2016. július 12., kedd

Homokháti törpesünik

Elsőre érthetetlen lehet a bejegyzés címe. Megmagyarázom. :)

Nem írtam még erről, nem írtam még róluk, legalábbis ebbe a blogba nem, de nem is kapcsoldónak szorosan egy tanyához, inkább csak a mi életünkhöz. :)
2014 elején kitaláltam, hogy nekem bizony KELL egy afrikai fehérhasú törpesün. Nem összekeverendők a kertekben, városokban élő vadsünnel, azaz keleti sünnel, hiszen ők rendszertanilag kissé eltérőek az afrikai társaiktól, ráadásul a keleti sünök védett állatnak számítanak, őket tilos fogságban tartani. :)
A törpesünik néhány éve hazánkban is egyre elterjedtebb és népszerű házi kedvencnek számítanak, lényegében aki szeretne kilépni a hörcsög/tengerimalac/törpenyúl körből, annak érdemes utánanéznie a süniknek. Ha jó helyről származnak, akkor kezesek, kiegyensúlyozottak, igénylik az ember társaságát, van, aki nem is a nekik való - kellően nagy méretű - ketrecben, hanem az egész lakásában szabadon engedve tartja őket.

Piti
Így érkezett meg rengeteg utánajárás és előtájékozódás után 2014 telén családunkba Pietrosz, nekünk csak Piti, egy kölyök hím süni. Elképesztően aranyos volt, egyből levett mindenkit a lábáról. Innentől már még mélyebbre kezdtem ásni magam a törpesünik, sünitartók, sünitenyésztők, kiállítások világába, és mire feleszméltem, 2015 elején megérkezett hozzánk a következő, immár lány süni. Mindketten egy kiváló, 10 éves múltra visszatekintő, hivatalosan egyesületbe regisztrált tenyészetből származnak, erre kezdettől fogva igen nagy hangsúlyt fektettem. Talán megmosolyogtatónak hangzik, de nekik is törzskönyvük a felmenőkkel, chipjük, mint a kutyáknak. És aztán már ott tartok, hogy újabb és újabb sünikkel bővül a banda, sőt, már saját alomban felnevelt kölyköm is adott már életet újabb csöppségeknek.
Babydoll
Hosszasan nem tervezek itt róluk írni, hiszen azóta már eltelt 2 év és mostanra már nekem is egyesületileg regisztrált tenyészetem van, Homokháti Törpesün Tenyészet néven, amelynek egy külön blogot hoztam létre, valamint egy Facebook-oldalt is. A nálam született kölyköket igyekszem minden esetben kézhez szoktatottan, egészségesen új családjukhoz juttatni, s büszkén mondhatom, hogy most már Németországba is került ki tőlünk kölyöksün. Akinek esetleg felkeltettem az érdeklődését, még több információt és fényképet a róluk szóló blogban talál. Katt a linkre!

2016. július 10., vasárnap

Ingyom-bingyomok

Tavaly nyáron lelkendezve meséltem, hogy vannak nyuszijaink, akiket ráadásul meglehetősen szabadon tudunk tartani, csak kicsit nehézkes a szaporodásuk. Nos, annak a történetnek elég gyorsan, nagyjából őszre pont került a végére két okból: kiderült, hogy Szörpi cicánk már akkor levadászta az újszülötteket, amikor azok még ki se dugták a fejüket az üregekből, ezért nem láttunk soha kölyköket, vagy csak 1-2 napig, és aztán azok is eltűntek. Végül a macskatámadást túlélők, illetve a felnőttek egyszer csak minden előjel nélkül egy éjszaka alatt elpusztultak. Nem tudjuk, mi történt, mindegyikük bent volt az üregben és egymás mellett aludtak el örökre, külső sérülés egyikükön sem volt.
Egy időre fel is hagytunk a nyuszitartással, de aztán Krisztiánt nem hagyta nyugodni a dolog, ezért épített egy nyuszineveldét és hozott egy bakot, illetve két nőstényt. Volt itthon kiszuperált bútorlapos szekrény, meg rengeteg deszka, úgyhogy próbálta a lehető leg-költségkímélőbben kihozni, de azért így sem volt két fillér, mire elkészült. Mára már a megszületett kicsik is felnőttek, bár az elején itt is volt némi természetes szelekció, sajnos volt egy-kettő, ami hirtelen felpuffadt pár nappal a leválasztás után és nem tudtunk segíteni rajtuk.
Én nagyon nem voltam híve a ketrecben tartásnak, szerintem nem állathoz méltó, ráadásul rossz nézni azokat a kicsi, szűkös helyeket, ahova bezsúfolják őket általában, de ezt a nézetemet szerencsére Krisz is osztja, így megpróbálta a lehető legnagyobbra kialakítani a lakosztályokat.
Összesen 4 részre van osztva, és ahogy a képeken is látható, mindegyik rendelkezik egy-egy elletődobozzal is, amiben az anyanyúl kényelmesen és biztonságban tudja világra hozni és nevelni a kölyköket. A leválasztás után pedig most van néhány nyuszi, akik a régi csibeoviban laknak, annak az alapterülete nagyjából 2 négyzetméter. Egyébként azt látjuk, hogy hiába van helyük a nyuszkóknak, egész nap lustálkodnak és egymás hegyén-hátán összebújva alszanak, ez alól csak a kánikula a kivétel, akkor mondjuk nem egymáson, hanem egymás mellett pihegnek. :)
Egyelőre igen csak gondban vagyunk, mert bár húsnyusziknak szánta őket Krisz, lassan vágósúlyban lesznek, de őszintén szólva nem hiszem, hogy ráviszi majd őt a lélek. És ez nem is baj, csak mi a fenét csinálunk akkor majd ennyi nyúllal? :D

