2014. február 24., hétfő

2014. évi kertészkedés: START!

A mai nappal már hivatalosan is elindult nálunk a kertészkedős szezon! Úgy vártam már, mint kisgyerek a karácsonyt. A kert még megműveletlenül várja a szántást és a rotakapát, gereblyézést, de addig is, amíg ez meg nem történik, pár növénynél megkezdtem a palántanevelést.


Tavaly teljesen zöldfülűként vágtunk bele, így utólag nevetek is pár próbálkozásunkon, ami teljességgel helytelen volt, de tanultam belőle, szóval máris nem volt értelmetlen beleesni azokba a kis csapdákba. Az utóbbi hetekben folyamatosan bújtam a netet és szívtam magamba az információkat; egy előző bejegyzésben már a kert tervrajzát is megmutattam; a magokból beszereztük a még hiányzóakat, úgyhogy mondhatom, nem felkészületlenül kezdünk neki.

Még szombaton kimentem a karámok végébe, hogy egy vödörbe összegyűjtsek némi földet a vakondtúrások tetejéből. Sok helyen olvastam, hogy ez több okból is hasznos. Ezt és a megvásárolt palántázóföldet már 2 napja bent kerülgetjük a házban, hogy ne hideg földbe kerüljenek a magok.
Ma délelőtt pedig volt egy kis időm, úgyhogy szépen mindent előkészítettem, újságpapírral letakartam, lapát, tálcák, jelölők, langyos, állott víz a spricnibe bekészítve, hajrá!

Azzal kezdtem, hogy a virágláda alját kifúrtam több helyen, hogy ne pangjon az alján az összegyűlt víz. Idén ugyan megint szorgosan gyűjtögettük a wc-papír gurigákat, de a fűszereket egy helyre vetem el, majd kicsit később kiegyelem őket, addig se kell kerülgetni a sok műanyag pohárkát. A palántázó-, valamint a vakondtúrás földet egy szitán át leszitáltam, mert hatalmas rögökből állt, körülbelül fele-fele arányban a virágládában elkevertem, kicsit megöntöztem, hagytam, hogy leülepedjen és kicsit összetömörödjön, de én nem segítettem erre rá különösebben.

Aztán szépen egy-egy sorban kiszórtam a felszínre a magokat egyedül a kapornak csináltam 2 centis árkot, mert azt a tasak szerint 2-3 centi mélységben érdemes vetni. Minden sor végét megjelöltem, hogy mi is van benne, majd még egy kis földet rászitáltam, végül pedig langyos vízzel megspricceltem, a ládát pedig folpackkal (üveglap híján) letakartam. Amíg ki nem kelnek a magok, már nem tervezem meglocsolni őket, legfeljebb egyszer-egyszer alulra, a tálcába öntök egy kevés vizet, de felülről már csak akkor fogom kis spricceléssel meglocsolni, ha már kibújtak a csírák. Tavaly ezt nagyon elrontottuk, jó volna idén nem kirohasztani mindent. :D Holnap még folytatom a többi előnevelhető fűszerekkel, illetve amik nem a veteményesbe fognak később kerülni, hanem cserepekbe vagy ládákba, és szerintem a kései retket is megpróbálom. A paradicsommal és társaival még várok, szerintem március második hetéig nem vágok bele, tavaly is, amelyik nem fulladt bele a sok öntözésbe, az elnyúlt, mire kiültethető lett volna.

A mai napon ezek kerültek a földbe: kapor, rozmaring, citromfű, tárkony és majoranna.
Napközbeni átlaghőmérséklet: 19-20 fok (ott, ahol a virágláda van).

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Mire használod a WC-papir gurigákat! Adri

Detti írta...

a guriga engem is érdekel! És kérlek, írj le mindent, amit csinálsz a veteményesben! Én tavaly próbálkoztam először, idén újra, mert lelkes vagyok, csak nem értek hozzá:) Meg hát május végén szülöm meg a második gyereket - bőven előtte szeretnék elkészülni minden tavaszi tennivalóval! (Tavaly áprilisban találtam ki, hogy én kiskertet szeretnék, úgyhogy jól lemaradtam egy csomó tennivalóval...)

Hungrianfarmlife írta...

A gurigák is tökéletesek a műanyag poharak felváltására a palántázáskor. Előnye, hogy nem feltétlenül kell kiszedni belőle a növényt, amikor kiültetjük a veteményesbe, ezáltal nem sérülnek meg a vékony kis gyökerek, viszont idővel a víz hatására szépen lebomlik a növény körül. Egy hátránya van, hogy sokáig nem lehet benne nevelni a palántát, mert ahhoz kicsi benne a hely.

Névtelen írta...

Köszi szépen, hogy megválaszoltad a guriga kérdést.
Nagyon ügyes vagy, és tuti szép veteményest fogsz kialakítani.

Detti jó kertészkedést, nagy örömöt tud okozni a saját termés, majd belejössz, én is eképpen kezdtem kb. 4 évvel ezelőtt, de még ma is tanulok a tévedéseimből a kertben, de nagyon igyekszek. A babázáshoz pedig sok sikert, egy újabb nagy boldogság elé nézel!)
Adri

Oliv Flower írta...

Ha belekontárkodhatom ebbe a bogba is, akkor ajánlanék valamit a palántázáshoz - több évi jó tapasztalatom -;
Miszerint a palántának földkeveréket kell készíteni, ami 1/2 rész általános virágföld, 1/4 rész homok, 1/4 rész az a föld, amibe fognak élni; ezt összekverni, majd vödörnyi mennyiséghez 3 összemarék tiszta macskaalom, a legolcsóbbik fajtából; Ugyanis a macskaalom általában zeolitból vagy valami hasonló temrészetes lyukacsos közettörmelékből áll, ami magába szívja a nedvességet és apránként adja csak ki magából; Így kevesebb vizet használunk el locsolásra, illetve nem sikerül olyan eredményesen tönkretenni a palántákat; Ha végeztünk a palántaneveléssel, ki lehet szórni a kertbe, vagy fel lehet használni a balkonláda virágainak beültetéséhez, akkor viszont még a balkonláda aljára egy ujjnyi vastagsága tegyünk még macskaalmot; Nem szárad ki olyan könnyen a föld, ill. +ásványi anyagot is kapnak a hapcibenők :)
KM

Hungrianfarmlife írta...

Szia! Üdv nálunk, köszönöm a jótanácsot! :) Nálunk a föld, amibe kerülnek majd, gyakorlatilag homok, és a vakondtúrás a kerttől pár méterre van, úgyhogy gyakorlatilag 2 lépésből megvan a virágföld+homok+azaföldamibekerülnek :) Ezt a macskaalmos megoldást már máshol is olvastam, majd pár palántánál ki fogom próbálni, a tyúkok miatt amúgy is van itthon zeolitos macskaalom (nekik meg a mészhiány ellen adtuk).

Oliv Flower írta...

Upsz! Én is tanultam valamit - a tyúkok és macskaalom kombinációját még nem hallottam = KÖSZÖNÖM;
Porráőrlitek, vagy hogy adjátok nekik? (és milyen időközönként - mennyit?)