINTÉSÉÉRT

Tavaly nyáron pedig a lovak istállóján lecseréltük a tetőt és meghosszabbítottuk az építményt egy beállóval is, hogy ha nagyon rossz az idő, szakad az eső, akkor se feltétlenül az istállóban kelljen kuksolniuk a lovaknak, hanem szabad levegőn, de mégis tető alatt tudjanak eszegetni, pihenni.

KATT IDE A VIDEÓ MEGTEKINTÉSÉÉRT

A következő bejegyzésben megmutatom, hogy a nyuszijainknak hogy alakítottunk ki biztonságos, de mégis nagyméretű kifutót, hogy ne ketrecekben kelljen élniük.

Maya

Luna hatalmas hiányát minimálisan enyhítendő, tudtuk, hogy valamikor szeretnénk ismét egy border collie-val megosztani az életünket. Fel is kerestük Magyarország legrégebbi tenyészetét, megbeszéltük, hogy melyik párosításból szeretnénk egy kis szuka kölyköt. Számítások szerint leghamarabb december-január környékén született volna az alom, de nem is bántuk, hogy egy fél évet kell várni, mert addig legalább nyalogathattuk a sebeinket.

Aztán annak tudatában, hogy ezt milyen jól kitaláltuk, a karma megint közbeszólt, mondván, hogy ő azt majd jobban tudja. Történt ugyanis augusztus második felében, hogy ahogy tettem-vettem kint, éktelen kiskutyaugatás csapta meg a fülemet. Nem volt ebben semmi különös, a szomszédos tanyákba is rendre kerülnek újabb és újabb kölykök, hát biztos még szoknia kell a helyzetet. De az ugatás nem szűnt meg, másnap is egész nap hallottam. Harmadnap már elkezdett aggasztani a dolog, ugyanis éjszakára sem csendesedett el az egyre kétségbeesettebb vacsogás, és sokévnyi kutyás lét után az ember tudja, hogy melyik ugatás milyen fajta: hisztis, unatkozós vagy kétségbeesett, segítségkérős. Hát én ez utóbbinak hallottam. Szóltam is Krisznek, hogy menjünk már egy kört a kocsival a környéken, mert mi van, ha valami lelketlen kikötött az erdőbe egy kutyát és ott van étlen-szomjan.
Hála Istennek nem ez volt a helyzet, azonban rájöttünk, hogy az egyik környékbeli tanyára beszereztek egy borderre nagyon-nagyon hasonlító kölyköt, de valamilyen oknál fogva egy fedetlen, kutyaházmentes, ámde igen csak kicsi kennelbe volt becsukva és onnan jelezte szakadatlanul, hogy az ott neki nagyon nem jó. Alig látszott ki a rácsok mögül, lehetett vagy 2 és fél hónapos mindössze, a szemei kéken világítottak. Teljesen elszomorodtunk, hogy mi elvesztettük a miénket, másnak meg szemmel láthatóan csak nyűgöt jelent és inkább bezárja. Sok-sok óra tanakodás után becsengettünk, mindenképpen szerettem volna valahogy nekik jelezni, hogy ez így nem oké, egy ilyen pici kutyusnak ez így nagyon nem jó, és megkérdeztem, hogy segíthetek-e akár a foglalkozásában, akár sétáltatásban, vagy csak bármi tanáccsal. Nem igazán voltak erre nyitottak, azt azonban megtudtuk, hogy a kennelfogságot néhány megrágott papucs és megkergetett tyúk okozta... Mindenféle előzetes megbeszélés nélkül azonban mindketten felajánlottuk, hogy ha ekkora nyűg nekik a kiskutya, mi örömmel levennénk róluk ezt a terhet és befogadnánk. Kitértek a válasz elől, majd azzal a kéréssel, hogy ha bármikor megunják, szóljanak és addig is próbáljanak meg vele kicsit több időt foglalkozni és akkor nem fog kártékonykodni, hazamentünk. De a következő napokban sem történt semmi változás, én már egyszerűen ki se akartam tenni a lábam a házból, hogy ne kelljen hallgatnom a kiskutya további ugatását, de újabb 2 nap elteltével nem bírtuk tovább és Krisz ismét átment hozzájuk és kerek-perec rákérdezett, hogy nem adnák-e nekünk, kerül, amibe kerül. Nem arról van szó, hogy ezek az emberek gonoszak lennének vagy rosszindulatúak, egyszerűen csak teljesen más kategóriában szerepel náluk a kutya állatként, mint nálunk, ez abból is látszott, hogy még aznap este visszaszóltak, hogy ha szeretnénk, akkor vigyük, menjünk érte másnap.