2016. július 8., péntek

Eadra és a nagybetűs élet

Eadra egy nagyon kedves régi ismerősömé lett, aki 1 évig Jászszentlászlón tartotta ménesben (itt született Dabra is), hogy a legtermészetesebb módon cseperedjen, élvezze kamasz hónapjait. Időnként meglátogatta, meglátogattuk, akkor mindig foglalkozott vele annyit, hogy a bizalmat egyre inkább megerősítsék egymás között, és hogy ne vaduljon el teljesen, amíg ritkán találkozik emberekkel. Majd pontosan egy évre rá, azaz idén tavasszal megkezdte új életét új helyen, új barátokkal,, felnőtt lóvá válásának - remélhetőleg nem túl - rögös útját. Gyönyörű kancává cseperedett seperc alatt és nagyon büszke vagyok rá mindig, mikor kapom a híreket, hogy mennyire jófejű lovacska.

Itt még velem pózol a kisasszony :)
Itt pedig már új gazdijával.


Ménesből való elhozáskor és 1 hónappal később.

2016. július 7., csütörtök

Visszatérés :)

Kedves blogolvasók!

Nagyon kedves tőletek, hogy sokan magán úton is megkerestetek és faggattatok, hogy miért hagytam abba a blog írását, miért nincs több új bejegyzés. Nem történt hála Istennek semmi tragédia, nem futamodtunk meg a tanyasi lét nehézségei elől, csupán csak nem igen tudtam már újat írni a témában. :)

De mivel láthatóan igény van rá, így pofátlanságnak érzem figyelmen kívül hagyni a kéréseiteket. Aztán, ha mégis unalmassá válna a mondandóm, majd szóltok. :)

Május 15-e egy rettenetes napnak indult. Én a tervezett 1 hetes brüsszeli kint tartózkodásom 2 napra való leredukálódása miatt épp a repülőről szálltam le Budapesten éjszaka, amikor párom telefonált, hogy két közép-ázsiaink megszökött, és mielőtt még hazajöttek volna, Csutit elgázolta egy autó, nagyon rosszul van, de mivel egyedül van otthon, képtelen a sokkos, 65 kg-s állatot beemelni az autóba, így másnap reggel azonnal buszra szálltam és jöttem haza. Vasárnap lévén kizárólag a dunaföldvári állatklinika volt az egyetlen lehetőségünk, de szerencsére Dr. Turi Árpád egy iszonyúan lelkiismeretes és elhivatott állatorvos, így gyorsan utánajártunk a sérülések felmérésének. A test-
A két szökős mákvirág.
szerte szerzett zúzódások teljesen egyértelműek voltak, viszont nem tudtuk, hogy csonttörés, egyéb belső szervi kár történt-e. A röntgen csodával határos módon pusztán egy vállcsont-repedést állapított meg, amivel semmi teendő nem volt azon kívül, hogy Csutit 6 hetes mozgásmegvonásra kellett ítélnünk. Mielőtt elindultunk vele, Pannikát is gyanakvóan méregettem. Ő ugyan nem volt benne a szökési buliban, viszont iszonyú bágyadtnak tűnt, így babéziára gondoltunk. Miután Csutit hazahoztuk Földvárról, Pannikával is kocsiba vágódtunk és őt is visszavittük a klinikára. Ott egy ideig abban a rémes tudatban várakoztunk a teszteredményekre, hogy nagy valószínűség szerint összeszedett egy végstádiumos szívférgességet, amiből nincs visszaút, de ismét mázlink lett, "csak" bőrférgességet mutatott ki a vizsgálat, ez okozhatta is a rosszullétet. Csuti azóta rendbejött, a sérüléséből még azért visszamaradt némi biccentés, ez nem tudom, hogy valaha el fog-e múlni, minden esetre rohangál így is, láthatóan jól érzi magát és Pannikának sem tért vissza a levertsége.

Este 10-kor végeztünk a rendelőben, és mire félkómásan hazaértünk, hátravonszoltunk magunkat, hogy kiszénázzunk a lovaknak, hogy aztán végre ágyba vetődhessünk.
És akkor a félhomályban valami sötét folt megmozdult Dabrám lába előtt. Tipikusan az a "ezt nem hiszem el" szituáció volt, először tán el sem akartam hinni, mert számításaim szerint még lett volna hátra két hét a nagy eseményig, azonban kislovam úgy gondolta, hazajöttem külföldről, így hát megörvendeztet az új csikójával.
Csakúgy, mint 2014-ben a teljes testvére, Eadra, ez a csikó is kanca lett, s a nevelőszülőség jogán Galgának neveztem el. Gyönyörű, életerős, vagány kiscsikó, és Eadrával ellentétben neki az első szopizásnál sem kellett már segíteni, teljesen önellátóak voltak a kismamával. Azóta már 2 hónapos, és most kezdett el velünk is barátkozni.