Így hát augusztus utolsó napján végül átmentünk a kis csöppségért, akinek a Maya nevet adtuk. Jelenlétével újra képesek lettünk nevetni, kis sebtapaszt jelentett a lyukas szívünkre. Úgy sétált be első pillanatban a tanyára, mintha teljesen tisztában lenne vele, hogy ő végre hazaért, bár jó sok napjába telt, mire a hangjával elérte, hogy nálunk kössön ki, mintha csak egy futár elsőre rossz címre szállította volna ki tévedésből.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mayával az élet (@mayavalazelet) által megosztott bejegyzés

Azóta féléves lett a lányzó, most éppen borzasztó szeszélyes kamaszkorát éli, amiben egyaránt váltakoznak a bújósabb és elhúzódósabb pillanatai, a teljes alkalmi süketség és a határok feszegetése, de ez szerencsére 2-3 hónapon belül sokat fog javulni. Közben kiderült, hogy border collie-t csak nyomokban "tartalmaz", ellenben mudi felmenőkkel is rendelkezik, de a lényeg úgyis az, hogy noha úgy néz ki elsőre, hogy mi mentettük meg őt, azért abban megegyezhetünk, hogy ő is sokat segített rajtunk.

Bejelentkezés

Mostanában többször eszembe jutott a blog, hogy mennyire mostohán magára hagytam az elmúlt években, pedig a tanyára költözés pillanatától fogva hatalmas boldogság volt minden poszt írása. De azt hiszem, hogy ahogy az élet is egyre-másra hozta elénk a fájóbbnál fájóbb pillanatokat, lassacskán a mindennapi életünkből is eltünedezett az az igazi naiv, mindenen átsegítő optimizmus és lelkesedés, ami sok-sok évig jellemzett bennünket.

2020. januárjában 5 nap különbséggel kellett búcsút vennünk két kutyusunktól is, Bécitől (tudjátok, a hatalmas mackótestű bernáthegyi hölgytől, aki Fló/Tücsök párja volt és már akkor a tanya lakói voltak évek óta, mikor mi ide betettük a lábunkat), és Csutitól, az első közép-ázsiai szukánktól. Előtte két évvel az idős, fekete öreguraságot, Flót kellett elengednünk, és cicákat is vesztettünk Szami, Hubci és Töpörtyű személyében, de az a januári 1 hét, az nagyon kikészített minket és bár igyekeztünk a magunk tempójában a helyükre tenni a dolgokat, nagyon hiányoztak még sok hónappal később is.

És akkor tavaly eljött eddigi életünk legeslegrémesebb időszaka, a tavaly június, amikor a legdrágább és legféltettebb kincsünk, Luna lett annyira beteg, hogy az emberfeletti erőfeszítéseink, az összes létező égi hatalomhoz szóló imádságunk, számtalan állatorvos látogatása sem volt elég, hogy ez a kis fekete-fehér csoda köztünk maradhasson még. Azóta hullámzó intenzitással gyász ül a lelkünkön, valahogy - legalábbis részemről - az otthonunk elvesztette azt az ártatlan boldogságsziget jellegét, ami valaha volt. Viszont bármennyire is csábító, az ember nem süppedhet bele hosszú-hosszú évekre ebbe a fájdalomba, mert akkor a meglévő kis családtagjai elől veszi el a jókedvű pillanatokat és élményeket, pedig ők nem tehetnek semmiről. Így aztán vonszolva, rugdosva magunkat, mentünk előre a napi teendők mentén tovább. Igazából valahol hálás feladat volt, hogy már aznap este és másnap reggel is bizony össze kellett szednünk magunkat, fel kellett kelni, ki kellett menni a házból és el kellett látni mindenki más élőt körülöttünk. Menni kell, csinálni kell, az élet olyannyira nem állt meg, hogy rá pár napra kiscsibék keltek ki, kisnyuszik születtek, a veteményes teendői is adtak épp annyi feladatot, hogy a munka mellett minden egyes pillanatot kitöltsünk, hogy addig se a fájdalom domináljon.

Ezután pedig eljött augusztus vége, és mintha a karma valahogy valamilyen nagyon apró gesztust próbált volna nekünk tenni azért a rettenetért, amit teljesen nyilvánvalóan elcs.szett, egy újabb kis négylábú csöppent az életünkbe. De róla inkább írok egy következő, kicsit vidámabb hangvételű bejegyzést.